Változások az új évben

Sok jogszabály változott 2019. január elsejével. Többek között adócsökkentések, nyugdíj és béremelések következnek, az autótulajdonosok könnyítéseket kapnak, olcsóbb lehet a mobiltelefon használata, nőnek a családi kedvezmények, megszűnik a kulturális tao, év közben a bankrendszerben indul az azonnali utalások rendszere. Ugyanakkor jelentősen szűkül a cafeteria-rendszer, és életbe lép a túlóratörvény.

Cafereria. Teljesen átalakul a béren kívüli juttatások szabályrendszere. Januártól megszűnik a legelterjedtebb elemek adókedvezménye. A munkáltató béren kívüli juttatásra vonatkozó kedvező közteherfizetés – ahol az összes közteher 34,5 százalék – mellett kizárólag a Széchenyi Pihenőkártya alszámláira nyújthat támogatást. Ez azt is jelenti, hogy ezen időponttól a munkáltató béren kívüli juttatásként nem adhat a munkavállalóinak legfeljebb évi 100 ezer forint összegű pénzjuttatást.

A juttatások – ahol az összes közteher 40,71 százalék – listájáról lekerült az iskolakezdési támogatás, a helyi utazási bérlet, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás, az Erzsébet-utalvány és az iskolarendszerű képzés munkáltató által átvállalt költsége. Sokféle juttatás adómentessége megszűnik: lakáscélú munkáltatói támogatás, mobilitási célú lakhatási támogatás, kockázati biztosítás más személy által fizetett díja, diákhitel-törlesztéshez biztosított munkáltatói támogatás.

Továbbra is adómentes juttatásnak minősül viszont a sportrendezvényre szóló bérlet, belépőjegy, valamint a kulturális szolgáltatás igénybevételére szóló belépőjegy, bérlet, továbbá könyvtári beiratkozási díj a minimálbér értékéig.

Diákhitel. A diákhitel kamatát 2,3 százalékról 2,2 százalékra csökkentette a Diákhitel Központ. A kötött felhasználású Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0 százalékos kamattal igényelhető.

Fizetések. A munkabérekre rakodó szociális hozzájárulási adó (szocho) 19,5 százalékról csak júliustól csökken újabb két százalékponttal. A minimálbér összege 2019. január 1-jétől 149 ezer forint, a garantált bérminimum összege 195 ezer forint. Egyes juttatások a minimálbér összegéhez kötődnek, így ezek is emelkednek a minimálbér összegének változásával.
A változás érinti többek között a gyed (gyermekgondozási díj) összegét is. A gyed a szülő korábbi jövedelmének 70 százaléka, de maximális összege a minimálbérhez igazodik, azaz 2019-ben 208 600 forint a gyed maximális összege.

Túlórák. Hatályba lép a Munka törvénykönyve újabb módosítása. A szakszervezetek által rabszolgatörvénynek nevezett jogszabály szerint 2019. januártól a dolgozó hozzájárulásával vagy kollektív szerződés mellett elrendelhető évi 400 túlóra, és a cégeknél akár 3 éves munkaidőkeret is alkalmazható, amely a túlórák kifizetését tolhatja ki.

Béremelések. Januártól átlagosan 30 százalékkal emelkedik a központi közigazgatásban dolgozó kormánytisztviselők bére. 6-8 százalékos béremelésre számítanak 2019-ben Magyarországon a külföldi cégvezetők. A cafeteria-rendszer átalakítása és a júliusi járulékcsökkentés mintegy 1 százalékponttal járulhat hozzá a versenyszféra béreinek növekedéséhez. Jelentős béremelésre számíthatnak a közszféra, közigazgatás, egészségügy, oktatás, a szociális szféra területén dolgozók.

Adóváltozások. Olcsóbb lehet a tej. Az esl (hosszabban eltartható) és az uht (ultrapasztőrözött) tejek forgalmi adója január 1-től 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik. A kereskedők szerint az adócsökkentés várhatóan teljes egészében megjelenik a bolti árakban is.

Jelentősen drágul a pálinka. A népegészségügyi termékadó (neta) növekedése miatt 700 forinttal lett drágább egy félliteres, 50 százalékos pálinka nagykereskedelmi ára és a kiskereskedelemben ennél is nagyobb lesz a drágulás. Az új szabályok szerint az egy liter 50 térfogat-százalékos pálinka után fizetendő neta 1100 forint.

Jövőre tovább bővül a kétgyermekes családok adókedvezménye, így havonta akár 40 ezer forintot spórolhatnak az érintettek.

Elkezdődik a 2003 óta élő egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kivezetése.

A kisvállalati adó (kiva) választásának felső értékhatára egymilliárdról hárommilliárd forintra nő. A legkisebb vállalkozások áfa-mentességének felső határa nyolcmillióról tizenkétmillió forintra emelkedik. A kisvállalkozások ezzel megszabadulnak az áfa-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól is. Az adócsökkentések a hitelintézeteket is érintik: a bankadó felső kulcsa 0,21 százalékról 0,20 százalékra csökken. Húszezer forintig minden lakossági átutalás mentesül a pénzügyi tranzakciós illeték alól.

Öt adófajta megszűnik. A magánszemélyek egyes jövedelmeit terhelő 75 százalékos különadón kívül megszűnik a hitelintézeti különadó és a kulturális adó is. A baleseti adó a biztosítási adóba, az eho (egészségügyi hozzájárulás) pedig a szociális hozzájárulási adóba olvad.

Idéntől az egyéni vállalkozók számára is elkészíti az adóhivatal a bevallási tervezetet. A jelenlegi 1,8 százalékról 5,9 százalékra ugrik jövőre a késedelmes vagy hiányos adófizetés esetén az adózókra kirótt pótlék mértéke.

A december 20-ig elvégzendő adófeltöltési kötelezettség szabályai enyhülnek. Az itt tévesztő cégek esetében a maximális mulasztási bírság-mérték a felére csökken. Jövőre a befizetett előleg és az adóévi adó kilencven százalékának különbözete után maximum tíz százalék lehet a bírság. A csoportos társasági adóalanyiságot választók számára a transzferár dokumentáció alóli mentesülés szintén egyszerűsítést jelent.

A gazdálkodó szervezetek 2019. január elsejétől kizárólag cégkapun keresztül intézhetik elektronikusan adóügyeiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV). A cégkaput az elektronikus kapcsolattartás mellett a bevallások beküldésére és hivatalos dokumentumok letöltésére is lehet használni.

Otthongondozási-díj. Az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők esetében bevezetik a gyermekek otthongondozási díját, amelynek összege 2019. januártól bruttó 100 ezer forint, de lépcsőzetes emeléssel 2022 januárjától az akkori minimálbérhez illeszkedik majd. Emellett 2019 januárjától átalakul a rehabilitációs kártya használatának szabálya, így a járulékkedvezményt közvetlenül a munkáltató érvényesítheti.

Nyugdíjak. 2019-ben immár 64 év lesz a korhatár (a folyamat a 65 év eléréséig tart 2020-ban) – azaz most majd az 1955-ben születettek mehetnek nyugdíjba.Továbbra is 28 500 forint marad az öregségi nyugdíjminimum, az általános nyugdíjemelés 2,7 százalék lett, így januártól 3500 forinttal, több mint havi 133 ezer forintra nő az átlagnyugdíj. 2019-től bármelyik munkát vállaló nyugdíjas munkabéréből csak a 15 százalékos szja-t vonják le.

Egészségügy. Új rendszerben fogadják a betegeket a kórházak sürgősségi osztályain januártól. A cél, hogy perceken belül kiderüljön, az érkezőknek milyen ellátásra van szükségük, és a sürgősségire tényleg csak azok kerüljenek, akiknek erre van szükségük.

Gépjármű tulajdonosok figyelmébe. Bővül a díjköteles utak köre, így az e-matrica rendszerben a díjköteles úthálózat hossza az eddigi 1356 kilométerről közel 1380 kilométerre, a 3,5 tonna össztömeg feletti teherjárművekre érvényes e-útdíj rendszerben pedig 6880 kilométerről 6914 kilométerre nő. Nőttek a tehergépjárművek útdíjai – az átlagos emelkedés 5,8 százalék. Legjobban a négytengelyes járművek gyorsforgalmi úton való haladása drágul, mégpedig kilométerenként 6 forint 60 fillérrel. Emellett szigorodik a gépjárművek környezetvédelmi kategória besorolása. A legkedvezőbb díjszinttel rendelkező A kategóriába az eddigiekkel ellentétben már csak az Euro 5 vagy az ennél magasabb osztályú motorral felszerelt járművek kerülhetnek.

Minden autóst érint, hogy elindul a Mabisz e-kárbejelentő applikációja, így az eddigi papíralapú nyomtatvány mellett lehetőség lesz az egyszerűbb és gyorsabb ügyintézésre.

Januártól indult a jármű szolgáltatási platform, a rendszerben ingyen lekérdezhetőek a gépjárművek adatai. Ennek értelmében rendszám alapján megtudhatóvá válnak az autó műszaki adatai, például a kilométeróra állása, a jármű baleseti előélete, és elérhetőek lesznek az eredetiségvizsgálaton készült fényképek is. A rendszert az ügyfélkapun keresztül bárki mennyiségi korlátozás nélkül igénybe veheti.

Az áfatörvény módosítása nyomán egyszerűbbé válik az áfa visszaigénylése a céges autók bérleti, vagy adózási szempontból bérleti jellegűnek minősülő lízingdíjából.

Gyorsulnak a bankok. Bár csak 2019. júliustól működik élesben az azonnali utalások rendszere, már januártól tesztelik a rendszert. A tízmillió forint alatti lakossági átutalások azonnal – öt másodpercen belül – megérkeznek majd az egyik bankszámláról a másikra a nap 24 órájában, és a hét minden napján, ünnepnapokon is.

Energiaárak. Január 1-től közel ötödével nő a cégek, intézmények állami áramtarifája és emelkednek a rendszerhasználati díjak is. Az áremelkedés a lakosság által fizetendő díjakat nem érinti.
Adathordozói-díj. Átlagosan 15 százalékkal csökkennek januártól az üres adathordozókra kivetett magánmásolási díjak. A mobiltelefonoknál 33 százalékkal csökken a korábbi nevén üreshordozó-díj, ami az ideinél 500-1600 forinttal alacsonyabb összegeket jelent. A kép- és hangmásolatok készítésére alkalmas eszközök árába beépülő jogdíj 41 kategóriában csökken – ezen belül a cd-knél 15, a dvd-knél 18-25, a pendrive-oknál 15-31,5 százalékkal, a zenelejátszóknál 25 százalékkal lesznek alacsonyabbak az alapjogdíjak, a memóriakártyák esetében nulla és 43,2 százalék közötti mértékű lesz a csökkenés.

TAO. A kormány megszüntette a kulturális társaságiadó-kedvezményeket (tao.) A tervek szerint helyette olyan pályázati rendszer indul, amelyben a szakminisztérium a korábbi kulturális tao nagyságrendjének megfelelő – 2017-ben 35-37 milliárd forint – támogatást biztosít. A sportcélú taónál módosítottak, így például lehetővé vált, hogy a jövőben az ilyen típusú támogatásokat a sportlétesítmények üzemeltetésére, fenntartására is igénybe lehessen venni.

Hadkötelezettség. Tíz évvel, 40 évről 50 évre emelkedik a tartalékosok behívhatóságának ideje. A kormány bevezetheti a honvédelmi veszélyhelyzetet is.

Horgászat. A jelenlegi, papír alapú igazolványt januártól felváltja a Magyar Horgászkártya, ennek segítségével fokozatosan elektronizálható a többi okmány is.

Változatlan marad. Nem drágul a tömegközlekedés: a MÁV, a Volánok és a BKK is tartják a jelenlegi tarifákat. A szemétdíj összege is változatlan marad. Haladékot kaptak a kúttulajdonosok. Az eredeti határidő szerint ugyanis 2018. december 31-ig lehetett volna a több százezer engedély nélkül fúrt, ásott kutat legalizálniuk a telektulajdonosoknak. A kormány 2020 végére tolta ki a határidőt.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?