Régi idők meseestje

Nekem már csak meséltek a nagyszüleim azokról az időkről, amikor még tévézés helyett a tűz mellett, kukoricahántás közben mondtak egymásnak szórakoztató történeteket. A jó hangulatú estéket napjainkra a Birínyi Mesekör vezetői, Bukovics János apci és Pintér Zsolt turai mesemondók hozták vissza november 8-án.

A Déryné Rendezvényház kistermében tartották az első mesemondó estet felnőtteknek, amelyen a régi idők hangulatát fénylő kislámpással, családias környezetben és persze népmesékkel idézték fel.
Az est kezdetén a tavaly Magyar Kultúra Lovagjává avatott Bukovics János mesemondó máris mesélt. Na, nem egy királykisasszonyról, vagy épp szegényemberről, hanem saját történetét mondta el. Már gyermekkorában magával ragadta a közösségi esték hangulata, amikor a munkavégzésre összegyűltek az utcabeliek és mesemondással mulatták az időt. Ezek az órák alkalmat adtak az ismerkedésre, illetve a minőségi időtöltésre.

Nem titkolt céllal napjainkban is ezt szeretnék visszahozni az első mesekörrel – melyről már Pintér Zsolt a Meseszó Egyesületének alelnöke beszélt. „Sok helyen voltunk már mesélni az országban, és a határon túl, ez nekünk is nagyon izgalmas dolog. Ez lesz az első mesekörünk, amit nagyon várok” – mondta, majd azzal folytatta, hogy a résztvevőktől is szívesen fogadnak saját élőszavas mesét.

A kialakított kiskörben Bukovics János ránehezedett a térdére, megpördítette bajuszát, előre dőlt, mint aki nekirugaszkodik mondanivalójának, és kitárta mesevilágát. Ha ő mesél, akkor nemcsak elmond valamit, gesztikulál mellé, ha kell, improvizál, szemkontaktust tart hallgatójával. A pajzán történetet humorral itatta át és a jókedv végigkísérte az egész estét.

Pintér Zsolt egy klasszikusabb népmesét választott, de sikerült úgy elmesélnie, mintha még sosem hallottam volna. Felvette a kapcsolatot a közönségével olyannyira, hogy a végén már oldott hangulatban válaszoltak neki a történet adta költői kérdésekre.

A Jászsági Népmesepont által szervezett program több pedagógust és szülőt is vonzott. A Birínyi Mesekörrel havonta lesz alkalmunk hasonló meseesteken részt venni. Ilyenkor elsajátíthatjuk az élvezetes mesemondás csínját-bínját, új történeteket ismerhetünk meg, vagy egyszerűen kikapcsolódhatunk a legendák világában. Hozzuk vissza együtt hagyományainkat, hallgassunk mesét és mondjuk tovább, mert a mesére még ma is mindenkinek szüksége van!

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?