Nyílt nap az egészségért

Idén sem maradhatott el a hagyományos egészségnap a Jászberényi Termálfürdőben. A nyílt nap keretében a vendégek megismerkedhettek a fürdő szolgáltatásaival, valamint választ kaphattak személyes kérdéseikre a megjelent szakorvosok segítségével.

A december 8-ára, szombatra meghirdetett programsorozat szárazföldi tornával, továbbá vízi gimnasztikával vette kezdetét, miközben a reggeli óráktól – párhuzamosan az előadásokkal –, vércukor, vérnyomás, testtömeg mérés, belgyógyászati, valamint reumatológiai szakorvosi tanácsadás folyt. A testi problémák feltérképezéséhez dr. Buck Rita reumatológus, majd férje, dr. Czigány Tamás belgyógyász, diabetikus szolgált értékes szellemi útravalóval. Előadásaik révén hasznos információkkal és megszívlelendő javaslatokkal gazdagodhattak az érdeklődők. Dr. Buck Rita a reumatikus megbetegedések és a fizioterápia,  mágnesterápia, az elektroterápia, az iszappakolás, a balneoterápia, továbbá a mofetta jótékony hatását ismertette. A felsoroltak mellett kiemelt figyelmet szentelt a hydroterápia témakörének, hiszen a víz gyógyító erejét a hétköznapok során egy tusolás alkalmával is megtapasztalhatjuk.

A különböző hőfokú vízsugarak azonban nemcsak relaxációs élményt nyújtanak, a hidrosztatikai nyomás hatására felszívódnak testünkben a felgyülemlett folyadékok, továbbá szabályozhatók a visszerek és nyirokerek okozta problémák. Ugyanitt meg kell említenünk a termál és a gyógyvizekben rejlő értékes ásványi anyagok gyógyhatásait, együttes hatóanyagaik számos tünet enyhítésére, betegség megszüntetésére alkalmasak, így gyulladásokra, keringési zavarokra, az izmok kezelésére, lázcsillapításra, vérnyomáscsökkentésre. A víz magas szén-dioxid koncentrációja erős értágító, a felszívódó gáz hatására megnő a véráramlás sebessége azaz élénkül a szervek oxigén ellátása. Ezen az eljárásmódon alapszik az intézményben is igénybe vehető, úgynevezett mofetta fürdő.

A doktornő hangsúlyozta, bármelyiket is választjuk, a passzív kezelések masszázs és gyógytorna nélkül tulajdonképpen semmit sem érnek. A mozgásszervi rendellenességeket csakis a végtag-tevékenységek felől közelíthetjük meg, és orvosolhatjuk, tehát a testmozgás elengedhetetlen. Prezentációja végén kitért a fürdő szolgáltatásainak igénybevételére, fontos egészségügyi szabályokra, általános követelményekre, a fürdőfáradtság kifejezés értelmezésére. Felhívta a figyelmet, hogy a NEA támogatja a legtöbb fürdőgyógyászati ellátást, melyekről érdemes tudni. A vények kiállításuktól számítva 30 napig válthatók be, és a kezelés megkezdésétől nyolc hétig érvényesek.

A továbbiakban dr. Czigány Tamás szólt néhány elrettentő szót a világjárványnak számító diabéteszről, az ennek következtében is kialakulható érelmeszesedésről és egyéb belgyógyászati panaszokról. Az egyre koraibb életszakaszban fellépő, magas vércukorszinttel és idő előtti öregedéssel járó betegség irányítója a hasnyálmirigy, pontosabban a béta-sejtek által termelt hormon, az inzulin. A cukorbetegség története időszámításunk előtti időkig, egészen 1550-ig nyúlik vissza. Thébában már ekkor felfedezték a betegség egyértelmű tüneteit, melyeket egy papiruszon rögzítettek és őriztek meg az utókornak. Hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy 1921-ben megtörténjen az áttörés, majd 1922-ben azonosítsák az inzulin anyagot és elkezdjék használni. A felfedezésért Frederick Grant Banting és John James Rickard Macleod Nobel-díjat kapott, a két tudós eredményes kutatásáig a cukorbetegség egyenlő volt a halálos ítélettel.

Még negyvenöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a leölt állatok hasnyálmirigyéből kivont hormon helyett a baktériumtenyészetek által létrehozott inzulint alkalmazhassák. A diabétesz negatív hatásai az érrendszer minőségét is befolyásolják,elsősorban a kicsi erekre hatva hozzák létre a vese, a szem és az idegrendszer elváltozásait. Dr. Czigány Tamás elmondása szerint a betegek mégsem ezekben halnak meg. „A szívinfarktus, agyvérzés, szélütés, oxigénhiányos agyi történések, alsóvégtagi érszűkület, ezek a fő halálozási okok, melyek 2,4-szeres gyakorisággal következnek be egy cukorbeteg esetében.” A diabetikus javasolta a vizsgálatok rendszeres elvégzését, vércukorszint mérést, éves szemészeti vizsgálatot, EKG-t, továbbá hangsúlyozta a vesefunkció, a vérnyomás, illetve a daganatok ellenőrzésének fontosságát is.

A nap további részében a folyamatosan zajló egészségügyi szűrések és vízi-torna mellett két turnusban jóga gyakorlatok elvégzésére is lehetőség nyílt Nyitrainé Rusvai Tünde oktató vezetésével.

Kazsimér Nóra
Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?