Változatok egy életműből

A Szikra Galéria Időszaki kiállítások sorozatában, a Mátra délnyugati lábánál elterülő Gyöngyöspatán alkotó festőművész, Molnár László életművének válogatott képeiből nyitottak meg tárlatot, március 19-én, Metamorfózis II. címmel.

Molnár László autodidakta festőművésznek volt már kiállítása városunkban. Most jó tíz év elteltével, a Szikra Galéria emeleti kiállítótermében a termékeny alkotó nagyszámú művei közül 28 festményt ismerhet meg a látogató az életmű különböző korszakaiból.

A megjelent szép számú közönséget Szikra István műgyűjtő, a galéria tulajdonosa üdvözölte. Köszönetét fejezte ki a művészeti esemény támogatásáért Gyöngyöspata Város Önkormányzatának, valamint, hogy annak vezetője, Hevér Lászlóné polgármester személyes jelenlétével is megtisztelte a rendezvényt.

A megnyitót komolyzenével gazdagító, dr. Réz Lóránt orgonaművész már húsz éve atyai jó barátja Molnár Lászlónak. Ismeri munkásságát, művészetét, Gyöngyöspatán többször megfordult, megnézte kiállításait a város központjában található épületben, illetve a műtermében, ahol az itt kiállított képeknél sokkal nagyobb méretű alkotásai is láthatók. Dr. Réz Lóránt zongorajátékot megelőző felvezetőjében elmondta: egy művész életében felfokozottabban jelenik meg a pillanat megélése, valamint a saját személyiségében tett utazás. Az életmű darabjaiból összeállított kiállításon láthatók a korszakok, az életszakaszok, hogy milyen szintekre jutott el saját személyiségében tett kirándulásain az alkotó, és hogyan érkezett a megismerés állomásaira. Ennek megfelelően állította össze az est zenei programját, melynek darabjait, tehetséges koreai származású tanítványával, Kim Naomival adták elő.

A kiállítás megnyitására felkért Bartos Kinga képzőművész arról beszélt: különlegessége a tárlatnak, hogy ebben a formában, ilyen válogatásban még nem kerültek bemutatásra Molnár László munkáságának darabjai. 2008-ban a Hamza Múzeum szervezésében láthattuk első kiállítását Metamorfózis címmel, melynek akkoriban a Jásztkürt Fogadó adott helyet. Az ezt követő években több személyes kapcsolata is kialakult a festőművésznek jászberényi kötődésű alkotókkal, akikkel évről évre újra találkozik, és együtt alkotnak a gyöngyöspatai művésztelepen. A jelen kiállítás a Metamorfózis II. címet kapta, kissé utalva az első jászberényi bemutatkozására, illetve arra a folyamatos változásra, átalakulásra, ami az élet természetes velejárója.

Ahogy az individuum változik, úgy változik a képi világ és ábrázolásmód is. Nemcsak egy konkrét életszakasz belső átalakulását hivatott vizuális nyelven bemutatni, hanem egy átfogóbb, több életszakaszon átívelő belső folyamatot is reprezentál a közönségnek. A művész pályájának kezdetétől a figurális ábrázolásmódtól megérkezünk az üres képekhez, éppen úgy ahogy az ember tudatosságba emelkedik, azokban a magasságokban ahol minden egyén a nagy egész részévé válik.

Az esemény záró részében a kiállító festőművész Molnár László osztotta meg gondolatait saját alkotásairól, művészetéről. A fiatalkori tanulmányképek, megfigyelések után jött egy figuratív időszak, amibe már az általa imádott barokk művészeti hatása is érvényesült. A művészeti pálya kezdetén kereste mesterét, aki szellemileg és szakmailag is felkészíti. Megtalálta Molnár Sándor személyében, és rajta keresztül személyesen Hamvas Bélát, az ő szellemiségét, ami a mai napig meghatározó gondolkodásában. Festészetében általában sorozatokat fest mindig valami aktuális problémát. Nagyon sok szakrális témája van, ami a szenvedéstörténetet mutatja be, mint a lepel-sorozat és Golgota-sorozat. Az üres képeknél volt egy kozmikus sorozata, ahol a fény és a ragyogás foglalkoztatta leginkább. A festő a művészetébe az egész életét beleépíti a műveibe, önmaga a végén teljesen kiüresedik, és a műben van a lényeg – zárta mondandóját az alkotó.
Fedezzék fel önök is a művekben rejlő lényeget, április másodikáig megtehetik a galéria nyitvatartási idejében.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?