Forradalom a külföldi sajtóban

Az 1956-os forradalomról az elmúlt hetekben több rendezvényen megemlékeztünk. A Jász Múzeum Múzeumi Esték sorozatának csütörtök délutáni alkalmán rendhagyó módon tekintettünk vissza a magyarság, de talán a világpolitikának is sorsfordító történelmi eseményére.

A Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a korabeli külföldi sajtó tükrében tárta fel a forradalom és a szabadságharc történéseit, amelyet Az 1956-os magyar forradalom nemzetközi visszhangja című előadás keretében ismerhetett meg a múzeum közönsége.

A Nagy Imre Társaság diákokhoz szóló előadássorozatában ebben az évben mintegy 1700 jászberényi középiskoláshoz vitte el ’56 üzenetét a hazafias szellem ápolása és a hiteles tájékoztatás reményében – emelte ki a csoport idei meghatározó tevékenységét Besenyi Vendel helytörténeti kutató, aki a program moderátoraként és előadóként is szerepelt.

A mostani múzeumi előadás témáját illetően ugyancsak újdonság a társaság munkájában.

Mindaz, ahogyan a nemzetközi sajtóban visszhangra talált népünk meghatározó eseménye, amikor hazánk a figyelem középpontjába került izgalmas témát sejtet. A nyugati közvélemény előtt Budapest lett a zsarnoksággal való szembenállás szimbóluma. Nyilvánvalóvá tettük, hogy a szovjet hatalom szöges ellentétben áll saját propagandájával és ideológiájával. Minderről bőven írt a világsajtó, amiből a program négy előadója mutatott be érdekes szemelvényeket.

Goda Zoltán az olaszországi lapok tudósításait, véleményeit vette górcső alá. Az itáliai újságok hangját nagyban meghatározta a kiküldött tudósító pártállása. A forradalom napjaiban 19 kiküldött tudósító állomásozott a magyar fővárosban, a Buda Hotelben. Másképp látta az eseményeket egy kommunista érzelmű újságíró és egy jobb oldali beállítottságú tollforgató. Mindezen véleményeknek nyoma maradt az olasz sajtóban. „Mindent elsöpör a fékezhetetlen népmegmozdulás” címmel a szovjet csapatok behívójának kilétére próbál választ adni a Corriere cikke. A konzervatív lap csalódásának adott hangot a felkelők összetételét illetően, ugyanis ők a burzsoá tömegeket várták a barikádokra. A vélemény átformálódása is jól nyomon követhető a lapban, hiszen hamarosan már egy megvalósult hősköltemény véghezviteléről írtak. Több álhír is napvilágot látott ezekben az időkben. Az Avanti Nagy Imre letartóztatásáról vagy Gerő meggyilkolásáról közölt téves információkat. A l’Usitá pártállásához méltón a szovjeteket méltatta, akik beavatkoznak, hogy véget vessenek az anarchiának, a horthysta bandák garázdálkodásának és élteti Kádár kormányát, aki megvédi a munkás-parasztság érdekeit. A forradalom emléke sem merült feledésbe Itáliában. A 30. évfordulóra az Avanti különszámot jelentetett meg, amelyben a történelem fordulópontjának titulálja a magyar forradalmat. A La Voce az 50. évforduló kapcsán méltatta Nagy Imre mártíromságát.

Dr. Magyar Levente a francia lapokból szemlézett. Franciaországban ezekben az időkben szintén erős befolyása volt az ellenállási mozgalomból kinőtt kommunista pártnak, amelyet meglepetéssel érintett a forradalom híre. A legtöbb írás csak a harcok végét követően került a lapokba. A francia közvéleményt a Paris Match haditudósító fotóriporterének halála rázta fel, aki budapesti sebesülésébe halt bele. A temetés jobboldali tüntetések sorozatát indította el az országban. Az események követésében élen járt a Paris Match, a szocialisták újságja a Le Populair, a kereszténydemokraták lapja a La Croix. Különösen nagy hatással volt a közvéleményre a menekültekről készült fotóriportok, riportok közlése, amelyek jobbára a bécsi táborokban készültek. A Le Monde, a Le Figaro, a L’umanité a menekültek befogadására szólított fel. Ugyancsak felborzolta a kedélyeket a Köztársaság téri mészárlásról készült tudósítás, amelyben a kommunista sajtó keresett önigazolást. Az előadó beszámolója zárásaként emlékeztetett, hogy a francia kormány Nagy Imre tiszteletére a párizsi Pére Lachaise temetőben emlékművet állíttatott, amelyet a Francia Nemzetgyűlés minden esztendőben megkoszorúz, fejet hajtva a forradalom miniszterének tartása, emberi nagysága előtt.

A továbbiakban Metykó Béla helytörténeti kutató segítségével Amerika korabeli újságjaiba lapoztunk bele. Angolszász felfogásban a magyar ’56 a working class, azaz a dolgozók, a munkásosztály forradalma volt. Az amerikai sajtó teljes mértékben a forradalom támogatásának adott hangot. November 4-én a New York Times címlapon közli az ország lerohanásának hírét. A Life magazin hitelesen és keményen tudósít „Mi sohasem leszünk rabszolgák” címmel a magyar asszonyok kitartó küzdelméről ír képes tudósításban. Ugyancsak a Life archívumából kerültek elő olyan fotók, amelyeken az ártatlanok meggyilkolása látható. (Ezeket a megrázó képeket végül nem közölte az újság.) A nyugati világ kétarcú gondolkodásmódját jól tükrözi, hogy a Time magazin címlapján 1956-ban az év embereként a magyar forradalmár arcképe díszeleg, majd a rákövetkező évben Hruscsov fotója köszön vissza ugyanezen cím alatt az újság első oldalán. Az amerikai politika feltámadt lelkiismeretét jól tükrözi az a tény, hogy Nixont ’56 decemberében Ausztriába küldi, ahol mintegy 80000 háborús magyar menekült tartózkodik. Az újságok december 13-án tudósítanak az eseményről. Az USA 21500 emigráns befogadását jelezte. Nixon ellátogatott Andauba, az elhíresült átkelőhelyre, tíz alakalommal találkozott menekültekkel. Egy Kaliforniában kiállított allegorikus festmény örökíti meg az eseményt, illetve a sajtó számos képet közölt a találkozókról. A Life január 7-én jelentetett meg riportot a Nixonnal érkezett négy magyar családról, akiket az elnök személyesen hozott magával az Államokba. Az amerikaiak első televíziós háborús élménye is a magyar szabadságharcról közvetített tudósítás volt. Az eseményekhez kapcsolódóan The Bridge at Andau címmel könyv mutatja be a kommunizmus valódi arcát.

Végzetül Besenyi Vendel a szocialista blokk országainak sajtóján keresztül engedte láttatni ’56 történelmét. A lengyel felkeléssel való szimpatizálás jegyében robbant ki Budapesten a forradalom. A szolidaritás kölcsönös volt a két nép között. A magyar szabadságharcot a lengyelek önkéntesekkel, segélyekkel, véradással, adományokkal, tüntetésekkel támogatták. Világviszonylatban Lengyelországban született legtöbb írás a magyar októberről. A kelet-németek szerint a magyar forradalom a német egyesítés egyik mérföldkövét jelentette. Míg a nyugat-német sajtó szabadon írhatott véleményt az eseményekről, keleti testvéreiknél az állampárt hangját hallatta a média. A szimpátia kinyilvánítása elbocsájtással, akár szabadságvesztéssel járhatott. A lakosságot megosztotta a forradalom híre. Egy részük üdvözölte a szovjet beavatkozást, más részük megkérdőjelezte a hivatalos orgánumokat, elítélte a szabadságharc vérbe fojtását. A szomszédos országok magyarjai teljesen azonosultak a forradalom eszméivel. Az emberek a rádióból tájékozódtak az eseményekről. A hatalom félt a forradalom átterjedésétől, ezért a magyar lakosokat megfélemlítésben tartották, a hírforrásoktól igyekeztek elszigetelni őket. A lapok előszeretettel hangsúlyozták a harcok borzalmait. A román hivatalos sajtó totális cenzúrát vezetett be. A Pravdából vették át a híreket negatív színben feltüntetve a forradalmat. A jugoszláv újságok viszonylag reálisan tudósítottak az eseményekről.

Közölték Kádár beszédét, ám a szovjet beavatkozást nem említették meg. A kommentárokból kitűnt, hogy csak a szocialista fejlődés alapján való demokratikus viszonyok erősítése az elfogadható. A magyar kérdés érzékeny pont volt, a szovjet-jugoszláv kapcsolatok elhidegülését a magyar-jugoszláv távolodás követte. A határokat mindenesetre megnyitották a menekültek számára, ellátást biztosítottak részükre.

Az előadásokhoz többen hozzászóltak, felidézve személyes emlékeiket, majd egy rövidfilm bejátszásának megtekintésével zártuk az érdekfeszítően informatív programot.

Kárpáti Márta
Latest posts by Kárpáti Márta (see all)

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?