Advent, távlatok és jóérzések

Advent idején készült ez a polgármesteri interjú, kicsit az évet összefoglaló szándékkal, de azért meghitt, az év ezen időszakának lelkileg is megfelelő írásra és anyagfelvételre készültünk. Menet közben kitágult az áttekintett időszak, és nagyobb ívű, az előző két ciklust átölelő beszámoló kerekedett belőle.

Az első adventi gyertyát Versler Sándor atyával közösen gyújtották meg. Ottani gondolataiban hangsúlyosan szerepelt, hogy polgármesterként nyolcadik alkalommal vállalhatta ezt a nemes feladatot a város vezetőjeként. Mire gondolt a felkészülés során?
Készülve a hasonló eseményekre, kis apró jegyzetlapokra szoktam felírni a gondolataimat, gyorsan, részletekben, mikor éppen ráérek. Ezeket összerendezve szembeötlő volt, hogy a következő advent már egy új ciklus, a jövő őszi választásokat követően felálló városvezetés részvételével történik meg. Ez arra sarkalt, hogy végig gondoljam az elmúlt nyolc év eseményeit, történéseit. Mivel azt is megemlítettem, hogy reményeim szerint jövő adventben is szeretnék itt lenni, a szokásosnál szigorúbban leltároztam.

Mi a summázata a leltározásnak?
Dolgozni kell, eredményeket felmutatni, és azokra alapozva lehet egyéni elvárásokat támasztani. Az évközbeni munka az advent megalapozása is. Ha egyensúly van a tevékenységünkben, a lelkünkben akkor lehet boldog karácsonyunk, vidám újévünk és farsangunk. Megnyugtató és öröm volt számomra, hogy az elmúlt nyolc év áttekintése alapján rengeteg dolog történt Jászberényben, ami pozitív és jó a város közössége számára, mondhatni olyan, ami egyértelműen többlet. Tudom, hogy ehhez az előttünk álló egy év szerencsére még nagyon sok mindent hozzátesz.

Pontosabban mire gondol?
Egyértelmű, hogy a városi közösségek sportban, kultúrában, civil életben nagyot fejlődtek, összehasonlíthatatlan az időszak eleje és vége. Ez egymást erősítő folyamat volt, amelyben városunk, a járási hivatal, az egész intézményi rendszer szolgáltató jellegű lett, valóban az emberekért vannak és dolgoznak a hivatalok. A redemptio parlament általi ünnepnappá nyilvánítása is egy folyamat része, amit képviselő-testületünk jászsági közösségi stratégiája nem csak az ünnepnapokon, de a hétköznapokban is tartalommal tölt meg. Egyetlen példát kiemelve a folyamatból az utóbbiak közül, az egy éve létrehozott kulturális konzorcium újabb lendületet adott a városi közösségek fejlődésének.

Hogyan telnek a jászberényi mindennapok?
Ha az előző ciklus elejére visszaemlékezünk, a bizakodásra, hogy közös erővel csökkenteni tudjuk majd a munkanélküliséget, és mellé tesszük a mai valóságot, amikor nincs munkanélküliség, sőt munkaerőhiány van az egész Jászságban, akkor egyértelmű, hogy nem kis utat jártunk be. A hétköznapok – de hozzáteszem, hogy az ünnepek – jó érzéseinek is alapja a stabil munkahely, a biztos megélhetés, az üzemek, cégek prosperálása. Ebben a tekintetben nálunk meg vannak a gazdasági alapjai a jövőben való bizakodásnak. Zajlanak a fejlesztések, a kisebbtől a legnagyobb cégekig: a Suzuki már a harmadik szalon, amit hamarjában csak a Jász-Plasztik átadott, de bővíteni készül a Coop és sorolhatnánk a Szatmári ipari parktól a Ferro-Pressen, a Fortacon, a Hűtőgépgyáron át a sort a Szikra és a Molnár családokig.

Milyen fejlesztésekkel búcsúzik a város a 2018-as esztendőtől?
Polgármesterként az elmúlt két ciklusban napról napra arra törekedtem, hogy Jászberény a legjobb életteret nyújtsa az itt élőknek. A kultúra, a sport, az oktatás, a szórakozás vagy éppen az ügyek intézése és a városi környezet üzemeltetése terén egyaránt. A munka mellett ez a másik vonzereje lehet egy-egy településnek, és az ahhoz való patrióta ragaszkodásnak. Például ha kimegyünk a Szentháromság térre és a főtérre, azt tapasztaljuk, hogy teljesen megújult ez alatt az idő alatt a plébánia, a gimnázium, a park, a Déryné Rendezvényház, vele szemben a bíróság, arrébb a Polgármesteri Hivatal, középen ott van a város jelképévé emelkedő új lovas szobor, mögötte az újjászületett Bathó Palota, mellette a teljesen új ügyészség. Ha tovább haladunk a téren baloldalt a Conselve park csalogat, a Szabadság térre kikanyarodva a járási hivatal épülete szépült meg, vele szemben a Coop modernizált látványos üzlete, és ez még csak a tér.

Ha lehet, tekintsünk távolabb is a tértől!
Fejlesztéseink mindenkit elérnek, bárhol lakik a városban. Mindannyiunk családjában vannak óvodások, pillanatra képzeljük el a Központi óvoda és az Angyalkert óvoda nélkül milyen helyzetben lennénk ma. Szinte minden iskolánk megújult, és a Campusunk is feléledt az egri egyetemmel való integrációja révén. Nem szeretem a jelzők túlzott használatát, de a sport esetében teljesen reális, hogy óriási volt az előrelépés: kezdtük az előző időszakot a jégcsarnok ügyével, aminek a romló faszerkezete ott hevert az udvaron, ma pedig országosan jegyzett jégcsarnokunk van. Több menetben építettük, bővítettük a Bercsényi Sportcsarnokot, a Nagyboldogasszony iskola csarnokát, civil összefogással is kiváló lett a Yakuzák bázisa, a sportpályánk lelátót kapott és új gyepszőnyeget. Igen népszerű a műfüvespálya, és sorolhatnánk.

Mi a helyzet a kulturális és egészségügyi intézményekkel?
A kórházunk több lép­csőben milliárdos fejlesztéseket élt meg, szociális rendszerünkben is jelentős előrelépés zajlik a Hatvani úti építkezéssel például. A kultúrát máskor többször említettük már, hiszen forrásainknak igen jelentős részét erre a területre összpontosítjuk jelenleg és a közeljövőben. A múzeum raktározási gondjait oldjuk meg a Szent Imre herceg úti építkezéssel, a volt óvoda bázisán. A város idegenforgalmát is jelentősen fogja erősíteni az állatkert hátsó bejáratánál készülő látogatóközpont. Mindent nem is lehet felsorolni, a hatcsoportos új bölcsődénk a Magyar utcában ugyancsak égető gondot old meg. Számos helyszínen folyik a város életében jelentős helyszínek megújítása, a piactól a buszpályaudvaron át a Malom-projektig, a vasútállomás környékéig – hogy a jelent és a közeljövőt összekapcsoljam –, mert a város építésében nem lehet megállni. Szerencsére jelentős pályázatokat nyertünk el, és saját forrásaink is rendelkezésre állnak a továbbiakban is.

Pár nap, és itt a karácsony. Mit üzen a jászberényi polgároknak?
Rendezvényeinket egész évben a nyüzsgés, kavargás, a forgatag jellemzi. Most inkább a csendes találkozások, beszélgetések, a szemlélődés, a poharazgatás ideje jött el. Ebben is jó részt venni kollégákkal, barátokkal. Minden jászberényi lakosnak kívánom, hogy városi programokon közösen, és otthonában a családjával is legyen ideje, módja megmerítkezni ebben az adventi időszakban és hangulatban. Legyen mindenkinek áldott, békés karácsonya és boldog új esztendeje!

Városháza fotó: Nagy Tamás

Vélemény, hozzászólás?