Merítés a Lassúkezű dalaiból

Február első napjának estéjén a River Bistro ez évi koncertsorozatát az EC 70 Eric Clapton tribute band kezdte meg. A formáció Eric Clapton – az elnevezésben szereplő, a rock korszak egyik leginkább megbecsült és legnagyobb hatású gitárosa –, szerzeményeiből szólaltatott meg jó néhányat.

A kezdésre zsúfolásig megtelt a River pincehelyisége az ilyen stílusú élő zenét kedvelő asztaltársaságokkal. A nagy érdeklődés nem volt véletlen, hiszen kiváló zenészekből összeállt tribute együttes játszott, Eric Clapton nagy ívű és igen sokrétű zenei pályájának dalaiból, megidézve ezzel egy-egy jelentősebb korszakát.

A Mr. Slowhand, „Lassúkezű” jelzővel is illetett gitáros közel négy esztendeje töltötte be 70. életévét. Ennek a kerek évfordulónak tisztelegve állt össze egyetlen alkalomra a formáció, ami olyan jól sikerült, hogy azóta is játszanak, immár állandó együttessé kovácsolódva. A banda tagjai egytől-egyig jól csengő és ismert nevei a hazai blueszenei palettának. Tóth János Rudolf ének, gitár, Petendi Tamás gitár, Kőmíves „Stone” András gitár, Nagy Szabolcs zongora, Pengő Csaba basszusgitár és Mezőfi „Fifi” István dobok. Betegsége miatt sajnos ez alkalommal hiányzott a nagy közönségkedvenc, a virtuóz gitáros és énekes Fekete Jenő.

Eric Clapton zenészi gondolkodása és életműve a bluesból építkezik. Az együttes repertoárján szerepelt jó néhány szerzeménye, de elhangzottak olyan dalok is, amelyeket nem ő írt, de általa váltak ismertté és népszerűvé. Clapton blues dalokat elegánsan, udvariasan, jó ízléssel játszották, amit a Riverben ülve, finoman ráncolt homlokkal, és az ütemre bólogató fejjel lehet a legjobban élvezni. Voltak köztük meggyőző, szenvedélyes vallomások, lebilincselő átiratok és remekül hangszerelt komoly dolgok is. Kétség nem férhetett hozzá, hogy ezen az estén a gitároké volt a főszerep. Az előadók sikeresen merítettek Clapton karrierje során többször váltott stílusaiból, melyekben zenéje megőrizte a blues hagyományait és a tribute banda remekül idézte azt meg a hallgatóságnak.

A közönség soraiban az a hír járta, hogy a legenda újra turnézik, a maga valójában élőben is hallható és 2019 nyarán tőle fog majd zengeni a bécsi Stadthalle.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?