Huszonötödik Műszaki Bál

Különös gonddal válogattam a Műszaki bál fotóit ehhez a pár soros íráshoz. Beleégtek a retinámba az este történései, és ebből jó lenne valamit visszaadni a lap olvasóinak is. Az írás kezdetén még magam sem tudom, hogy milyen műfajú lesz a végtermék, csak azt remélem, hogy nem sirató.

Kiváló este volt – ez a konklúzió a cikk végére illene, de ott most más lesz, ezért rögzítem a tényeket, no meg a félreértések elkerülése miatt is. Szép volt a környezet, nem hivalkodó, inkább olyan díszítéssel, ami méginkább kiemelte városunk talán legszebb termének méltóságát. A teremhez öltözött nagyszámú társaság bálozásához minden adott volt a patinás helyszínen kívül is: gyönyörű hölgyek, elegáns urak, remek ételek és italok, pazar műsor, zene, tánc és a tombola kis izgalma.

Az Aranysas Étterem ropogós kacsamelle – barackos káposztával, metélőhagymás burgonyapürével –, még a látványos előételt, és az éjféli pandúrgulyást is megelőzte. Tugyi Róbert cukrászmester pedig mindig tud újítani desszertjével, ami nevéhez illően elvarázsolta a vendégeket.

A műsor háromrészes volt. Az egész estét végigkísérte a Pezsgő zenekar zenélése, amelyre a tisztelt publikum igen aktívan ropta a táncot, megteremtve a bál lényegét. A másik két műsorszám közül az egyik újdonság, Danny Blue illuzionista produkciója volt. Izgulhattunk, hogy az egyik szervező Kuzén Zoltánt felemeli-e négy férfi két-két ujjal, a számkitalálásnál pedig amikor már ki-ki azt hihette, hogy nem sikerült a próba, akkor jött a csattanók sora, és a vastaps. A másik (harmadik) produkció visszatérő, már-már állandó eleme Szikra Istvánék báljának. Berki Sándor hegedűművész és sztárvendégeinek gálakoncertje az ország bármelyik nagy hírű báljában megállná a helyét. A zongoránál most is Kassai Róbert brillírozott, a három énekes – Újhelyi Andrea, Mészáros Andrea és Káldy András –, pedig három blokkban (opera, musical, operett) a méltán legnépszerűbb darabokat mutatta be szívhez szólóan, abszolút profi módon.

A bálkirálynő Tóth Emese lett, aki 18 évével, bájos arcával keretbe foglalta a bál 25 éves történetét, ugyanis édesanyja, Szikra Csilla volt a legelső bálkirálynő anno. És itt jöhet a bánatos felvezetésre a magyarázat: A negyedszázad alatt tucatnyiról kettőre apadt a szervezők száma. Ők is, a bál is megérdemelnék, hogy néhány ifjú titán bekapcsolódjon a rendezésbe. Remélem, hogy a „kerek” szám nem csábít búcsúra, és jövőre ismét lesz Műszaki Bál!

Vélemény, hozzászólás?