A közmunka visszhangja

A közmunkaprogram a kezdeti kétségek ellenére az évek folyamán valóságos sikertörténetté vált városunkban. Verderber Gyulát, a Jászberény Városi Önkormányzatnál működő Start közfoglalkoztatási program munkavezetőjét kérdeztük az eredményekről, létszámról, a jövőre vonatkozó feladatokról.

Milyen arányban oszlik meg a létszám a különböző programok között?
Jelenleg két program fut a Jászberény Városi Önkormányzatnál. Az egyik a Startmunka program, amelyen belül két részlegünk van, a mezőgazdasági projekt 13, a szociális jellegű közfoglalkoztatási projekt pedig 41 dolgozóval. A másik a Hosszútávú közfoglalkoztatási program, amelyben tíz közfoglalkoztatott irodai kisegítői feladatokat végez, illetve időseket látogat, őket segíti.

Mi a feladatuk az egyes programoknak?
A mezőgazdasági programban tevékenykedők a Neszűr területén kapnak feladatot, ők a faiskolánkat és a homoktövis ültetvényeinket tartják karban, próbálják nagyobb terméshozamra serkenteni a növényeket.

A szociális jellegű közfoglalkoztatási projekt keretében dolgozók az elmúlt években külön projektenként induló közút, belvíz, illegális hulladéklerakó-helyek felszámolása, illetve a mezőgazdasági utak karbantartása projekt feladatait végzik továbbra is.

Csak a mezőgazdasági utak több száz kilométert jelentenek. Rendelkezésre áll ekkora munka elvégzéséhez a megfelelő eszközállomány és géppark?
Az előző évek támogatásai lehetővé tették, hogy traktorokat, fűnyírókat, utcaseprő gépet és minden szükséges eszközt be tudjunk szerezni. A Belügyminisztérium minden évben támogatást nyújt a szükséges eszközök, működési célú költségek, illetve a munka és védőfelszerelések beszerzésére is.

Létszám tekintetében teljesen fel van töltve a rendszer?
Két ember még hiányzik. Ez annak is köszönhető, hogy a huszonöt év alattiak ki vannak zárva a lehetőségből, akik pedig tudtak és akartak, már elhelyezkedtek az elsődleges munkaerőpiacon. Az építőipar az utóbbi időben elég nagy számban elvitt munkásokat. Többek között ezért is vagyunk bajban a járdaépítésnél, mert jelenleg nincs kőművesünk, így az idén inkább javításokat, esetleg tavalyi elmaradásokat vállalunk. Lassan a Neszűr művelése is gondot okoz az egyre csökkenő létszám miatt. A homoktövis aratása kézi erővel történik, ezért szükséges lesz az állomány átcsoportosítása.

Tavalyhoz képest hogyan alakult a létszám?
Az elmúlt évhez képest tíz százalékkal csökkent a létszám. Azt látjuk, hogy ez országos tendencia, folyamatosan szűkül a feltölthető keret.

Meddig tart a jelenlegi program?
Az ötvennégy emberből húszan, valamint a hosszútávú közfoglalkoztatottak tízen jövő év február utolsó napjáig dolgoznak nálunk, a többiek pedig idén november 30-ig.

Arról van valamilyen visszajelzés, hogy mi történik azokkal, akik kikerültek a programból?
Közel húsz ember a Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zrt.-nél talált munkahelyet, másoknak a környező gyárakban sikerült elhelyezkedniük. Jó hír, hogy mindenki megállja a helyét a valós munka világában, tehát a program elérte a célját.

A városlakók elégedettek a közfoglalkoztatottak munkavégzésével? Pozitívan értékelik a tevékenységüket?
Előfordulnak kritikai észrevételek, de ezeket próbáljuk kezelni. A dolgozóinkat nagyobb fokú munkavégzésre, a városlakókat toleranciára kérjük. A kritikusok sokszor nem gondolnak bele, hogy ezek az emberek hátrányos környezetből jönnek, nincs előttük minta a munkavégzést illetően. Ugyanakkor sokszor nehéz fizikai munkát végeznek, hóban, fagyban, hőségben kint dolgoznak. Ma már jó a közmunka visszhangja.

Forintra lefordítva számszerűsíthető a közfoglalkoztatottak tevékenysége?
Végeztünk egy kimutatást, amelyből kiderült, hogy a közfoglalkoztatottak végezte olyan tevékenységekből, mint járdaépítés, hulladékkezelés, évente mintegy huszonötmillió forintos megtakarítása van a városnak. A faiskolai munka, az árkolás, útkarbantartás, fűnyírás és egyéb kisebb munkák szintén mind mind forintosíthatóak.

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kárpáti Márta

Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?