Egyedi stílusú keleti pólus

A Törökszentmiklósról érkezett East Pole zenekar műsorát hallgathatta meg a Klubkoncert közönsége január 18-án, pénteken este, a Lehel Film-Színház galériáján.

Élő zenét hallgatni jó! Társaságban lenni, így eltölteni egy estét, szórakozás, kikapcsolódás. Ezt kínálják a Klubkoncertek, ahol megismerhetők zenekarok, stílusok, előadók testközelből, „kis pénzért”.

Így volt ez az esztendő első ilyen alkalmán is, ahol sokak számára eddig ismeretlennek számító csapat, az East Pole muzsikált. A megyénk közepéből érkezett, hat férfiemberből álló formáció a hagyományosnak nevezhető instrumentumai mellett – gitár, basszusgitár, dob –, ott volt a tangóharmonika is, ami az átlagostól eltérő felállásúvá tette a bandát.

Dallamos pop, rockzenét játszottak, amivel szándékosan nem akarják magukat valamilyen meghatározott kategóriába sorolni. Talán nem is lehet, hiszen nem volt címke egyik előadott szerzeményükön sem. Főleg saját számokat nyomtak angol és magyar nyelven, de szóltak jól sikerült feldolgozások is. Örökzöldek, U2, Sting repertoárjából, valamint magyar együttesektől dalok, sőt még líraian megzenésített vers is elhangzott a szeretett hölgynek személyesen ajánlva.

A dalszövegek, ahogy a felkonferálásokból kiderült, a szerzők személyes élményein, érzésein alapulnak, az ő gondolataikat közvetítik. Alapvetően egyik sem köthető magához a zenekarhoz, alkotóik által kerültek be annak életébe. Ahányan vannak, annyiféle hatást, ízlést hoztak magukkal, és ebből a sokféleségből gyúrták össze a nagy egészet, egy különlegesnek mondható stílust, amelyhez mindenki hozzátette kicsit a saját világát.

A dalokat zeneileg közösen rakták össze, és mivel mindenkinek egyéni ízlése van, és más stílust szeret, ezek egy-egy dalban ötvöződtek sokszor a hangulat függvényében is. Ezért egyedi az East Pole hangzása, különböző stílusokat ötvöző zenéjük sajátos ízekkel volt spékelve, ahol a tangóharmonika jó értelemben vett kakukktojás a hangzásviláguk tekintetében.

Kulturált, sok stílust ötvöző, egyéni hangvételű, telt hangzású zenéjükkel méltán vívták ki ezen a január esti Klubkoncerten a közönség tetszését!

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?