Valóság lett az álom

Barta László, a Barta Betonkészítő és Fuvarozó Kft. telephelyére várta a kedves vendégeket október 31-én, a család állíttatta kőkereszt felszentelésének ceremóniájára.

„Életünket áthatják azok a pillanatok, amikor Isten felé fordulunk, és arra kérjük, segítsen meg bennünket. Én is voltam ilyen helyzetekben és úgy érzem, hogy a jó Isten mellettem állt. Ennek örömére, Isten dicsőségére, tiszteletére valósult meg a kereszt felállítása, mellyel tízéves vágyam vált valóra” – nyilatkozta lapunk kérdésére Barta László, aki külön köszönetet mondott Petro Istvánnak valamint az alkotó Szabó Csabának az önzetlen, segítőkész közreműködésükért.

A különleges alkalomra számos vendéget vártak, többek között egyházi képviselőket, kedves ismerősöket, barátokat. A megjelentek között volt Szatmári Zoltán, Lantos István, Tamás Zoltán, a Gazdasági és Tulajdonosi Bizottság elnöke, valamint Szatmári Antalné alpolgármester asszony, továbbá a kereszt készítője, Szabó Csaba kőszobrász is tiszteletét tette alkotásának felszentelésén. A szakember elmondása szerint a legnagyobb feladatot természetesen a műhelymunka jelentette, a szobor összerakásához, kihelyezéséhez mindössze egy hétre volt szüksége. A városban egyébként több helyen láthatjuk keze munkáját, ám eddig leginkább restaurálással foglalkozott, ez az első alkalom, hogy teljesen önálló szobor elkészítésével bízták meg.

A következőkben Novák István plébános emelkedett szavait hallhatták az egybegyűlt hívek. „Mindig nagy öröm számunkra, amikor megmutatkozik, hogy vannak jó szándékú vállalkozók, olyan családapák, akik életük fontos részének tekintik, hogy a keresztény hitről tegyenek tanúságot. Legyenek mindig ilyen emberek, akik megmutatják, hogy a kereszténység nem pusztán a négy fal között él, hanem mindennapjaink, munkás hétköznapjaink szerves része.” Az ünnepi beszédet követően a szenteltvíz által megáldotta a Jézus keresztre feszítését ábrázoló szobrot, ezzel Isten szolgálatára rendelve a feszületet. A rendezvény kötetlen, jó hangulatú beszélgetéssel folytatódott az édes és sós süteményekkel megrakott asztalsorok mellett.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.
Kazsimér Nóra

Latest posts by Kazsimér Nóra (see all)

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?