Negyedik hely a Magyar Kupában

Röplabdázóink a bajnoki éllovas Vasas Óbuda ellen játszották a Magyar Kupa bronzmérkőzését. Ez a tény már önmagában is jelzi, milyen kihívás elé néztek a berényi lányok. A vereség ellenére megérdemlik a dicséretet a mieink.

Elismerésre méltó, hogy csapatkapitányunk, Pintér Andrea ujjsérülése ellenére vállalta a játékot, és visszatért a kezdőcsapatunkba a szintén hetek óta a maródiak listáját erősítő Petrenkó Brigitta. Ráadásul rendkívül bátor és fegyelmezett játékkal kezdtünk, így 13-8-ra elhúztunk ellenfelünktől. A nagy küzdő piros-kék mezesek azonban előbb 18-18-ra kiegyenlítettek, majd 21-19-re fordítani is tudtak. A végjátékban Aleksandra Cveticanin révén 23-23-ra még kiegyenlítettünk, a szettet azonban már nem sikerült megnyerni (23-25).

Nagy fegyvertény volt, hogy a második játszmában is tartani tudtuk a lépést ellenfelünkkel. 14-14-re, majd 18-18-ra is állt a játszma, de a hajrára hullámvölgybe kerültünk, és a piros-kék mezesek innen már megoldották a feladatot (22-25). A harmadik szett elején, 3-3 után beindult a Vasas-henger (4-11). Hiába az időkérések és a tűz játékosaink szemében, sajnos csupán ideig-óráig tudtuk megtörni a Vasas lendületét, s 9-19-nél már tízpontos hátrányba kerültünk. Ezt a szettet már képtelenek voltunk szorossá tenni (17-25).

Jászberény Volleyball Team – Vasas Óbuda 0:3 (-23, -22, -17). Ezzel a negyedik helyen végeztünk a Magyar Kupában, amelyet a Fatum-Nyíregyháza együttese nyert meg a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE előtt.

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?