Újbor kóstolgató

A Túri Pincében november 9-én egész este kötetlenül poharazva kóstolhatták az oda betérők a Márton napra elkészült 2018-as újborok teljes sorát. Természetesen az alkalomhoz illően hízott liba hájából készült tepertő és zsírjával kent kenyérszeletek kíséretében.

A népi hagyomány úgy tartja, hogy aki Márton napján nem fogyaszt újbort, az egész évben szomjazni fog. A borkedvelők minden évben várják az újborok lendületét, hogy jókedvűen nyissák az új évjárat kapuját, és megízlelhessék az idei termést, ami vidámságot hoz az őszbe.

A Túri Pincészet szőlőbirtokán korán befejeződött az idei szüret, a termés már a tartályokban, hordókban erjed, forr, és Márton napra az első borok is elkészültek, szinte valamennyi fajtából.

Túri Zoltán borász, a pincészet tulajdonosa, az új borok kóstolása közben elárulta: ez most első alkalommal sikerült, amit a szerencsésen alakult termelési körülmények segítettek. Az előző évekkel összevetve a 2018-as nagyon jó év volt. A kora tavaszi meleg időjárás segítette a szőlőfajtákat, hogy hamarabb virágozzanak, a kései fagyok is elkerülték az ültetvényeket. A szőlőfürtök növekedéséhez minden ideálisan adott volt, így hamar eljött a szüret ideje. Bár ebben az esztendőben minden jól összeállt, nem egyszerű feladat a minőségi szőlő termelése. Nagyon odafigyelve kell megművelni a területeket, gondozni a termést, hiszen a kiváló alapanyag nagyon fontos ahhoz, hogy remek borok készülhessenek – jegyezte meg Túri Zoltán. Hozzátette: gazdaságukban mindezt szinte teljes gépesítés segíti, kivétel ez alól a metszés és a szüret, ami nem nélkülözheti a kétkezi munkát.

Nagy a verseny a borászatok között, mindenki a legjobbat akarja kihozni szőlőfajtáiból. Ez is hozzájárult egy újfajta, a generosa telepítéséhez a termőterületen, melynek borát első ízben kóstolhattuk. A generosát, a piros tramini és az ezerjó szőlővesszők keresztezéséből nemesítették az ötvenes években. Jól illeszkedik a Túri birtokon termelt fajtákhoz, ahol szempont volt a telepítésnél, hogy magyar eredetű legyen, és bírja az itt folytatott vegyszermentes biogazdálkodást. A generosa terméséből létrejött fehérbor a szőlő virágára emlékeztet illatával, és íze is a szőlő zamatát őrzi. Finom savai kellemes frissességet adtak a kortynak, összességében harmonikus, elegáns. Valószínűsíthető, hogy ezt az új ízvilágot kedvelni fogják a borbarátok.

Joggal gondolhatnánk, most már a gazda boldogan hátradőlhet foteljében egy jó pohár finom bort kortyolgatva. De még nem jöhet a pihenés, gondolni kell a jövőre. Itt a szőlőtelepítés, a hiányzó tőkék pótlásának, és a téli fedésnek az ideje, ami a következő év termését alapozza meg.

A kóstoláson résztvevők pedig az új borok sorának megízlelésével biztosították, szomjazni nem fognak az elkövetkező esztendőben.

Demeter Gábor
Latest posts by Demeter Gábor (see all)

Demeter Gábor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?