Nyakig a slamasztikában

A Gergely Theáter Pasik a pácban című zenés vígjátékát vitte színpadra április 6-án a Lehel Film-Színházban. A bérletzáró előadást telt házzal fogadta a közönség szombat este.

Az eredetileg angol nyelven íródott színdarabot Gergely Róbert direktor három évvel ezelőtt állította magyar színpadra, ami azóta közel nyolcvan előadást élt meg. A Szolnoki Péter, a Bon-bon együttes frontembere ihlette slágerek és Duba Gábor szövegíró szellemes dalszövegei szórakoztatnak, miközben kiteljesedik a történet.

Mildred (Csomor Csilla) és George (R. Kárpáti Péter) huszonöt év házasság után kapcsolatuk egyhangúságával néz szembe, amit a feleség éppen negyedszázados évfordulójukra tervezett második nászútjukkal szeretne feledtetni. George kevésbé lelkes az ötlet hallatán, ám a témáról csak Ethel (Rátonyi Hajni), Mildred nővére képes elterelni a figyelmet. Ugyanis őt és férjét Humphreyt (Heller Tamás) aznap vacsorára várják, de az asszony egyedül érkezik két jókora poggyász kíséretében.

A furcsa felállás okozója a szoknyapecér férj, akit ezúttal félrelépése miatt elhagyott a felesége. Ennek okán Mildred mint jó testvér utazásra invitálja Ethelt, ezáltal George is mentesül az újragondolt mézeshetektől. Ez idő alatt a két férfit sem kell félteni, feleségeik hiányában csapnak egy görbe estét Jennifer (Szántó Szandra) és Shirley (Némedi-Varga Tímea) társaságában. Ám a két feleség a reptéri sztrájk miatt mégis csak otthon marad, úgyhogy a nem várt csinos vendégekkel igencsak nagy pácba kerülnek a hímneműek.

A tetőfokára hágott bonyodalmak után a lebukás elkerülhetetlen. Az otthonról kitaszított Humphrey és a közös ágyból száműzött George a kanapén osztozik az éjszaka folyamán, bár nem sokáig. A vén Humphreyra mégiscsak a ház asszonya mellett köszönt a reggel. Ez a fordulat tette fel az i-re pontot, és jó befejezése volt az amúgy is élvezetes darabnak.

A nőcsábászt játszó Heller Tamás érdemes művész hetvenkét évesen is vitte a pálmát. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül Csomor Csilla mellett sem, aki a Jászság szülötteként néhány szóval az előadás végén is „kikacsintott” a helyi közönség felé. A Gergely Theáter színészei a közel kétórás darabban végig kitettek magukért, mindezt a nagyérdemű tapsviharral köszönte meg.

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?