Lehetőség az alkotóknak

A Vágó Pál Helytörténeti Gyűjtemény ez évi terveiről, programjairól kérdeztük Kökény Gábornét, az intézmény vezetőjét.

Mindenekelőtt azt kell elmondani, hogy a hely Vágó Pál festőművész szülőháza és műterme. Az ide látogatóknak minden alkalommal mesélünk az állandó kiállítás bemutatása alatt a festő életéről és művészetéről, mindezen keresztül Jászapátiról és a Jászságról is – kezdte mondandóját Kökény Gáborné, az intézmény vezetője.

Elmondta, hogy elképzelései folyamatosan, mindig vannak, több kiállítás, bemutató tervezés, szervezés fázisában van, de többnek már biztos az időpontja is. Havonta szeretnének más-más kiállításokat megnyitni, ahogy ez eddig történt: egy esztendőben tíz-tizenkét különböző témájú kiállítást szoktak szervezni.

Márciusban fotótárlat keretében mutatják be a Jászapáti Barátok Egyesülete életét az alakulástól napjainkig. Ezt követően Deli Julia tanárnő munkáiból, alkotásaiból bemutató kiállítás lesz megtekinthető, majd a Jászapáti születésű, Jászberényben élő fotós, Bugyi László Guriga fényképeiből látható egy csodálatos válogatás. Jánoshida művészei még nem mutatkoztak be városunkban, ezért az ottani amatőr képzőművészeti körnek adnak erre lehetőséget, hogy láthassák az érdeklődők, mivel is foglalkoznak.

A Jász Alkotók Köre alkotótáborának fő helyszínét is ők adják már 23. éve. A tábor július első hétfőjén nyílik, és két hétig dolgoznak itt a művészek az ország minden szegletéből. Zárásaképpen a tábor ideje alatt készült munkákból, alkotásokból bemutató kiállítás nyílik, ami augusztus végéig látható majd.

Kökény Gáborné saját gobelin képeit is tervezi bemutatni, amikor éppen időt sikerül erre találni. Októberben, Vágó Pál halálának évfordulójáról egy, a magyar huszárságot képeslapokon bemutató egyedi tárlattal szeretnének megemlékezni.

Tervek között szerepel egy egri amatőr festő bemutatása, és a tisza­földvári gobelin kör is szeretne itt egy kiállítást az idén.

Végezetül Kökény Gáborné felhívta arra a figyelmet, hogy szeretettel fogadnak minden kezdeményezést. Szívesen adnak helyet bárkinek, legyen az autodidakta festő, vagy egyedi gyűjtemény birtokosa, aki bemutatkozási lehetőséget keres, a Vágó Pál Helytörténeti Gyűjtemény kiállítótermében megtalálhatja azt. Keressék ez ügyben bizalommal az intézmény irányítóját!

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?