Szettet nyertünk Békéscsabán

Nem sikerült Békéscsabán pontot szereznie röplabdacsapatunknak, de játszmát igen. Ez az egyre komolyabb nehézségek ismeretében bravúrnak számít. Vasárnap következik számunkra a Magyar Kupa bronzmérkőzése.

Katie Devaney és Petrenkó Brigitta után újabb alapemberünk esett ki ujjsérülés miatt – ezúttal csapatkapitányunk, Pintér Andrea, így Riczkó Gabriella a kezdőcsapatban kapott esélyt a bizonyításra. Eleinte tartani tudtuk a lépést a békéscsabaiakkal (6-5), aztán visszaesett a nyitásfogadásunk, és 12-6-ra elhúztak tőlünk. Petőváry Panni nyitása ismét pontot hozott nekünk, amivel ideiglenesen öt pontra (18-13-ra) feljöttünk, majd négyre is (20-16). Ennél szorosabbá azonban nem tudtuk tenni az eredményt (25-17).

A második szettben 3-0-ra, majd 6-2-re vezettünk. Volt olyan erősen vitatható játékvezetői ítélet, amely után Deme Gábor kínjában „Hajrá, Fradi!”-t kiáltott. Szerencsére továbbra is keményen nyitottunk és bátran támadtunk – ennek 10-6-os vezetés volt a jutalma.

Aztán 10-10-re kiegyenlített a házigazda, és fej-fej mellett haladt egymás mellett a két együttes: 15-14-nél Bogdan Paul alakulatánál volt az előny, de 18-16-ra ismét fordítottunk. A hajrában aztán Oksana Yakovchuk pontja után jött Petőváry Panni nyitása és kisvártatva kiegyenlítettünk (22-25)!

A harmadik szettben 5-3-ra mi vezettünk, sőt 8-4-re is elléptünk a bajnoki címvédőtől. Tovább növelte azonban a tempót a hazai csapat, így hamarosan 19-15-ös vezetésükről számolt be az eredményjelző. A rutinos dél-alföldiek innen pedig megoldották a helyzetet (25-17).

A negyedik játszmában 3-0-ra vezettünk. Szinte pillanatok alatt módosult az állás 5-5-re. Egyre nagyobb nyomást helyezett ránk aktuális ellenfelünk, így 17-11-re, majd 21-15-re is elhúzott tőlünk, ezzel pedig a lényegi kérdések eldőltek (25-17).

Ennek ellenére csak elismerően nyilatkozhatunk foghíjas csapatunk teljesítményéről. Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE – Jászberény Volleyball Team: 3:1 (17, -22, 17, 18).
Vasárnap 12.30-kor már Érden játszunk a Magyar Kupa bronzérméért a listavezető Vasas Óbuda ellen. Szurkolói buszunk 10.30-kor indul a Lehel Vezér Gimnázium elől, amire február 15-én 12 óráig lehet jelentkezni a főtéri Sonkalandban.

Archív fotó: Gémesi Balázs

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?