Tovább robog a JKSE

Mint ismeretes városunk kosárlabdacsapata sorozatban nyeri a mérkőzéseket és a „bajnokság meglepetéscsapata” jelzővel illetik őket. Ezt a kellemes kijelentést Fehérváron is megerősítették.

Hazai pályán eddig kilenc mérkőzést nyert a Jászberényi KSE együttese, de az Alba nem tartozott a legyőzöttek közé, mert egyetlenegy ponttal (81-82) ők voltak jobbak a Bercsényi játékcsarnokban. Így természetes, hogy a visszavágás reményében utazott el Székesfehérvárra január 26-án Nikola Lazics legénysége. Mind e törekvések ellenére, a vendégek kezdtek jobban, vezettek is, ám Alekszandrov remek pattintott labdáját a palánk alatt Rakics „gólra” váltotta megfordítva ezzel az eredményt. Viszont a kisszünetre már újra az Alba vezetett.

A 2. etapban is hasonló volt a forgatókönyv, azaz ismét vezettünk, de a nagyszünetre újból a vendéglátóknál volt az előny, szerencsére csak három (38-35) egységgel.

A harmadik negyedben sem tudott több pontos előnyt szerezni egyik alakulat sem. Viszont a nagy különbség az volt, hogy Rakics középről történő „kiosztását” Kerpel-Fronius Balázs triplával zárta le, így a JKSE négypontos (55-59) előnyével kezdődött a mindent eldöntő zárónegyed. Ezt a távolságot még megtoldották hárommal Colemanék és ezzel úgy tűnt, eldőlt a meccs. Ám a hazai publikum támogatását élvező fehérvári alakulat egy perccel a vége előtt kiegyenlített, 74-74. Szerencsére Alekszandrov nem ijedős természetű játékos, így baloldalról szorongatott helyzetből is triplával gondoskodott róla, hogy tovább tartson a „berényi csoda”. Sőt, miután Freeman elhibázott egy hármast érő dobást, Pitts ragyogóan szolgálta ki Pantelicset a palánk alatt, aki egy duplájával állította be a végeredményt. Alba Fehérvár – JP-Auto JKSE 74-79.

Sikerült tehát az Albának visszavágni az egypontos vereségért, de sikerül-e a Pécsnek az ott elszenvedett nem kevesebb, mint 24 pontos fiaskóért? Nos, ez február 2-án szombaton este kiderül, hiszen Horti Bálinték lesznek a vendégek Jászberényben.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?