Kerékpárral a városban

Jászberényben befejeződtek a kerékpárút-fejlesztési munkálatok. A beruházás nyomán közel négy kilométer kerékpárút készült el, illetve újult meg. A fejlesztésről Hegyi Istvánt, a Városfejlesztési Iroda vezetőjét, illetve a használók véleményét kérdeztük.

Hegyi István irodavezető elmondta, hogy a kivitelezők a szeptember végi határidőre, jó minőségben elkészítették az utakat. 325 millió forintos vissza nem térítendő támogatással összesen 406 millió forintból 3907 méter kerékpárút készült el a nyári hónapok alatt. A használatbavételi eljárás még folyik, de az utakon már lehet közlekedni. Hét nyomvonalon vehetik használatba a biciklisek a kerékpárutakat, amelyek elsősorban ipari területek, közintézmények biztonságos megközelítését célozzák. A beruházás eredményeképp gyakorlatilag két keréken bejárható a város.

Jászberény különböző városrészeiben élőket, iskolába járó diákokat, aktív korú dolgozókat illetve nyugdíjasokat kértünk mondják el véleményüket a gyakorlatban mennyire jól használhatók az elkészült kerékpárutak.

Besenyi Vendel már az építkezés ideje alatt többször kifejtette álláspontját, amelyben inkább negatív kritikát fogalmaz meg. Vendel úgy véli a Rét utcán nem volt szükség kerékpárút felfestésére, mert a nagy fogalmú út veszélyes. Kifogással élt a Szent Imre herceg út – Rét utca kereszteződésében megvalósított „kerékpáros-körforgalom” kapcsán is. Szerinte nem praktikus, illetve az egyik útszakaszon nem vezet át kerékpáros átjáró, így nem jól használható. Ugyancsak problémaként jelezte, hogy a kapubejáróknál folyamatos a kerékpársáv felfestése, így a KRESZ szabályai szerint a háztulajdonosok nem állhatnak be saját udvarukba. A parkolás is lehetetlenné vált a sávok mellett, ez például a lakóháza valamint a szemközti bolt esetében gondot jelent.

Ezzel ellentétes véleményt fogalmazott meg egy a város szélén lakó nyugdíjas hölgy, aki sokkal biztonságosabbnak érzi a közlekedést a centrum irányába vezető Szent Imre és a kórházhoz vezető Rét utcán, amióta felfestették a sávokat. A kereszteződésben különösen örül a kerékpáros felhajtónak, csak azt sajnálja, hogy a Szent Imre út egész szakaszát nem választották le kerékpárosok számára felfestéssel.

Az Érparton lakó aktív korú dolgozó ugyancsak örül az elkészült utaknak, mert így már a lakónegyedéből rövidebb és biztonságos kerékpárúton juthat be a központba.

Ugyancsak egy dolgozó nyilatkozott a Jász-Plasztikhoz vezető kerékpárút kapcsán, aki munkája révén érintett a használatban. Bevallotta, annak ellenére, hogy naponta jár ki az üzembe nem veszi igénybe az új, a benzinkút mögött kijelölt utat, inkább a Jákóhalmi úti járdán kerekezik végig. Az út további részét azonban örömmel teszi meg a biztonságos, új kerékpárúton.

A Nagykátai út kiszélesített kerékpárútján több százan megfordulnak naponta. Egy az Electroluxban dolgozó lakos elégedetten szólt a megújult szakaszról, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hídon való átkelés még mindig nagyon veszélyes. Hozzátette, többek véleménye, hogy az út másik oldalán szükség lenne legalább egy járda megépítésére a nagy gyalogos fogalom miatt.

Ugyancsak a Nagykátai kerékpárutat használja hetente több alkalommal az a fiatal, aki úszóedzésre jár ki a Hűtőgépgyár területére. – Nagyon jó, hogy szélesebb lett az út és megszűntek az úthibák, így sokkal gyorsabban és biztonságosabban kiérek az uszodába. A hídon viszont félelmetes átkelni, különösen sötétedés után, amikor a kamionok szinte lesodornak az útról – mondta a diák.

Szintén egy diáklányt kértünk, mondja el véleményét az új kerékpár utakról. A válasz meglepő volt, ugyanis visszakérdezett: „Épültek új bicikli utak Berényben?

Azért szerencsére nem jár minden fiatal kizárólag autóval, vagy csukott szemmel a városban. A Gyöngyösi út kerékpárútját sok iskolás használja például a Nagyboldogasszony iskolába eljutáshoz. Szülők és gyerekek egyaránt dicsérték a megvalósítást, amikor iskolából jövet kértük a véleményüket.

A kórházhoz is többen mennek kerékpárral, akár látogatóba, akár kisebb kezelésekre. Egy idős úr közvélemény-kutatásunk idején éppen nem a kórházba, hanem a templomba igyekezett a Mária utcán. – Örülök, hogy ilyen szépen megújult az utca. Akár autóval jövök az új parkolónak köszönhetően meg tudok állni a közelben, akár kerékpárral érkezem biztonságban érzem magam és az út is nagyon jó minőségű. A kórháznál megépült gyalogátkelőre is már régóta vártunk. Egyetlen kifogásom, hogy a párhuzamos parkolással most kevesebb autó tud megállni az intézmény előtt, de hozzáteszem legalább már nem lógnak ki a járművek az egyébként is keskeny útra.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?