A munkaerőpiac kihívásai

Az őszi Jászsági Állásbörze megnyitóján Tóth János, a Jászberényi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket október 25-én, csütörtök reggel a Déryné Rendezvényházban.

Kiemelten üdvözölte dr. Dobos Róbertet, a megyei Kormányhivatal Jászberényi Járási Hivatal vezetőjét, dr. Vári-Nagy Juditot, a Jászapáti Járási Hivatal vezetőjét, Hajnal-Nagy Gábor alpolgármestert, valamint Piroska Miklóst, a megyei közgyűlés elnökét, illetve az állást keresőket és kínálókat. Emlékeztetett a Jászság fontos szerepére a megye gazdaságában és munkaerőpiacán, amelyhez a Foglalkoztatási Osztály szolgáltatásaival igyekszik rugalmasan alkalmazkodni. A mai rendezvény célja is a megnövekedett munkaerőigények kielégítése. Reményét fejezte ki, hogy a jelenlévő kiállítók és álláskeresők egymásra találnak, és mindenkinek hasznára válik a program.

Dr. Dobos Róbert hangsúlyozta, a kormányhivatal mindent megtesz a térség gazdasági sikereinek előmozdításáért. A gazdaság valamennyi szereplőjével törekednek az együttműködésre, illetve a nyomatékot a komplexitásra helyezik. Szolgáltatásokkal – mint pályázatok, jogi tanácsadás, egyéb támogatások – állnak a pályakezdők, álláskeresők, munkahelyet váltók és a munkaerőt toborzók rendelkezésére.

A munkahelyek számának és minőségének alakulását napjainkban számos tényező befolyásolja – emelte ki Hajnal-Nagy Gábor. Sok múlik a vállalkozókon, az önkormányzaton, a kormány és az unió gazdaságpolitikai intézkedésein. A Jászberényi Önkormányzat a munkaerőhiányból és a nemzetközi gazdaságpolitikai folyamatokból fakadó kihívásokat áthidalva igyekszik minden eszközével a régió gazdaságát előmozdítani, a további sikeresség irányába terelni. A cél az, hogy minden ember munkából tudjon megélni, amely eléréséhez lehetőséget nyújt a mai állásbörze is.

A rendezvényt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Önkormányzat nevében Piroska Miklós nyitotta meg. Külön köszöntötte a foglalkoztatókat, akiknek köszönhetjük a megye és a járás kiemelten jó munkaügyi helyzetét. Az üres álláshelyeket ugyan nehéz betölteni, de mégis szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a megyében is látunk példát a magas, akár tíz százalékos munkanélküliséggel küzdő térségekre. A Jászság, Jászberény gazdasági ereje a megye motorját jelenti. Elismeréssel méltatta a helyi vállalkozókat, akiknek példaértékűen sikerült a gazdaság, a munkaerőpiac kihívásaival megküzdeniük. A jövőbeni gazdasági potenciál kiaknázásának reményében nyitotta meg az őszi állásbörzét az elnök.

Az állásbörzén a 26 állást kínáló kiállító mellett a Foglalkoztatási Osztály Eures tanácsadással, a Debreceni Studium Egyesület kollégái munkaerő-piaci tanácsadással, a Helyet Alapítvány képviselői ugyancsak munkaerő-piaci tanácsadással álltak az érdeklődők rendelkezésére. Támogatásokról, képzésekről, TOP-os lehetőségekről szintén volt lehetőség tájékozódni.

Legnagyobb létszámban gyártósori összeszerelőkre és operátorokra van szükség. Betanított munkásokat szintén nagy számban felvesz a munkaerőpiac. A Magyar Rendőrség a határvadászokhoz vár száz főt a térségből. A MÁV Zrt. az egész ország területére keres munkatársakat az álláshelyeket széles spektrumban kínálva mérnöktől a szakmunkásokon át a gyakornokokig. Raktárosokat is sok cég keres. Szakmunkásokra elsősorban a gépiparban van szükség: hegesztők, lakatosok, CNC forgácsolók, gépkezelők, beállítók személyében. Az egészségügy ápoló, szakápoló hiánya a kórház létszámigényéből is kiszűrhető. Felsőfokú végzettséggel elsősorban továbbra is mérnököket keresnek a cégek.

Kárpáti Márta

Kárpáti Márta

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?