Fiatalos kilencvenes

Sass Józsefné Szikszai Ágnes február másodikán, gyertyaszentelő napján született kilencven évvel ezelőtt. Az önkormányzat nevében kedden délután köszöntöttük Hunyadi utcai otthonában.

Csengetésemre kiskutyák üdvözlő csaholásától kísérve fürge léptű hölgy nyitott ajtót. Az ünnepeltet kereső érdeklődésemre kacagva mondta, hogy ő maga a kilencvenéves születésnapos. A város nevében ajándékot hozó körzeti képviselő Hajnal-Nagy Gábor hasonlóképp járt, ugyancsak meglepődött, hogy ennek a fitt, fiatalos hölgynek kilencvenedik születésnapja köszöntésére érkezett. Személyes és polgármesteri jókívánságok mellett nyújtotta át az önkormányzat virágcsokrát, illetve Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő oklevelét. Az ünnepi torta megszegése mellett volt alkalom az emlékek megosztására is.

Ágnes néni a Hajtán született kereskedő család gyermekeként. Három testvére közül már csak ő van életben. Mint mesélte, annak idején édesapja egy darab földet adott a városnak, hogy azon a területen épülhessen fel a Nagykátai úti tejcsarnok. Jó kereskedő lévén nagyobb forgalmat remélt fűszerboltja számára a szomszédban üzemelő csarnok működésének okán. Arról már nem tudott beszámolni Ágika, hogy megvalósult-e édesapja számítása. Férje szintén a Hajtáról származott, az anyós tulajdonában volt a Sass-kocsma, amelynek emlékét ma a Nagykátai úti buszmegálló elnevezése őrzi. Talán van még, aki emlékszik a vendéglátóegység hívogató tréfás feliratára: „Hopp itt megállj, hol a sas leszáll, itt a jogod, itt igyál!”

Ágika életét sajnos nem kísérte végig a tréfa, hiszen 50 éves férjét betegség következtében elveszítette. A családi csapások sorozata itt nem állt meg. Fiatalasszony lányát, majd hat hét elteltével a fiát is temetnie kellett. A sors a négy unokában és az öt dédunokában nyújtott vigaszt fájó szívének. A szép és összetartó család rajongva szereti a nagymamát, dédit, amelyről a születésnapi ajándékként kapott szeretetteljes gondolatokkal díszített fényképalbum is tanúskodik. A köszöntésen jelenlévő menye kuncogva elárulta, ma is a mama a kapitány a családban. Mindenki az ő véleményére kíváncsi, a jóváhagyására törekszik.

A gyermekek szeretete nem csupán a rokoni szálakban nyilvánult meg, mert bár Ágika műszaki rajzolónak tanult, 25 éven keresztül dadusként dolgozott a Gólya Óvodában. Elérzékenyülve mesélte, hogy a kicsik milyen szeretettel csimpaszkodtak a nyakába. Számtalanszor őszinte szeretettel súgták a fülébe: „De jó, hogy vagy!”

Ágika hosszú életét a munka és a családról való gondoskodás mellett a hobbijai töltötték ki. A makramézástól a kötésig több mint tízféle kézimunka-technikát ismer, és művelt is hosszú ideig. Második párjával, akit sajnos három évvel ezelőtt elveszített rengeteget kirándultak, járták az országot. Az utóbbi időben messzebbre is elmerészkedik, hiszen első repülős útja tavaly Svájcba vezetett az unokájához. Májusban ismét útra kel a nagyi, hiszen a gyönyörű tájat és persze az unokát mindig öröm látni. Addig is olvasással tölti szabadidejét, egyik kedvence Az arab sorozatot író Borsa Brown. Ja, és már alig várja a márciusi Zorán koncertet!

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?