Csarnok, hotel és meglepetés

Városfejlesztés témában sajtótájékoztatóra hívta Szabó Tamás városvezető a helyi média képviselőit kedden délután a Polgármesteri Hivatalba. A fórumon a Jász Plasztik sportcsarnok terveit, a már kivitelezés fázisában tartó Szatmári hotelt és egy meglepetés projektet mutatott be a polgármester és a beruházókat képviselő vendégei.

A témául szolgáló két nagy fejlesztés közös jellemzője, hogy az önkormányzat ingatlanvagyonával kapcsolatos korábbi történést követően indult el a beruházás. A Jász Plasztik sportcsarnokról Csörgő Csaba tájékoztatta a jelenlévőket. Az épülő csarnok a Vásártér utcánál az Aranysas Rendzvényház épülete mellett, a vámudvar területén kap helyet. Maga az épület 2000 négyzetméter bruttó alapterületű lesz, amelyből a földszint közel 1800 négyzetméter, míg a galérián helyet kapó lelátók területe mintegy 700 négyzetméter nettó felületen valósul meg. A kivetítőn bemutatott tervek láthatóvá tették, hogy a Vásártér utcai főbejáraton bejutva elsőként az öltözők mellett halad el a látogató. A kézilabdapálya méretei szerint épülő küzdőtér innen közelíthető meg. A pálya két rövidebb oldalán kialakítanak egy-egy 200 ember befogadására alkalmas mobil lelátót. Kuriózum, hogy az épület végében falmászó terem épül.

A földszintről egykarú lépcsőn lehet feljutni az emeletre, ahol a galérián kialakított háromsoros fix lelátó található. Itt is körülbelül kétszáz férőhely lesz. Az épület keleti oldalán egy mobilan osztható mozgásfejlesztő termet alakítanak ki, valamint a folyosó végén egy konditerem is megvalósul. A komplexumhoz egy 120 férőhelyes parkoló is tartozik majd. A saját forrásból megvalósuló 800 millió forintos bekerülési költségű beruházás várhatóan ebben a félévben indul, a befejezési dátum még kérdéses, de igyekeznek minél hamarabb átadni a csarnokot a Jász Plasztik dolgozói illetve a város sportszerető közönsége számára.

Az egykori gondozóház átalakítása nyomán megvalósuló szállodáról Székely Róbert beszélt a kivitelező Szatmári Kft. nevében. A beruházás 2015-ben indult a nyílászárók eltávolításával, a tartószerkezetig való visszabontással. A bontás során a közművek tekintetében több műszaki problémára fény derült. A korábbi elavult fűtéstechnikai rendszer felszámolásra került és a pincében a régi kazánház helyén kialakítottak egy 700 négyzetméteres összefüggő területet. Az építkezés során teljesen megújul a kapcsolódó bank épülete is. Mellette alakítják ki a liftaknát és a mozgáskorlátozott bejáratot, amelyből megközelíthető lesz a bank és a szálloda is. Az épület többfunkciós lesz. Az alagsori részben üzlethelyiségeket alakítanak ki eladóterekkel, raktárhelyiségekkel. A földszinten a már említett bank mellett helyet kap egy nyolcvan vendég befogadására alkalmas étterem, lobby bár és kávézó valamint az étteremhez tartozó konyha. Az épület előtt kialakítanak egy nagyméretű teraszt. Az első emeleten szállodai szobák és irodák épülnek. A második és harmadik emeleten turisztikai és üzleti céloknak egyaránt megfelelő szállodai szobák kerülnek kialakításra különböző méretekben. A kivitelező szándéka egy emelt komfortú hotel kialakítása, ami a legjobb minőségű bútorokat, berendezési tárgyakat jelenti a 23 szobában. A legfelső szintre három apartmant szánnak. A vendégek számára a parkolás az udvaron lesz lehetséges. Terv szerint szeptember hónapra elkészülnek az alapgépészeti szerelések, várhatóan ekkorra építik be a nyílászárókat is. Az átadására előreláthatólag év végén, jövő év elején kerülhet sor a saját forrásból megvalósuló 800 millió forintos bekerülési költségű szállodának.

A harmadik projektről Szabó Tamás tájékoztatott. A főtér nagyszabású átalakításának egyik eleme a Városháza udvarának megújítása, nyitottá tétele a Conselve tértől a Táncsics utcáig átvezető sétáló utcával. Az elképzelések szerint itt, a hátsó fal megfelelő művészeti kiképzésével iráni testvérvárosunk, Yazd településére asszociálhatunk. Több mint tíz terv érkezett be a yazdi egyetemisták elképzelései mentén a városkép ezen területének szebbé tételére. Diákon kettőt mutatott be a polgármester, amelyek bármelyike látványban valódi különleges színfoltot jelentenek majd a városban. A beruházást a két város közös finanszírozásban kívánja megvalósítani.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?