Megfontolt tervezés, fegyelmezett végrehajtás

Jászberény város képviselő-testülete a február 15-i törvényes határidőn belül, február 13-i, szerdai rendes testületi ülésének napirendjére tűzte a város idei költségvetésének megtárgyalását és elfogadását. Szabó Tamás polgármester a testületi ülést megelőző napon adott tájékoztatást az előkészítésének legutolsó fázisában lévő rendeletről.

Mielőtt a részletekbe mennénk, hogyan jellemezné előterjesztőként az idei költségvetést – ha lehet egyetlen mondatban?
Ez a kilencedik költségvetése a városnak, amiért személyemben felelek, és most sem tértünk el a megszokott gyakorlattól, amit alapos, megfontolt tervezés, majd fegyelmezett végrehajtás, és mint az előző nyolc alkalommal, most is a korrekt teljesülés követ.

A költségvetés akkor végleges, ha a képviselő-testület elfogadta, ezért most főleg elvi megközelítésben érdeklődünk a nagy fontosságú rendelet iránt. Választási év van, ez választási költségvetés lesz?
Ha az elmúlt három évet egy-egy adattal illusztráljuk – és ez értelemszerűen legyen a költségvetés főösszege –, akkor azt tapasztaljuk, hogy 2017-ben kerekítve 7,5 milliárd, a következő évben 65 millió híján 9 milliárd, ebben az évben pedig lefele kerekítve 10,5 milliárd forint a bevételi és a kiadási főösszeg. Ez az elmúlt évre 31 százalékos növekedést jelent, erre az évre pedig közel hat százalékosat. Ha így nézzük, akkor az idei „választási” évre csökken a növekedés üteme.

Mi ennek az oka?
Ha mélyebbre ásunk, a városunk méretéhez képest nagyon jelentős főösszeg megemelkedése elsősorban fejlesztéseket takar, amelyek több éven keresztül áthúzódva növelik a bevételeinket, egyúttal lehetővé téve a kiadások növelését is. Mivel ez a folyamat 2020-ra is áthúzódik, így szó sem eshet választási költségvetésről. Szerencsére polgármesterségem két ciklusa alatt minden évben nőttek a források, és a lehetőségek arra, hogy fejlődjön a város. A városfejlesztés abszolút, mondhatni örök érték, politikától függetlenül. Más kérdés, hogy pro és kontra a politika mindebből mit tud hasznosítani.

Logikailag közelítve a város gazdálkodásához, az első helyen a bevételek kell, hogy álljanak. Miből tevődik össze a 10 milliárd 510 millió forint, illetve melyek a növekmény főbb elemei?
Egész számokra kerekítve bevételeink 58 százalékát teszik ki a központi támogatások és a helyi működés bevételei, 31 százalék a magánszemélyek és vállalkozások befizetése, és a fenmaradó 11 százalék a fejlesztési hitel. Csak nagyságrendeket említve, a három legnagyobb plusz forrás a közhatalmi bevételek, a működési bevételek és a normatív állami támogatás növekedése, amelyek ebben a sorrendben csökkenő számadatok 260-tól 140 millió forintig. Ezeknek, és több más tételnek köszönhető, hogy az átvett pénzeszközök több mint félmilliárd forintos csökkenése ellenére a végösszeg ezt meghaladóan, 575 millió forinttal növekedett.

A kiadási oldal növekményeiből is említse meg a három legnagyobb tételt!
Az elmúlt évi – egyébként magas – összegekhez képest is közel félmilliárd forinttal többet fordítunk felújításokra, 200 milliót meghaladó értékben növeljük a beruházások összértékét, a dologi kiadásokra 260 millióval terveztünk többet.

Végül is, a növekményekkel együtt milyen kiadásokat tesz lehetővé ez a költségvetés?
A legnagyobb tétel 5,1 milliárd forint a város fejlesztésére szolgál. Járulékokkal együtt 240 millió forinttal többet fordíthatunk az önkormányzat, valamint öt intézménye, és két saját cége dolgozóinak bérfejlesztésére. Ez végösszegben 1,8 milliárd forint, ugyanannyi, mint a dologi kiadásokra szánt forrás. Ezek a rendeletünk kiadási oldalának legnagyobb tételei.

Legnagyobb tétel ebben a rendeletben a fejlesztések több mint 5 milliárd forintja. Hozunk a lapban a cikk mellett egy képriportot néhány fejlesztésnek a nyomdai leadás napján látható állapotáról. Ezek a képek jelentős haladásról tanúskodnak, de hogyan értékeli a polgármester ezt a folyamatot?
Kisebbet-nagyobbat majdnem minden beruházásunk esetében sikerült előrelépnünk az elmúlt évben. Néhány helyen – rajtunk kívül álló okokból –, csúszásban vagyunk, de a fedezet átkerült az idei költségvetésbe, sőt több helyütt ezek a munkálatok folytatódnak 2020-ban is. Az adminisztratív előkészítés – ami a döntéshozókon és a hivatali előkészítőkön múlik –, minden tervezett beruházásunknál készen van. Ezért már tisztábban látunk, így azt is mérlegelhetjük, és mérlegelnünk is kell, hogy egy-egy beérkezett ajánlat vállalható-e, és van-e rá adott esetben többlet fedezetünk. A két három évvel ezelőtti állapotokhoz képest is jelentősen megváltozott a piaci helyzet, nemcsak mi, de más önkormányzatok és gazdasági egységek is versenyt futnak a kivitelezőkért, aminek az árfelhajtó hatását tapasztaljuk: az építőanyagárak és a szakipari bérek növekedése együtt már jelentős tényező.

Egy konkrét példát említsen polgármester úr!
Már a parlamenti választások előtt tudtuk – és erről a Jászkürtben is nyilatkoztam –, hogy egyes pályázatok időbeli elhúzódása miatt a tervezési és a megvalósulási időszak bekerülési árai jelentősen eltérhetnek, amiért az – akkor még jövőbeli – új kormányhoz fordulunk majd kiegészítés miatt. A választások után felálló új kormánnyal egyeztettünk is, szakértőik pedig elismerték például a bölcsődénk építésének megnövekedett költségeit, ezért állami ellentételezésként a saját erőnk kiegészítésére 80 millió forintot ítéltek meg számunkra.

Azóta a kormány létrehozta a beruházási ügynökségét. Mit jelent ez a jászberényi pályázatok esetében?
A kormánynak ez a szerve a 700 millió forint feletti nagy beruházások lebonyolítását és finanszírozását végzi. A mi fejlesztéseink közül az új rendszer – nagyságrendje miatt –, kettőt érint. A főtér esetében már azon a fázison túl vagyunk, hogy az ügynökség szerepet kapjon. A másik a kultúrmalom, amelynek előmunkálatai ugyancsak előrehaladottak, hiszen a nyílt nemzeti közbeszerzést már kiírtuk, és májusban annak eredménye is lehet. Ennél a beruházásnál felügyelhetik majd az ügynökség szakértői a beérkezett ajánlatokat, és ez alapján bonyolíthatják a továbbiakat. Amennyiben az eredeti bekerülési költségnél magasabb mutatkozik, az ő döntésük, adott esetben segítségük szükséges a finanszírozás megoldásához.

A testület korábban a város gyorsabb fejlesztése érdekében a kormány által jóváhagyott négymilliárdos hitelkeretről döntött. Hogy tervezik ennek idei felhasználását?
Ebben az évben az említett több mint 5 milliárd forintos fejlesztéshez a hitelkeretből kerekítve 1 milliárd 250 millió forintot kívánunk lehívni és felhasználni. A megoldandó feladatok közül öt esetében a százmillió forintot is meghaladja a tervezett hitelfelhasználásunk. Csökkenő értékben sorolva a hitelkerethez rendelt feladatokat, 250 millió forinttal legnagyobb tétel a Klapka tanműhely építése, ezt követi a hatcsoportos városi bölcsőde kialakítása, a Magyar utca közművesítése – ahol telkeket szeretnénk kialakítani –, a buszpályaudvar és környékének felújítása, valamint az útfelújítások. Ez utóbbi beszélgetésünk napján még 100 millió forinttal szerepel a terveinkben, de javaslattal élek a testületi ülésen, hogy ez csak az aszfaltozás keretösszege legyen, emeljük meg a víziközművek kiváltása miatt további ötven százalékkal ezt a tételt. Ez azt jelenti, hogy valóban az utolsó pillanatig változhat a költségvetésünk egy-egy tétele, ha azzal jobbítani tudjuk akár bevételeinket, akár kiadásainkat, végső soron a Jászberényben élők életkörülményeit, mindennapjait.

Vélemény, hozzászólás?