Forradalom a külföldi sajtóban

Az 1956-os forradalomról az elmúlt hetekben több rendezvényen megemlékeztünk. A Jász Múzeum Múzeumi Esték sorozatának csütörtök délutáni alkalmán rendhagyó módon tekintettünk vissza a magyarság, de talán a világpolitikának is sorsfordító történelmi eseményére.

A Nagy Imre Társaság Jászberényi Szervezete a korabeli külföldi sajtó tükrében tárta fel a forradalom és a szabadságharc történéseit, amelyet Az 1956-os magyar forradalom nemzetközi visszhangja című előadás keretében ismerhetett meg a múzeum közönsége.

A Nagy Imre Társaság diákokhoz szóló előadássorozatában ebben az évben mintegy 1700 jászberényi középiskoláshoz vitte el ’56 üzenetét a hazafias szellem ápolása és a hiteles tájékoztatás reményében – emelte ki a csoport idei meghatározó tevékenységét Besenyi Vendel helytörténeti kutató, aki a program moderátoraként és előadóként is szerepelt.

A mostani múzeumi előadás témáját illetően ugyancsak újdonság a társaság munkájában.

Mindaz, ahogyan a nemzetközi sajtóban visszhangra talált népünk meghatározó eseménye, amikor hazánk a figyelem középpontjába került izgalmas témát sejtet. A nyugati közvélemény előtt Budapest lett a zsarnoksággal való szembenállás szimbóluma. Nyilvánvalóvá tettük, hogy a szovjet hatalom szöges ellentétben áll saját propagandájával és ideológiájával. Minderről bőven írt a világsajtó, amiből a program négy előadója mutatott be érdekes szemelvényeket.

Goda Zoltán az olaszországi lapok tudósításait, véleményeit vette górcső alá. Az itáliai újságok hangját nagyban meghatározta a kiküldött tudósító pártállása. A forradalom napjaiban 19 kiküldött tudósító állomásozott a magyar fővárosban, a Buda Hotelben. Másképp látta az eseményeket egy kommunista érzelmű újságíró és egy jobb oldali beállítottságú tollforgató. Mindezen véleményeknek nyoma maradt az olasz sajtóban. „Mindent elsöpör a fékezhetetlen népmegmozdulás” címmel a szovjet csapatok behívójának kilétére próbál választ adni a Corriere cikke. A konzervatív lap csalódásának adott hangot a felkelők összetételét illetően, ugyanis ők a burzsoá tömegeket várták a barikádokra. A vélemény átformálódása is jól nyomon követhető a lapban, hiszen hamarosan már egy megvalósult hősköltemény véghezviteléről írtak. Több álhír is napvilágot látott ezekben az időkben. Az Avanti Nagy Imre letartóztatásáról vagy Gerő meggyilkolásáról közölt téves információkat. A l’Usitá pártállásához méltón a szovjeteket méltatta, akik beavatkoznak, hogy véget vessenek az anarchiának, a horthysta bandák garázdálkodásának és élteti Kádár kormányát, aki megvédi a munkás-parasztság érdekeit. A forradalom emléke sem merült feledésbe Itáliában. A 30. évfordulóra az Avanti különszámot jelentetett meg, amelyben a történelem fordulópontjának titulálja a magyar forradalmat. A La Voce az 50. évforduló kapcsán méltatta Nagy Imre mártíromságát.

Dr. Magyar Levente a francia lapokból szemlézett. Franciaországban ezekben az időkben szintén erős befolyása volt az ellenállási mozgalomból kinőtt kommunista pártnak, amelyet meglepetéssel érintett a forradalom híre. A legtöbb írás csak a harcok végét követően került a lapokba. A francia közvéleményt a Paris Match haditudósító fotóriporterének halála rázta fel, aki budapesti sebesülésébe halt bele. A temetés jobboldali tüntetések sorozatát indította el az országban. Az események követésében élen járt a Paris Match, a szocialisták újságja a Le Populair, a kereszténydemokraták lapja a La Croix. Különösen nagy hatással volt a közvéleményre a menekültekről készült fotóriportok, riportok közlése, amelyek jobbára a bécsi táborokban készültek. A Le Monde, a Le Figaro, a L’umanité a menekültek befogadására szólított fel. Ugyancsak felborzolta a kedélyeket a Köztársaság téri mészárlásról készült tudósítás, amelyben a kommunista sajtó keresett önigazolást. Az előadó beszámolója zárásaként emlékeztetett, hogy a francia kormány Nagy Imre tiszteletére a párizsi Pére Lachaise temetőben emlékművet állíttatott, amelyet a Francia Nemzetgyűlés minden esztendőben megkoszorúz, fejet hajtva a forradalom miniszterének tartása, emberi nagysága előtt.

A továbbiakban Metykó Béla helytörténeti kutató segítségével Amerika korabeli újságjaiba lapoztunk bele. Angolszász felfogásban a magyar ’56 a working class, azaz a dolgozók, a munkásosztály forradalma volt. Az amerikai sajtó teljes mértékben a forradalom támogatásának adott hangot. November 4-én a New York Times címlapon közli az ország lerohanásának hírét. A Life magazin hitelesen és keményen tudósít „Mi sohasem leszünk rabszolgák” címmel a magyar asszonyok kitartó küzdelméről ír képes tudósításban. Ugyancsak a Life archívumából kerültek elő olyan fotók, amelyeken az ártatlanok meggyilkolása látható. (Ezeket a megrázó képeket végül nem közölte az újság.) A nyugati világ kétarcú gondolkodásmódját jól tükrözi, hogy a Time magazin címlapján 1956-ban az év embereként a magyar forradalmár arcképe díszeleg, majd a rákövetkező évben Hruscsov fotója köszön vissza ugyanezen cím alatt az újság első oldalán. Az amerikai politika feltámadt lelkiismeretét jól tükrözi az a tény, hogy Nixont ’56 decemberében Ausztriába küldi, ahol mintegy 80000 háborús magyar menekült tartózkodik. Az újságok december 13-án tudósítanak az eseményről. Az USA 21500 emigráns befogadását jelezte. Nixon ellátogatott Andauba, az elhíresült átkelőhelyre, tíz alakalommal találkozott menekültekkel. Egy Kaliforniában kiállított allegorikus festmény örökíti meg az eseményt, illetve a sajtó számos képet közölt a találkozókról. A Life január 7-én jelentetett meg riportot a Nixonnal érkezett négy magyar családról, akiket az elnök személyesen hozott magával az Államokba. Az amerikaiak első televíziós háborús élménye is a magyar szabadságharcról közvetített tudósítás volt. Az eseményekhez kapcsolódóan The Bridge at Andau címmel könyv mutatja be a kommunizmus valódi arcát.

Végzetül Besenyi Vendel a szocialista blokk országainak sajtóján keresztül engedte láttatni ’56 történelmét. A lengyel felkeléssel való szimpatizálás jegyében robbant ki Budapesten a forradalom. A szolidaritás kölcsönös volt a két nép között. A magyar szabadságharcot a lengyelek önkéntesekkel, segélyekkel, véradással, adományokkal, tüntetésekkel támogatták. Világviszonylatban Lengyelországban született legtöbb írás a magyar októberről. A kelet-németek szerint a magyar forradalom a német egyesítés egyik mérföldkövét jelentette. Míg a nyugat-német sajtó szabadon írhatott véleményt az eseményekről, keleti testvéreiknél az állampárt hangját hallatta a média. A szimpátia kinyilvánítása elbocsájtással, akár szabadságvesztéssel járhatott. A lakosságot megosztotta a forradalom híre. Egy részük üdvözölte a szovjet beavatkozást, más részük megkérdőjelezte a hivatalos orgánumokat, elítélte a szabadságharc vérbe fojtását. A szomszédos országok magyarjai teljesen azonosultak a forradalom eszméivel. Az emberek a rádióból tájékozódtak az eseményekről. A hatalom félt a forradalom átterjedésétől, ezért a magyar lakosokat megfélemlítésben tartották, a hírforrásoktól igyekeztek elszigetelni őket. A lapok előszeretettel hangsúlyozták a harcok borzalmait. A román hivatalos sajtó totális cenzúrát vezetett be. A Pravdából vették át a híreket negatív színben feltüntetve a forradalmat. A jugoszláv újságok viszonylag reálisan tudósítottak az eseményekről.

Közölték Kádár beszédét, ám a szovjet beavatkozást nem említették meg. A kommentárokból kitűnt, hogy csak a szocialista fejlődés alapján való demokratikus viszonyok erősítése az elfogadható. A magyar kérdés érzékeny pont volt, a szovjet-jugoszláv kapcsolatok elhidegülését a magyar-jugoszláv távolodás követte. A határokat mindenesetre megnyitották a menekültek számára, ellátást biztosítottak részükre.

Az előadásokhoz többen hozzászóltak, felidézve személyes emlékeiket, majd egy rövidfilm bejátszásának megtekintésével zártuk az érdekfeszítően informatív programot.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?