Kristálytiszta misztikum
A Bakancslista Iránytű a nagyvilágban című sorozatában november 13-án Klein Dávid expedíciós hegymászó mesélte el, hogyan hódította meg az Annapurna csúcsát. Fotókkal illusztrált előadására a könyvtár kamaratermében rengetegen voltak kíváncsiak.
Klein Dávid első magyarként jutott fel a 8091 méteres Annapurna csúcsára, tisztán mászva oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül. Kiadós élménybeszámolót tartott az expedícióról, ami nehéz volt, és nem egyszer veszélyes, de összességében teljes sikerrel záródott.
Hallhattunk vidám sztorit az alaptábor egyszemélyes gyalogos megközelítéséről, a kétnaposra tervezett, ám hatnaposra sikeredett bolyongásról. Ugyanis egy nem igazán megbízható térkép miatt csak a hatalmas földrajzi formák alapján tudott tájékozódni, és hiába közelítette meg néhányszáz méternyire az alaptábort, nem találta meg a célt. Műholdas telefonja lemerült, és ivóvize fogytán vissza kellett fordulnia. Végül helikopter vitte a 4200 méteres magasságba.
Bevezetést nyertünk az akklimatizációs körök birodalmába, ami az egész expedíció legnagyobb részét kiteszi. A mászók ilyenkor egyre feljebb mennek, ahol egy-egy éjszakát alszanak a kialakított táborokban, majd vörösvértestekkel feltöltődve visszatérnek pihenni az alaptáborba. A túrák során összebarátkozott Jost Kobusch német hegymászóval, akivel együtt mozogtak, hasonló volt a stratégiájuk mivel ő is oxigénpalack nélkül mászott.
–Az Annapurna egy technikailag nagyon nehéz és veszélyes hegy, annak ellenére, hogy csak 8091 méter magas, messze legrosszabbak halálozási arányai. Gleccserek, lavinaveszély és a hírhedt Crosshair kuloár, amire mentálisan is fel kellett készülni. Ráadásul a felső régiókban sokkal hidegebb volt, mint amire számítottunk –, mondta Klein Dávid az akklimatizácios ingajáratokról.
Az expedíció második fele végén már a csúcs közelében is jártak, a rossz időjárási viszonyok miatt azonban 7300 méter magasból, az ott lévő többi mászóval együtt visszafordultak.
Az expedíciós mászók élete a hegyen két esetben nem könnyű: amikor mászni kell, és amikor nem lehet mászni. A két csúcstámadás közötti időszak a legnehezebb, pszichésen is át kellett vészelnie, nem volt szabad leereszteni, de túlpörögni sem. Ebben az időszakban vigyázni kellett az egészségére, megőrizni erőnlétét, figyelni az időjárás jelentéseket és várni a lenről időnként érkező helikoptert, ami finom harapnivalókat hozott. „Inkább felfelé a csúcsra koncentráltunk, mint az alattunk lévő világra.”
A második csúcstámadás sem indult biztatóan, nem érezték a már korábban megszerzett akklimatizációjukat. Több olyan tényezővel is meg kellett birkózniuk, ami megnehezítette útjukat. A legfelső táborban például gáz hiányában csak nagyon kevés vizet tudtak olvasztani. A folytatás már sokkal jobban alakult, a legveszélyesebb Célkereszt kuloáron is gördülékenyen ment az átkelés, bár a végső csúcstámadás a rögzített kötelek hiánya miatt sokkal több időt vett igénybe a tervezettnél. Útközben egy olasz mászóval és sherpájával bővült csapat végül elérte a csúcsot. Húsz perc után indultak vissza a leereszkedő felhőben, és a szél ugyan elfedte nyomaikat, sötétedés környékén elérték a 4-es tábort.
Klein Dávid motivációját firtató kérdésre elmondta, hogy lélekben jelentősen gazdagodott, sokat kapott a hegytől. A történetnek van egy fizikai része, kíváncsi, mit bír a szervezete, illetve technikailag az expedíció kisakkozása, a menet közben felmerülő problémák megoldása is csupa izgalom. Ezeken kívül esik a misztikus rész, az, hogy odafönt, ahol minden nagyon letisztult, egyszerű, a kristálytiszta levegőben látja maga alatt a világot.
a BerényCafé újságírója, szerkesztője.
- A költő lírája képekben ábrázolva - 2024-04-12
- Rejtett lényeg - 2024-04-11
- Benne van a folytatás - 2024-04-03
