Rangsorverseny Jászapátin

A Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség égisze alatt, a Kígyó Dojo Harcművészeti Sportegyesület Rangsorversenyt rendezett Jászapátin, ahol a Kelet-Magyarország területén lévő klubok versenyzői léptek tatamira.

A rendezvényen 16 sportegyesület és sportklub közel száz versenyzője 138 nevezés keretében állította rajthoz versenyzőit, a Newaza Gi, Newaza Nogi, Fighting system, Duo system versenyszámokban, gyerek, ifjúsági és felnőtt kategóriákban, nem és súlycsoport szerinti megbontásban. Ennek a rangsorversenynek több célja is volt.

– Egyrészt az új versenyzők itt kezdhetik el bemutatni tudásukat, itt találkoznak először élesben a versenyszabályokkal. Egy olyan közeggel, ami már versenyszerű pl. a bíráskodásban és még sok minden másban. Valamint a JJIF Világszervezet szabályrendszere alapján zajló verseny kvalifikációs jogot formál a versenyzőknek a 2019. évi Magyar Ju-Jitsu Bajnokságon, illetve a sportév Nemzetközi Sport-Jitsu bajnokságain való részvételre is. – mondta el Shihan Ziegler Csaba, a Magyar Sport Ju-Jitsu Szakszövetség elnöke. Azt is megtudtuk tőle, hogy a magyar szövetség az országban két területen tart minden év első és második felében is egy-egy rangsorversenyt. Az, hogy Jászapáti kapta a rendezés jogát nem véletlen, hiszen nagyon jó versenyzőállománnyal rendelkeznek és a versenyzési feltételek is adottak a középiskola tornatermében.

Természetesen a saját rendezésű eseményen a Kígyó Dojo versenyzői voltak a legtöbben. Így érthető módon előfordult, hogy háziderbit is vívtak egymással. Ez történt Nagy Vilmos és Zagyi Norbert esetében is.

– Mivel én a fővárosban dolgozom, így a hétköznapokon nem egy edzőteremben edzünk mostanság. Így igen érdekes küzdelmek zajlanak a tatamin, ahol felmérhető, hogy mit is tanult az ember két külön dojoban. – mondta Zagyi Norbert.

Tatamira lépett Menyhárt Tibor is, aki pontszerző volt a világbajnokságon. A Fighting System versenyszámban biztosnak látta elsőségét, de mint mondta a verseny előtt, több éremre is számít a nap folyamán. Igaza is lett, hiszen az általa említett versenyszámban nem talált legyőzőre, sőt még bronz- és ezüstérmeket is szerzett más versenyszámokban. Összességében Dr. Nagy Hinst István tanítványai 8 arany, 23 ezüst, 7 bronzéremmel, valamint két 4. helyezéssel zárták a versenynapot. Részletes eredmények:

Fighting versenyszám: I. hely: Farkas Mihály, Kocsis Zoltán, Menyhért Tibor, Peták Tibor Márkó és Zagyi Norbert. II. hely: Ádám Judit, Borbás Lili Eszter, Emődi Zsolt, Emődi Vendel, Káldi Ádám, Léhi Péter, Nagy Vilmos, Peták Richárd Szilveszter, Somogyi Donát és Zagyi Norbert. III. hely: Farkas Luca, ifj.Pócs János és Somogyi Donát. IV. hely: Borbás Márton Miklós.

Ne waza system Gi: II. hely: Balog Zoltán, Borbás Márton Miklós, Borbás Lili Eszter, Farkas Luca, Káldi Ádám, Kocsis Réka Veronika és Somogyi Donát. III. hely: Emődi Vendel, Menyhárt Tibor és ifj. Pócs János. IV. hely: Emődi Zsolt.

Ne waza system Nogi: II. hely: Menyhárt Tibor.

Duo system classic (páros versenyszám): I. hely: Peták Tibor-Káldi Ádám, Farkas Luca-Káldi Ádám, ifj.Pócs János-Nagy Vilmos. II. hely: Emődi Vendel-Borbás Márton Miklós, Borbás Lili Eszter – Farkas Luca, Borbás Lili Eszter – Borbás Márton Miklós, Kocsis Réka Veronika – Peták Richárd Szilveszter, Menyhárt Tibor – Emődi Zsolt. III. hely: Ádám Judit-Kocsis Réka Veronika.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?