Folytatódott a csoda

Hetek óta telt ház előtt zajlanak a kosárlabda-mérkőzések a Bercsényi úti játékcsarnokban. Nem is csoda, hiszen remekül játszó csapatunk vonzza a nézőket. Ezúttal sem csalódott, aki kilátogatott a Pécs elleni összecsapásra.

Bizonyára minden kosárlabda szurkoló emlékszik rá, hogy ősszel a sérült Nelson és a még hiányzó Pitts nélkül utazott a jászberényi csapat a pécsiekhez, és igen súlyos vereséget szenvedtek.

Természetesen a berényi csapat a visszavágásra készült, ami meg is lett ugyan, de óriási izgalmak közepette. A mérkőzés elején kicsit elaludtak a mieink és a vendégek dobásai értek célba. Később „robbantottak” Colemanék és egy óriási 14-0-as rohammal kiegyenlítettek, majd az első etap leteltével már ők vezettek 18-16-ra. A folytatásban aztán fej-fej mellett haladt a két alakulat. Sajnos a triplákat szóró Alekszandrov három hibapontot összeszedett, így leültette őt Lazics mester. Talán ennek is köszönhető, hogy a nagyszünet csak egypontos előnyünkkel (43-42) zárult.

A második félidő első felében ismét a Pécs dominált olyannyira, hogy már hét ponttal is vezettek, de az elemében lévő Coleman vezérletével felzárkóztunk és a zárónegyed csupán egyetlenegy pécsi előnnyel (64-65) kezdődött. Már ekkor úgy tűnt, hogy „egylabdás” lesz a meccs végkimenetele, ami mint kiderült, be is következett. Óriási izgalmak közepette az utolsó percek büntetőpárbaját a JKSE nyerte, mi összességében 28-at, ők pedig 16-ot értékesítettek. Szerencsére a legeslegvégén Coleman bedobta 2. büntetőjét és a hátralévő 5 mp alatt hiába szórta be – még a dudaszó előtt – három pontosát Taylor, a vendégek legjobbja, mi nyertük a mérkőzést egy ponttal.

JP Auto-Jászberényi KSE – Pécsi VSK-Veolia 95-94

Dicséret illet minden játékost, mert aki pályára lépett, pontokkal járult hozzá az újabb sikerhez. Kiemelendő Orlando Coleman mellett a csereként pályára lépő Czirbus József is, aki négy alkalommal blokkolt látványosan, de a többiek is szívvel-lélekkel harcoltak, amit vastapssal hálált meg a publikum ezúttal is. A következő négy mérkőzést idegenben játsszák kosarasaink és a sorsolás pikantériája, hogy a körmendi vendégszereplés után a Magyar Kupában is velük játszunk a legjobb négy közé jutásért Győrben.

Ács Tibor

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?