Virágokkal szépül a város

Elkezdődtek a tavaszi kerti munkálatok Jászberény közterein. Májusig közel tízezer egynyári virágot ültetnek ki a J.V.V. Nonprofit Zrt. kertészei a város szépítése céljából.

Már februárban megkezdődtek a tavaszi kerti munkálatok, amelyek magukba foglalnak parkfenntartó, növényápolási-, és gondozási feladatokat, valamint a tél okozta károk felszámolását is.

Március utolsó hetében a város napi ünnepségek alkalmából őszi, egységes ültetésű árvácska virágágyásokba közel ezer virágpalántát ültettek ki. A tervek szerint május végéig virágba borul a Lehel Vezér tér, a Szentháromság tér, az Apponyi tér, a Dózsa György úti körforgalom és a Margit-sziget környéke is. Közel húsz fajtából tízezer egynyári, edzett virágpalántát helyeznek el, amelyek között begóniát, édesburgonyát, fuksziát, kakastaréjt, dúsvirágú petúniát és egyiptomi csillagcsokrot is megcsodálhatunk.

Ezen felül hatvan villanyoszlopon kétféle színű futómuskátli pompázik majd október végéig. A mutatós virágokon túl olyan növényeket is elhelyeznek a virágládákba, amelyek a térbeli hatást növelik.

A Zöld város projekt elnevezésű, a „városi környezetjavító intézkedések és gazdaságfejlesztésű beavatkozások Jászberényben” című projektnek egyik eleme a városközpontot érinti. A főtér és a közvetlen környékének rekonstrukciója során megújul a belváros. A kertészek feladatát némileg nehezítik az ezzel kapcsolatos részleges útlezárások, így teendőiket a projekt ütemezéséhez igazítják.

A város a megvalósult beruházással rendezett és felújított zöldfelületekkel, korszerű berendezésekkel, esztétikai járófelületekkel gazdagodik. Ezek fenntartása és állapotának megőrzése a jövőben szintén a kertészek munkája közé fog tartozni.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?