Megszakadt a rossz sorozat

Habár a Fatum-Nyíregyháza elleni kupavisszavágón nem jött össze a bravúr, két nappal később, a bajnokságban ismét győztesen hagyták el a pályát röplabdázóink.

Január 30-án (szerdán) a hazai pályán elszenvedett 3:1-es vereség után vágtunk neki a kupaelődöntő visszavágójának és az előző kiírás győztesével szemben alig volt esélyünk. A Fatum-Nyíregyháza ellen 3:0-ra kikaptunk, ami azt jelenti, hogy az idén is a Magyar Kupa bronzérméért küzdhetünk majd meg február 17-én, Érden – a tavalyi szezonhoz hasonlóan a Vasas Óbuda ellen. Fatum-Nyíregyháza – Jászberény Volleyball Team 3:0 (5, 20, 22).

Február 1-jén (pénteken), a Hungast-Haladás ellen szoros játékot hozott a nyitó szett, a játszma hajrájához közeledve azonban több ki nem kényszerített hibát is elkövettünk, így 19-18-ra fordítottak a vasiak, de a végjátékot mi bírtuk jobban és Aleksandra Cveticanin feltette az i-re a pontot (25-20).

A második szettben csak 0-3 után szereztük meg az első pontunkat. 5-5 után 8-6-ra fordított a Hungast-Haladás, majd 15-11-re, sőt 21-16-ra is vezettek ellenünk a jól sáncoló nyugat-dunántúliak 24-17-nél hét játszmalabdához jutott a riválisunk, és élt a lehetőséggel. (18-25).

A szettveszteség nem törte meg a lendületünket, magas színvonalú mezőnyvédekezésünknek, illetve támadójátékunknak hála 9-1-re, majd 12-4-re is elhúztunk ellenfelünktől. Még 21-13 után sem nyugodhattunk meg, hiszen a következő öt pont az ellenfélé lett. Újra lendületet vettünk, 23-21-re vezettünk, Pintér Andrea pedig a mi javunkra döntötte el a játékrészt (25-21).

A Haladás 12-8-ra ellépett tőlünk a negyedik játszmában, de 12-12-re egalizáltunk. 16-16 után 23-16-ra is leráztuk magunkról a zöld-kék mezeseket és Natasa Savovic ejtésével meccslabdákhoz jutottunk, aki aztán a mérkőzést is eldöntötte (25-18). Jászberény Volleyball Team – Hungast-Haladás 3:1 (20, -18, 21, 18).

A következő erőpróbánk február 9-én (szombaton) az előző öt bajnokság győztesének, a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE-nek az otthonában lesz.

Fotó: Gémesi Balázs

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?