Mertem nagyot álmodni!

A múlt héten Mexikóban 5600 méter magasan lobogott a magyar zászló Jászberény felirattal. Lokálpatrióta lelkünknek nem kell ennél szívet melengetőbb. A csúcstámadás ötletéről, kalandjairól, jász mivoltáról beszélgettünk Gerőcs Zoltánnal.

Mesélnél az olvasóknak az útról? Pontosan hol voltál, milyen magasan?
– A Pico de Orizaba vagy más néven Citlatépetl vulkán Mexikó legmagasabb hegye, Puebla és Veracruz államok határán. A vulkán utoljára a 19. század közepén tört ki, mai napig aktív tűzhányóként tartják számon. Magassága a különböző forrásokban eltérő, de leginkább az 5636 méteres magassága az elfogadott.

Honnan jött az út ötlete?
– Egyhetes nyaralásnak indult a dolog a Yucatán-félszigeten, végül kicsivel több lett belőle. Bármilyen úticélról legyen szó, mindig megnézem az adott ország legmagasabb pontját, most sem történt ez másként. Pár hetes irodalomkutatást követően körvonalazódni kezdett, hogy az elhatározás megvalósítható. Mertem nagyot álmodni és valóság lett belőle.

Ezek szerint te tudatosan készültél, hogy ilyen magasról hirdesd, honnan is származol. Mit jelent neked jászberényinek lenni?
– Így igaz, kifejezetten ezekre az alkalmakra csináltattam a képen látható zászlót. Úgy gondolom, országos viszonylatban nem minősül nagy szenzációnak ez a mászás, viszont városi szinten talán én vagyok az első, aki kifeszítette itt a Jászberény feliratú magyar zászlót. Mindig büszkeséggel tölt el, mikor látom egy-egy teljesítménytúra eredménylistáján, hogy megannyi sporttárs jelen volt az adott eseményen városunkból, és képviseltük Jászberényt. Most is büszkén feszítettem ki a zászlót, képviselve ezzel városunkat.

Milyen felkészülést igényelt ez az út?
– Az utat megelőzően rengeteget olvastam magáról a hegyről, a mászás lehetőségeiről, módjáról. A logisztikai szervezésre is nagy hangsúlyt kellett fektetnem, gondolok itt az autóbérlésre, az ellátmány beszerzésére, a szállások felkutatására, a hegyi menedékházba történő feljutásra és még sorolhatnám. A mászás igényelt több olyan felszerelést is, amelyek nem álltak rendelkezésemre. Több kedves barátom segítségére is számíthattam, így kaptam kölcsön hágóvasat, jégcsákányt és kellően meleg hálózsákot. Az előzetes felkészülésen túl a helyszínen oda kellett figyelnem az akklimatizációra, hogy elkerüljem a magashegyi betegség tüneteit.

A hegymászás élményei, kalandjai, körülményei is biztosan érdeklik az olvasókat.
– Mexikóvárosból autóval mentem fel a legmagasabban fekvő faluba, ami 3400 méter magasan fekszik. Itt egy helyi családnál eltöltöttem egy éjszakát, kaptam vacsorát és reggelit is. Másnap a Piedra Grande menedékház elérése volt a program. Három napnyi akklimatizáció és kisebb túrák után, csütörtökön nem sokkal a napforduló után pár perccel indultam neki a csúcsnak, amit reggel 8 óra körül értem el. Az útvonal eleinte sziklás, köves volt, később jött a labirintus nevű rész, amely rendkívül meredek jeges folyosókból áll, majd legvégül a Jamapa gleccser. A gleccseren nagy szél volt, ami rendkívül sokat rontott a hőérzeten. A fotózkodás után következett az ereszkedés, ez már gyorsabban ment, de a combokat nem kímélte. Fél 1-et mutatott az óra, mire ismét a menedékházhoz értem.

Tervezel további hasonló kihívásokat?
– Természetesen igen. Először viszont a nyári és téli magashegyi tanfolyamokat kell elvégeznem, hogy megfelelő tudással rendelkezzem ilyen terepen és körülmények között. Ezt az első hegymászásomat az első teljesítménytúrámhoz tudnám hasonlítani, szeretem feszegetni a határaimat, kezdésként mindig nagy fába vágom a fejszémet.

Mit jelent számodra a természet, a túrázás, hegymászás?
– A cserkészéveimnek köszönhetem a természetszeretetemet. Eleinte kisebb kirándulás jellegű túrákat tettem, jelenleg a teljesítménytúrák vonzzanak. Ha kirándulásra vágyom, akkor egyszerű túraútvonalat választok, amelyen nem vagyok időhöz kötve, és a gondolataimba mélyedve vándorlok. Ha teljesítménytúráról van szó, kezdetekben a szintidővel harcoltam, manapság pedig az eddigi időeredményeimet próbálom javítgatni. Ez nem verseny, legalábbis nem egymás közt, mindinkább magunkkal, tekintve a fizikai állóképességet, a teljesítőképességünket és a tűréshatárainkat feszegetve, melyek korántsem ott vannak, ahol gondoljuk őket.

Pár mondatban mesélsz magadról? Mivel foglalkozol mostanában?
– A Budapesti Műszaki Egyetem nemzetközi gazdálkodás alapszakának harmadéves hallgatója vagyok. Tagja vagyok a 298. sz. Lehel Vezér Cserkészcsapatnak, ahol jelenleg őrsvezetői és rajvezetői feladatokat látok el. Mindemellett idén kezdtem meg a segédtiszti vezetőképzést.

Taczman Mária

Taczman Mária

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?