Maskarás mulatság

Pop-rock farsang címmel hirdettek zenés táncos eseményt február 8-án péntek estére, a mozi galériájára. A népes vendégsereg az Experience együttes pörgős zenéire hajnalig ropta a táncot.

A farsang ünnepe vízkereszt és hamvazószerda közé esik, számtalan népi hagyomány kapcsolódik hozzá. Ilyenkor felfordul a világ rendje, mindent szabad amit máskor nem, ekkor ki lehet bújni a saját bőrünkből, önnön valónkból és jelmezt, maskarát ölthetünk.

A péntek esti mulatság kitűnő alkalom volt erre, és persze arra is, hogy nyüzsgő társaság gyűljön össze, együtt nevetni régi barátokkal és új ismeretségeket, élményeket lehessen befogadni. Többen jelmezbe öltözve érkeztek, akadt római légiós, rendőrcsaj, cicalány, sőt még a vadász is eljött Piroskával. Fekete és szőke parókával megbolondított fejek, színes maszkok, díszes szemüvegek mögé rejtett arcok fokozták a vidám hangulatot.

A dj már javában melegítette a parketten riszálókat, mikor az Experience csapata hatalmas lendülettel és energiával belecsapott műsorába. Pörgős dallamok, változatos, remek zenék szóltak rockos, popos stílusba ágyazva, ismert hazai és nemzetközi előadóktól, felemelő örvényben. Az énekes srác jól nyomta a dalokat, gyakran rázta a csörgődobot, még a táncolók közé is beugrott pördülni egyet a csajokkal. A farsangi buli színes forgataggá, igazi táncos mulatsággá alakult, ahol párok és társaságok önfeledten ráztak a jobbnál jobb zenékre, és teli torokból énekelték az ismert slágereket.

Éppen csak szusszanásnyi időre szakította meg a táncolós zenék folyamát az Experience együttes, amikor sort kerített az általuk legjobbnak ítélt jelmezesnek járó vacsorameghívás átadására. A jutalmat jelentő maskarát egy hölgy viselte, aki „Minnie egérbe” öltözött ezen az estén. A Piroska jelmez is esélyes volt a győzelemre, ezért két puszi neki is járt, meg persze azért is, mert a kosarában lapuló pogácsákkal próbálta lekenyerezni az ítészeket. Azért megjegyzem, jó lett volna látni még több jelmezest. Legközelebb magam is maskarát öltök, már csak a móka kedvéért is.

A mulatság kinek kifulladásig, kinek hajnali kétórás zárásig tartott, de úgy vélem mindenkinél elérte célját. Mert a farsangi jókedv célja, hogy a hideg idővel együtt a tél búskomorságát is elűzze, ami teljes mértékben sikerült!

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?