Jászberény Városért – Pro Urbe érdemérem

Dr. Suba Györgyné társadalmi tevékenysége elsődlegesen a helytörténeti kutatásokkal függ össze, de emellett kiemelkedő a közösségben végzett munkája: rendezvények szervezése, például emléktábla állítások, honlapok tartalmi szerkesztése, Szent Rozália díj alapítása.

A szervezések mellett folyamatosan figyeli a pályázati lehetőségeket, szerkesztett és szerzőként jegyzett könyvei, művei kiadásához ezekből teremt forrásokat. Gondosan és körültekintően elkészíti az előfizetési lehetőségekhez a felhívásokat, a nyomdai ügyintézések nagyszerű ismerője.

Kiterjedt munkássága a magyarság ápolásának, határon túli kapcsolatainak fenntartásában, létrehozásában. Ma is fennáll jó barátsága a Felvidék.ma szerkesztőségével, a Rákóczi Szövetség rimaszombati és a nemesradnóti szervezetével. E két barátsághoz kapcsolódva utazott egy-egy busznyi ember Jászberényből Gömör megyei túrára és az Ipolymenti irodalmi emlékhelyek felkeresésére.

A Szomszédolók Baráti Körének vezetőjeként, bő másfél évtizeden át szervezte és vezette Európa számos országába a kitűnően előkészített zarándok és turisztikai utakat, melyek részvevői jászberényi, jászapáti és nagykátai lakosok közül kerültek ki.

A Jász Helytörténeti Kör megalapításával a helytörténeti kutatók szakmai továbbképzését és munkásságuk megismertetését szorgalmazza. Figyeli a helytörténeti és honismereti pályázati kiírásokat, és bátorítja a kutatókat, hogy nevezzenek be munkáikkal, melyekkel szép eredményeket érnek el.

Jelenleg is nagy intenzitással írja és szerkeszti a jászberényi egyházi otthon történetét. E könyv mellékletében félezer szerzetesnő és szerzetes életútját mutatja be. Kiemelkedő, hogy mindig nagyszámú és nagyszerű szerzői és szerkesztői gárdát tud maga mellé toborozni, élén férjével, dr. Suba Györggyel, akivel kitűnő, együtt dolgozó és gondolkodó, a közért tevékenykedő emberek.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?