Egy győzelem, egy vereség

Jászberény két jégkorongcsapata játszott bajnoki mérkőzést a hétvégén. Az egyik találkozó hazai sikerrel, a másik idegenbeli verséggel zárult.

Az OB/IV B osztályos a CHC Lehel hazai pályán fogadta a pesterzsébeti Jégmadarak együttesét. Némi tapogatódzás után Balogh Zsolt zörgette meg a vendégek hálóját. Nemsokára érkezett a második is, amikor egy kipattanó korongot Urbán Krisztián lőtt a hálóba. A középső harmad elején Varga Péter átadását Torma-Birgés Tibor váltotta gólra, ezzel már 3-0. Az utolsó harmadban három gól esett. Először Ludasi Csaba – Varga Péter volt a korong útja, amit végül Versegi Imre juttatott a hálóba. Hat perc elteltével a fővárosiak is betaláltak a berényi kapuba, kicsit kozmetikázva az eredményt, 4-1. Nem sokkal később azonban érkezett Balogh Zsolt, aki meglőtte második gólját és biztosította ezzel az 5-1-es hazai győzelmet. Ezzel a sikerrel a CHC Lehel a 2. helyen végzett és – a B osztály másik csoportját is figyelembe véve –, a legjobb négyben folytathatja a küzdelemsorozatot.

Az OB/IV A osztályban szereplő Warriors Jászberény együttese a fővárosban a Kanadai Magyar Hokiklub vendégeként lépett pályára. Az első harmad bizonyára nem marad emlékezetes számukra, hiszen három gólt kaptak. Utána viszont Békefi Dávid révén sikerült szépíteni, 3-1. Nem sokáig örülhettek a Harcosok, mert a KMH-sok újra betaláltak, 4-1. Szerencsére a két Martin ismét összehozott egy berényi találatot. Guba lépett meg középen, lövése kipattant, amit Rusvai Martin ütött be, így 4-2-re módosították az eredményt. Ezzel aztán elfogyott minden puskaporuk a berényi hokisoknak, a fővárosiaknak pedig maradt bőven. Így még három alkalommal vették be a berényi kaput. Ezzel 7-2-re megnyerte az összecsapást a KMH.

E vereség ellenére is a 4. helyen végezett a Warriors Jászberény az alapszakaszban.

Ács Tibor

külsős sport újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.
Ács Tibor

Latest posts by Ács Tibor (see all)

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős sport újságírója.

Vélemény, hozzászólás?