Vállalkozó fiatalok

Vállalkozói tájékoztatási fórumot tartottak fiatalok itthon tartása és a Leader pályázati lehetőségek témakörében február 26-án, délután a Közösségi Házban.

A közösségi tájékoztatásnak nagyon fontos szerepe van világunkban, főképpen akkor, ha egy fiatal megkaphatja a kezdő lendületet, vagy anyagi támogatást vállalkozása elindításához. Az ambiciózus fiataloknak van lehetőségük forrásszerzésre különböző pályázati alapokból is. A fórum igyekezett képet adni a jelenleg is elérhető alternatívákról, és ösztönözni a résztvevőket arra, hogy pályázni és vállalkozni is megéri jó néhány szakmai területen.

A program első részében a Jászsági Kistérségi Helyi Közösségi Egyesület együttműködésével Borbás Zoltán munkaszervezet-vezető adott tájékoztatást a Leader több mint egy éve megnyitott pályázati lehetőségeiről. Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy a Leader alapok közül sok még pályázható! Nemcsak vállalkozóknak, hanem önkormányzatok, civil szervezetek előtt is nyitott a lehetőség.

Borbás Zoltán elmondta: szép számmal érkeztek be pályázatok és már az is látszik, melyek azok a felhívások, amelyek kiemelt figyelemre tarthatnak számot.

Népszerű témák az eszközbeszerzés és a turisztikai fejlesztés. Ugyancsak kiszűrhetőek a kevésbé népszerű témák, ezért rövidesen hozzákezdenek az átcsoportosításhoz, hogy aki érdemben kíván pályázni, jó ötletet akar megvalósítani, az mielőbb forráshoz jusson. A Leadernek csekély forrásösszege van, az egész Jászságra nem éri el a félmilliárd forintot. Ebből kell száz, vagy azt is meghaladó számú pályázatot finanszírozni, ezért a legmagasabb pályázati összeg kevéssel tudja meghaladni a tízmillió forintot.

A fórum második előadója Móczó Zsófia projektmenedzser „A Jászapáti fiatalok helyben maradásának támogatása” című tervezet keretében meghirdetett vállalkozásfejlesztési pályázati lehetőségekről számolt be. Ennek alapvető célja a városban letelepülni szándékozó, vagy helyben maradni kívánó fiatalokat képessé tenni arra, hogy lehetőségeikkel tudjanak élni, és a városban, Jászapátin egzisztenciát, családot tudjanak alapítani.

Móczó Zsófia előadásában ismertette a hallgatósággal, hogy tevékenységük kapcsán hét, az önkormányzat tulajdonában lévő lakóingatlan felújítása, átalakítása, felszerelése jelenleg folyamatban van – önálló lakhatás céljából. A munkálatok ütemezése szerint várhatóan a nyár folyamán mindet át tudják adni a fiataloknak, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy itt álljanak munkába, és szakmaiságukat a városban kamatoztassák.

Mindkét előadó kiemelte: esetenként a jó pályázat nemcsak a jó ötletről szól, szükséges, hogy jól illeszkedjen a pályázati kiíráshoz is, és könnyen elszámolható legyen. A pályázó feladata és személyes érdeke, hogy tisztában legyen a pénzügyi nehézségekkel, és az a legjobb, ha rendelkezik a fejlesztésekhez szükséges pénzösszeggel. Ezt utóbbit ugyanis csak hosszas elszámolási procedúra után kapja majd vissza a pályázati forrásból, de megéri a ráfordított idő, munka.

Számos lehetőséget tudnak kínálni a vállalkozóvá válás, vállalkozásindítás területén. A fiatalok gyakornoki és ösztöndíj programokról informálódhatnak, valamint foglalkoztatási támogatási lehetőségekről is, ha felkeresik a Polgármesteri Hivatal Vállalkozásfejlesztési Irodáját.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?