A fogyás lélektana

A Nagy Fogyás nevű program február 28-án sikeresen lezárult a Jászapáti Praxisközösség keretein belül. Kilencen tartottak ki végig, akik összesen 61,7 kilogramm plusz súlytól és nem mellesleg 71 centiméter derékbőségtől szabadultak meg négy hónap alatt. A pályázat nyertese Szilák Judit lett, aki beszámolt tapasztalatairól a Praxisközösségnek.

Mi volt az oka, amiért jelentkeztél a programba? Hol találkoztál vele?
Sokféle fogyókúrát kipróbáltam már eddig, de szinte mindenhol kellett venni plusz hol ezt, hol azt. Vegyél egy kis kapszulát, vagy igyál egy kis turmixot. A Barnuló faliújságján láttam meg a plakátot, a Facebookon pedig utánanéztem. Akkor jutottam arra, hogy jelentkezem, mert nem akarok már semmi olyan dolgot enni, ami a fogyást segítené, hanem inkább megpróbálom azt, hogy a tanácsokra mit tudok produkálni.

Az egész programban mi volt a legnehezebb, amit be kellett tartani, és mi volt a legkönnyebb?
A legnehezebb a zöldség- és a gyümölcsadagok betartása, illetve a barna rizs. Igazából nekem nem volt nehéz. Azért kellett jönnöm, hogy be tudjak számolni, mert magamtól lehet, hogy kifogásokat kerestem volna, hogy miért csak holnaptól kezdjem el. Az is tetszett, hogy be kellett írnom a naptárba, mikor volt az öt étkezés, és mit ettem. Elhagytam az otthoni nassolásokat, a cukros üdítőket. Amit viszont nem volt nehéz elhagyni, azok a fehér búzalisztből és cukorból készült ételek. Már annyiféle van a boltban, amivel lehet ezeket pótolni, és ezek a termékek tényleg finomak, hogyha bárki vágyat érezne az édességre, kis étkezésre simán elfogyaszthatja. A barna rizst pedig visszacseréltem fehérre, de mindig volt hozzá zöldség.

Nehéz volt megtanulni?
Úgy nem volt nehéz, hogy segítettek, ne a kalóriákat számolgassam, hanem mérjem ki az adagokat. Eleinte mindent lemértem, hogy hány dkg, a következőnél azonban már nem kellett, hisz tudtam, mennyi az.

Lemondtál-e bármiről teljesen?
A cukorról és mézről otthon igen, de vendégségben nem. A fehérlisztből készültekről sem teljesen, inkább a mértékletességre figyeltem oda.

Miután már nincs dietetikai utókövetés, hogy sikerül tartani?
Nagyjából még felírom, hogy mit szoktam enni, de néha azért elfelejtem. Meggszokja az ember, szerintem ez a 3-4 hónap elég arra, hogy utána már tudja tartani azt, amit megbeszéltünk. Nem mondom, hogy néha nincs délutáni „nasizás” a családdal, de mindig csak pár falat.

És mi a helyzet a mozgással?
Hát az nem jellemző, hogy sportszerűen mozognék, de így, ha jobb az idő, picit már többet szoktam biciklizni.

Ajánlanád-e másoknak, hogy részt vegyenek hasonló életmódváltásban? Ha igen, miért?
Én nem ajánlanám, hanem mindenkinek ajánlani szoktam: használjátok ki a lehetőséget, míg tart a program. És ennek az oka, hogy azokat a tanácsokat, amiket adnak, ha valaki megfogadja, illetve eljár mozogni az itteni tornákra – amelyek elég „kemények” tudnak lenni –, az csakis az előnyére válik. Ami fontos, hogy őszintének kell lenni, mert ha hazudik az ember, akkor saját magát csapja be. Összességében jól éreztem magam, jó volt a társaság és a hangulat is.