Kiskundorozsma újratelepítésének 300. évfordulóját ünnepeltük

Nagyszabású, egész napos rendezvénnyel ünnepeltek Kiskundorozsma újratelepítésének 300. évfordulóját 2019. február 9-én szombaton, melyen városunk is részt vett.

A török hódoltság után Kiskundorozsma teljesen elnéptelenedett, üres puszta volt, csak az ősi templom romjai maradtak meg. 1719-ben Orczy István, a német lovagrend adminisztrátora betelepített 23 jász családot, akik aztán elkezdtek építkezni, állatokat nevelni, növényeket termeszteni. Később megvehették földjeiket, így 1740 után fejlődésnek indult a település. 1950-ig Dorozsma járási székhely volt, hozzátartozott Zsombó, Forráskút, Üllés, Bordány is.

A program 9 órakor a Keresztelő Szent János Katolikus Templomban, a Hozsanna kórus közreműködésével és ünnepi misével kezdődött, majd 10 órakor az Ács Géza Sportcsarnokban folytatódott.
Az ünnepi műsor a jászkürt, az 1745-ös redemptio-s és az 1845-ös szabad jászok történelmi zászlóinak ünnepélyes behozatalával indult, melyet Ézsiás Barnabás regnáló jász kapitány és Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató adtak át dr. Botka László Szeged Megyei Jogú Város polgármesterének, aki egyben a rendezvényt megnyitotta.

A díszvendég Orczy Ágnes volt, aki Dorozsma újratelepítőjének, Orczy Istvánnak egyenesági leszármazottja. A Jászságból köszöntőt mondott Borbás Ferenc jászkun főkapitány, Győriné dr. Czeglédi Márta, Jászfényszaru polgármestere és Farkas Ferenc, Jászapáti polgármestere.

A köszöntések között Mészáros Mária ,Juhász Lujza népdalénekesek, Altorjay Tamás operaénekes, és a Jászság Népi Együttes nyújtott feledhetetlen előadást.

11 órakor a Dorozsmai Összetartozás Kapujának ünnepélyes átadására került sor a Hősök Ligetében. Áldást Kiss -Rigó László, szeged-csanádi püspök mondott. A jászsági meghívottak az összetartozás jelképeként egy maréknyi földet helyeztek a székelykapu lábához. Az átadás „Nyitva van az aranykapu, csak bújjatok rajta…” című énekkel fejeződött be.

A sportcsarnokban lehetőség nyílt Jászfényszaru, Jászapáti, Szeged, Üllés, Zsombó, Forráskút, Bordány, Kiskundorozsma települések bemutatkozó kiállításaira is. Városunk látnivalói és a Tölgyes strand gyógyvize sok érdeklődő figyelmét felkeltette.

A jászapáti Vándorfy János Honismereti Szakkör és a Jóbarátság Nyugdíjas Klub tagjaival megtekintettük a Keresztelő Szent János templomot, a kálváriát, a Fogadalmi kápolnát, és a Dorozsmai Tájházat. A tájház bemutatásában, külön köszönjük Deli Albin úr tárlatvezetését, és kedves családjának vendéglátását.

A finom és bőséges ebéd után sajnos a szélmalom megtekintése idő hiányában elmaradt, de a legközelebbi látogatásunkkor biztosan megnézzük.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?