Bravúr Nyíregyházán

Katarzis. Parádé. Extázis. Ilyen és ehhez hasonló szavakkal illethetjük, hogy kétszettes hátrányból fordított, és nyert röplabdacsapatunk Nyíregyházán.


Bátor és szervezett játékunknak köszönhetően 14-10-re is vezettünk a nyírségiek ellen az első játszmában. Ezután viszont egészen elképesztő, 13-0-s szériát mutatott be riválisunk. Ekkora hullámvölggyel a legritkább esetben lehet találkozni, innen nem is volt visszaút a számunkra – legalábbis ebben a játékrészben (25-15).

A második játszma elején többször is megoldhatatlan helyzetbe hozta riválisunkat kanadai légiósunk, Katie Devaney, így gyorsan 4-1-es vezetésünkről számolt be az eredményjelző. Aztán viszont 11-11-re kiegyenlítettek a hazaiak, majd 19-15-re már a Fatum- Nyíregyháza gárdája vezetett ellenünk. Ekkora hátrányból pedig nem tudtunk felzárkózni (25-19).

Roppant nehéz helyzetbe kerültünk tehát, ráadásul a harmadik játszmában is sokáig vezettek ellenünk a hazaiak. Liberónk, Lékó Lilla vezetésével azonban egyre inkább megszilárdult a mezőnyvédekezésünk, és 19-19-re kiegyenlítettünk. Sőt, Petőváry Panni szervájával és Pintér Andrea villanásával 23-21-re már nálunk volt az előny és kisvártatva Pintér Andrea végképp eldöntötte a játszmát (24-26). A szépítésünk ellenére igyekezett továbbra is nyomást gyakorolni ránk Hollósy László gárdája, ám 7-7-re, majd 12-12-re egalizáltunk. Bár ezután egy ideig futottunk az eredmény után, a hajrához érve ismét átvettük a vezetést. A 20-19-es előnyünk megszerzése után azonban kisebb hullámvölgybe kerültünk, és 24-22-nél két meccslabdához jutott a Fatum-Nyíregyháza gárdája. Lelkierőnket bizonyítja, hogy 24-24- re alakítottuk az eredményt, majd Aleksandra Cveticanin révén ismét a mi javunkra dőlt el a szett (25-27).

A döntő játszmában 8-6-ra, sőt aztán 12-8-ra is ellépett tőlünk ellenfelünk. A véghajrában azonban képesek voltunk fokozni az addig is szép teljesítményünket és 14-12-re módosítottuk az állást, vagyis két mérkőzéslabdához jutottunk, és feltettük az estére a koronát, hiszen Katie Devaney megszerezte a győztes pontot! Győztünk (13-15). Fatum- Nyíregyháza – Jászberény Volleyball Team: 2:3 (15, 19, -24, -25, -13).

Az idei utolsó hazai mérkőzésünk lapzártánk után, szerdán este szerepel a programban az MTK Budapest ellen. Ennek a találkozónak a tétje a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé kerülés. Az első összecsapást idegenben megnyertük 3:1-re. December 16-án, azaz vasárnap este a sereghajtó, de nem lebecsülhető Hungast-Haladás otthonából hoznánk haza a három bajnoki pontot. Szeretnénk győzelmekkel búcsúzni ettől az évtől!

Budai Levente

külsős újságíró at Jászkürt Újság, BerényCafé
A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Latest posts by Budai Levente (see all)

Budai Levente

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé külsős újságírója.

Vélemény, hozzászólás?