Karate Európa-bajnokok

A Yakuzák Se versenyzői nagy sikert értek el a Budapesten rendezett U16-os és U21-es kyokushin karate Európa-bajnokságon. Agócs Tibor tanítványai két arany, egy ezüst és két bronzéremmel tértek haza a kontinensviadalról.

Akik közelebbről ismerjük a Yakuzák Se sportolóinak előéletét nem lepődtünk meg a jó szereplésen, arra viszont felkaptuk a fejünket, hogy „éremeső” szóval illethető a hazai rendezésű Eb-n való szereplésük. Ennek persze voltak már előjelei jócskán. Tavasszal Lengyelországból két arannyal tértek haza Mező Lili és Móczó Milán révén, akik a juniorok között lettek Európa-bajnokok. Az ifik, Szabó Liza, Gál Barnabás, Szajka Bendegúz, Lendvai László, Kiss László Mátyás, és Csibra Barnabás folyamatmenedzseléssel jutottak szóhoz – közel egy évtized után –, a hivatalos európai tatamin.

Mindezek ellenére a budapesti Eb nem jól indult a berényi klub számára, hiszen két versenyzőjük azonnal kiesett. Lendvai László szülei és edzője három éve még álmodni sem mertek volna az Eb szereplésről. Nagy munkával azonban eljutott idáig, és két küzdelemben is győztesen jött le a tatamiról. A döntőbe való jutásért is becsülettel harcolt, de végülis alul maradt ellenfelével szemben. Bronzérme így is nagyszerű teljesítmény. Kiss László is jól kezdett és két küzdelemben bizonyította, hogy övé lehet akár az Eb cím is. A folytatás azonban nem úgy alakult, ahogy várta, így Laci is bronzérmes lett. „Három döntőt nyertünk Budapesten, mégis csak két aranyunk lett!” Ez az idézet Agócs Tibortól származik, aki Szajka Bendegúz ezüstérme után fogalmazott így. Szajka Bendegúz mindvégig fókuszált, erős volt és egészen a döntőig verekedte magát. Ott, a két menet végén kapott két piros zászló ellenére nem állt mellé a litván vezetőbíró. Így a dobogó 2. fokára állhatott az eredményhirdetéskor.

Gál Barnabás semmit nem bízott a véletlenre, mindent megtett, hogy ezen a napon senki ne állítsa meg. Ellentmondást nem tűrve négy küzdelem után lett Európa-bajnok. Ellenfelei között ő volt a klasszis, nem találkozott igazi kihívóval. Küzdelmeit jól építette fel, és sok wazarit és ippont is szerzett. Mező Lili a felnőttek között egy hónapja már bizonyított Horvátországban, ahol bajnok is lett. Ez a magabiztosság jellemezte az Eb-en is, ahol mindössze bő két percet küzdött három ellenfelével. Ippon, ippon, wazari volt a sorrend, ami egyértelműen Európa-bajnoki címet jelentett számára ebben a korosztályban is. Emellett az Eb „Best Fighter” különdíjat is ő vehette át. Ezek után Lilinek – és Gál Barnabásnak is –, a dobogó legfelső fokáról a 2019-es litvániai felnőtt kontinensviadal felé kell tekintenie.

– Köszönet a szülőknek, hogy támogatják gyermeküket és az egyesületünket munkájukkal. Köszönet Jászberény és Nagykáta Önkormányzatának a támogatásért! Köszönet mindenkinek, aki előre mozdította ügyünket! Sokan, sokat dolgoztunk a sikerért! – nyilatkozta Agócs Tibor a Yakuzák SE szakmai vezetője hazaérkezésük után.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?