A világ legszebb fekvésű városa

A Bakancslista sorozat utolsó programján, december 18-án, kedden este Rio de Janeiróba repülhettünk el egy jó órára. A brazil metropolisz látványosságai között Horváth Ferenc – ahogy magát nevezte – hobbiutazó kalauzolta a közönséget vetített-képes előadásával.

Néhány hete érkezett haza Rióból Horváth Ferenc. Ez az utazás már gyermekkori álma volt, és az elmúlt évben gondolta ki, hogy el kell oda mennie. Az előkészületek jó ideig eltartottak, amely során csatlakozott a közösségi térben a Negyvenen túl a világ körül csoporthoz. Innét az értékes és hasznos információkon túl, még útitársa is akadt a kalandra.

A Rióba való eljutás nehézsége, hogy csak átszállással lehet oda repülővel megérkezni, a kedvezőbb árú jegyek beszerzése, a legoptimálisabb útvonal megszervezése igen sok utánajárást kívánt. Szerencsésen mindent sikerült összehozni, és a hideg novemberből 30-35 fokos nyárelőbe sikerült megérkezni Brazília második legnagyobb városába.

Az utazók egyik kedvelt úti célja Rió de Janeiro – sokak szerint a világ legszebb fekvésű városa –, aranyhomokos strandok, azúrkék óceánpart és magas hegyek ölelésében fekszik. Azonban az ellentétek városa is, ahol a luxus és a nyomor megfér egymás mellett. Erre naponta látott példákat utazónk, aki a nap bármely szakában találkozott utcán alvó emberekkel és szeméthalmokkal, melyeket minden reggelre eltüntettek ugyan, de éjszaka újratermelődtek. Itthon mindenki veszélyesnek vélte a várost, de ott helyben ilyet nem tapasztalt. Annál több, mint hogy érdekesen néztek rájuk a helyiek, nem történt, bár a nyomornegyedeket, a favellákat messze elkerülték.

A nagyvárosi pezsgést és a tengerparti életet egyesítő metropolisz számos látnivalóval varázsolja el az oda érkező turistát, nem véletlen, hogy az UNESCO a világörökség részévé is nyilvánította. A Corcovado, tetején a megváltó Krisztus szobrával talán a legnépszerűbb turisztikai központja Riónak, és mindez a Tijuca Nemzeti Parkban található, ami az egyetlen olyan, ami lakóövezetben terül el. A Cukorsüveg-hegyről a világ legszebb panorámája látható, melynek két szintjét drótkötélpályán érték el. A Copacabana a világ legismertebb strandja, ahol megfürödtek ugyan az óceánban, de az erősen hullámzott és hűvös volt akkor. A közel öt kilométeres homokos beach a bikini szülőföldje is egyben, ezért lépten-nyomon árusítják. Elnyúlva itt a homokban meg sem kell mozdulniuk a heverészésben a fürdőzőknek, hiszen bármit, amit kívánhattak mozgó árusok kínálják folyamatosan. Érdekes volt az utazó számára, hogy szinte mindenki, mindenhol valamit árusított, kínált és nagy meglepetésükre bankkártyával is lehetett náluk fizetni.

Az útiélmények sokaságában szó esett a Selaron lépcsőről, amit hosszú éveken át egy chilei művész díszített festett csempedarabokkal, vagy éppen a San Sebastianról elnevezett hatalmas, modern katedrálisról, melyet a Maya piramisok mintájára építettek.

Horváth Ferencnek nem volt könnyű dolga egy bő órába sűríteni az élményeit a brazil életérzés városáról, de hallgatósága így is ízelítőt kapott Dél-Amerika legváltozatosabb gyöngyszeméről.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója, szerkesztője.

Vélemény, hozzászólás?