Kórusok a Szentkúti templomban

Advent második hétvégéjén három kórus hangversenye volt hallható a Szentkúti templomban. Szombat délután a Cantate Nobis Énekegyüttes és a Székely Mihály Kórus, vasárnap este a Palotásy János Vegyeskar műsorát élvezhette a mindkét alkalommal szép számú közönség.

Adventi Hangverseny címmel adott közös koncert december 8-án, délután a Cantate Nobis Énekegyüttes, Thormanné Husznay Mária és a Székely Mihály Kórus Vlaszati Erika karnagyok vezényletével. A kórusok az adventi időszak örömteli várakozásának hangulatát szerették volna megosztani a hallgatósággal.

A Székely Mihály Kórus már régtől fogva tartott adventi hangversenyt a Szentkúti templomban, a Cantate Nobis Énekegyüttes hét éve csatlakozott hozzájuk és azóta minden évben megtartják közös koncertjüket. Az elmúlt esztendőkben néhány alkalommal vendég kórusok is szerepeltek és énekeltek ilyen alkalmakkor az együttesekkel. Volt, hogy a Cantate Nobis vendégeként a hatvani kórus, más alkalommal a Székely Kórus invitálására Fülekről érkeztek dalos társak színesíteni a programot.

A Szentkúti templom családias környezetet ad az itteni koncerteknek barátságos méreteivel, tereivel és talán akusztikája is a legjobb a kórushangversenyekhez. A műsorban elhangzó kórusműveket, darabokat a két együttes karnagyai választották ki, melyek leginkább az adventi időszakhoz, a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódtak. Vannak olyan darabok, amelyek minden évben elhangzanak, kihagyhatatlanok a repertoárból. Ilyen a Stille Nacht / Csendes éj című dalocska. A régóta, és már többször énekelt dalok mellett természetesen mindig szerepelnek újonnan megtanult, néha nem annyira ismert kórusművek is az együttesek előadásában.

Hagyomány, hogy két közös szám hangzik el a két kórus előadásában és mindkét karnagy vezényletével. Ez alkalommal a koncert nyitányaként Mozart: Ave verum Corpus, záró darabként Saint-Saens: Tollite hostias című műve hangzott el. Befejezésül a két kórus, közösen a közönséggel énekelte el a “Mennyből az angyal” című karácsonyi népéneket. A Palotásy János Zeneiskola tanárai és növendékei több alkalommal kísérték hangszeres játékukkal az énekszámokat.

„Örvendj világ, az Úr lejött!” című Karácsonyi Hangversenyére hívta a kórusmuzsikát kedvelő közönséget a 156 éves Palotásy János Vegyeskar december 9-én estére. A műsorra kerülő darabokat Ecsedi Péter karnagy válogatta össze és a vox humana, az emberi hang segítségével igyekeztek hozzájárulni az áldott karácsonyi felkészüléshez, meghittséget varázsolni a hallgatóságnak. Ehhez a zongorakísérettel közreműködő Farkasné Szőke Tünde zongoraművész felemelő hangszeres játékával is hozzájárult. Az est folyamán Máriát dicsőítő énekek szerepeltek, hangzottak el, a klasszikus kórusirodalom alkalomhoz illő darabjaival karöltve.

A kórushangversenyt népénekek zárták, melyeket együtt énekelt a közönség a Palotásy János Vegyeskar tagjaival. Felemelő élményekkel gazdagodtak, akik ellátogattak a Szentkúti templomba és meghallgatták a kórusok ünnepi fellépéseit.

Demeter Gábor

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Demeter Gábor

Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?