Advent első gyertyagyújtása

December elsején, szombaton meggyújtották a hit lángját a főtéri adventi koszorú első gyertyáján, mellyel kezdetét vette a várakozás időszaka.

Szombat délután a Kisboldog­asszony templomba érkező hívekkel Czókoly Sándor káplán osztotta meg advent üzenetét. – Az emberiség már megkezdte a maga adventjét, várjuk a Messiást – hangzott a szentbeszédben, majd konkrétan az ünnep fontosságáról szólt. A várakozás a lelki felkészülés ideje, amikor Jézus megszületésének ünnepére készülünk, ugyanakkor ráirányítja a figyelmet a Megváltó eljövetelére is.

Az első gyertya lángja a hitet szimbolizálja, hiszen Isten elsőként ígérte meg Ádámnak és Évának a megváltást. A megváltásba vetett hitet, az üdvözülés reményét ma is megélik a hívő emberek, amely advent idején még inkább előtérbe kerül.

A mise után ünnepi hangulatban a feldíszített főtéren folytatódott az ünnepség, ahol Kökény Gábor versszavalata nyitotta meg a színpadi műsort. Ezután a templomi kórus karácsonyi énekei hozták közelebb szívünkhöz a várakozás örömét.

Farkas Ferenc a város polgármestere kedves történettel világított rá a szeretet nélkülözhetetlenségére. – Ahol szeretet van az otthonban, ott a siker és a jólét is meg lesz – utalt köszöntőbeszédében a szeretet ünnepének valódi lényegére.

Kladiva Imre címzetes apátplébános szintén a várakozásra hívta fel a figyelmet. Beszédében az előkészületi időszakra tért ki, melynek szimbolikus színe a viola. A várakozás önmagunk megvizsgálására, megtérésre indít bennünket, és az örvendezés ideje csak karácsonykor jön el. A jó szándékú intelmet követően, meghitt pillanatokat okozott az első gyertya felvillanó fénye, mely a hit jelképeként ragyogott a koszorún.

A lelki feltöltődés ezen alkalmát Kovácsné Lajos Krisztina és Molnár László „Csendes éj” című műsora zárta. Akik ez alatt a hideg ellenére szívesen időztek a karácsonyi fények rengetegében kürtöskaláccsal, forralt borral vagy épp teával melegíthették fel az átfázott testüket. Noha az adventi üzenet hallatán már sokaknak melegség költözött a lelkébe, mely reméljük átszövi az elkövetkezendő heteket is!

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Szabó Lilla

Latest posts by Szabó Lilla (see all)

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?