Döntőben a Nagyboldog

A Nagyboldogasszony Katolikus Iskola tornaterme biztosított helyszínt a játékos sorverseny diákolimpia országos elődöntőjének csütörtök délelőtt.

A házigazda Nagyboldogasszony iskola csapata Tiszaföldvár, Hajdúszoboszló, Gyula, Kisvárda és Békés együtteseit fogadta a megmérettetésen, ahol tíz sor- és váltóverseny jellegű feladatban mérték össze ügyességüket, gyorsaságukat a gyerekek. A tét a Mezőtúron, március elején rendezendő országos döntőbe jutás volt.

A vetélkedőt az iskola részéről Demeter Sándor igazgató, illetve, a város képviseletében Nagy András HEB elnök nyitotta meg. Az igazgató üdvözlő szavait követően Nagy András az önkormányzat képviselő-testülete nevében köszöntötte a sportoló gyerekeket, felkészítőket és a kísérő vendégeket. Emlékeztetett, hogy két héten belül már a második diákolimpiai versenynek ad otthont városunk. Előzőleg a röplabdás gyerekek küzdöttek meg egymással itt a továbbjutásért, most pedig a sorversenyzők jó szerepléséért izgulhatunk.

A délutáni eredményhirdetésen kiderült, hogy a legjobbak a házigazdák voltak, így a Nagyboldogasszony iskola csapata jutott be az országos döntőbe a gyulaiak előtt, akik még vigaszágon szintén ott lehetnek Mezőtúron március elsején.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?