Visszaemlékezés történelmünkre

Több rendszerváltást megéltem, amelyekre jól emlékszem. Úgy gondolom, hogy ezeket csak azok tudják hitelesen leírni, akik maguk is átélték. Kötelességemnek tartom, hogy a fiatalabbak is megismerjék a XX-XXI. század viharos történelmi korszakait, hogy a történelem ne ismételhesse meg önmagát.

Visszaemlékezve a két világháború közötti évekre, ezen időszak alatt sok szegény család volt, urasági cselédek, zsellérek, napszámosok, részes aratók. Fejlett iparvárosok még nem voltak, így a társadalom nagy része a földműveléssel foglalkozott, az ország 70%-a mezőgazdaságból élt. A földbirtokrendszer négy részre osztódott, úgymint urasági birtokok, kis és közép-birtokok, törpe birtokosok és – legnagyobb számban –, nincstelen mezőgazdasági munkások.

Szubjektív leszek, de ragaszkodom az általam megtapasztalt tényekhez. 1943-tól Horthy Miklós kormányzó nem akart háborúzni. Ezt sokan tudták róla, nem véletlen, hogy amíg Németországban Hitlerrel tárgyalt, a német csapatok megszállták hazánkat. 1943-ban már nemzeti ellenállók, a mindenki által ismert Bajcsy-Zsilinszky Endrétől a ma már az idő rostáján kiesett Dancs Józsefig számosan demonstráltak a háború ellen. Lakatos Géza, a Horthy-rendszer utolsó miniszterelnöke sem tudta megakadályozni a háború végigsöprését Magyarországon, ami 1944-45-ben kegyetlen károkat okozott.

A második világháború után a nagyhatalmak a magyarokat a vesztes országok közé sorolták. 1945. november 4-én több párt részvételével demokratikus választásokat tartottunk. 57%-kal a Kisgazdapárt nyert az ország döntése alapján, így ők alakíthattak kormányt, ám orosz befolyásra a belügyminisztert a kommunista párt adta. Ennek következménye, hogy a demokratikusan megválasztott kormányt rövid úton felszámolják. Csak a legfontosabbakat említve: a kommunisták rövid időn belül eltávolítják Kovács Bélát a kisgazdapárt titkárát, akit hamis vádakkal a Gulágra száműznek. A folyamatokat látva Nagy Ferenc miniszterelnök és Varga Béla házelnök Nyugatra menekültek a kommunista diktatúra elől, így Rákosiék gyakorlatilag megbuktatták a kormányt.

1947-ben kékcédulás választást tartottak a kommunista párt „szervezésében”, ami azt jelentette, hogy teherautókkal tömegesen utaztatták a szavazókörök és települések között az aktivistáikat, akik így számos helyen szavaztak, magyarul csaltak. Az így hatalomra került kommunisták nyomására fizikai megtorlások kezdődtek, ezáltal a szorgalmas parasztságot és ipari munkásságot kizsigerelve tönkretették, nem kímélve a rendszerről másként gondolkodó értelmiséget sem. Ebben az időszakban a mi családunk is kulákká lett nyilvánítva, mellyel szomorú évek kezdődtek.

Szovjet mintára a társadalom legalsóbb rétege számára, akik nincstelen földnélküliek voltak, elhúzták a „mézes madzagot” a földosztással. Sokak számára kihasználhatatlan volt ez az ajándék, mivel 1-2 hold földterületen eredményes gazdálkodásra nem volt esélyük. Kellő eszközök nélkül a kis terület megművelése is nehézkes, így sokak visszaadták a földeket. Ez a minta nem tűnt működőképesnek. A politikában még résztvevő Kisgazdák szerint minimálisan 100 hold földdel lehet eredményesen gazdálkodni, kellő eszközökkel és szakértelemmel.

1945-től 1947-ig mondhatni elviselhetőbb korszak következett. 1948-tól azonban Rákosiék Szovjet közreműködéssel kiépítették a diktatúrát minden szinten. A további években Magyarországra gazdaságilag nagy terhek nehezedtek, főleg a parasztságra, mivel ők termelték meg a beszolgáltatások és jóvátételek ellenértékét. A birtokos parasztságot, akik az akkori középosztály részét képezték, kulákoknak bélyegezték.
Az 1950-es években a legnagyobb tanyarombolást hajtották végre, a parasztságot igyekeztek elűzni a földjétől, hogy az erőltetett iparosítás nyomán ott keressen, és csak ott találjon megélhetést. Akik ezzel nem értettek egyet, azokra kitelepítés vagy börtön várt, a tehetős parasztság földjét, gazdaságát, a polgárság lakásait, javait a népi demokrácia hű kiszolgálóinak juttatták. Ellenvélemény nem születhetett, mivel megszűnt a sajtószabadság.

1956. október 23.-án kitör a forradalom, óriási tiltakozás kezdődött a fővárosban ami tovább gyűrűzött a vidéki váro­sokra és településekre is, szabadságharccá terebélyesedve. A fiatalok követeléseket fogalmaztak meg, amelyeket 14 pontban rögzítettek. A legfontosabb pontok: Az összes Szovjet csapat azonnali kivonulása hazánkból; a Varsói szerződés azonnali felmondása, a semlegesség kinyilvánítása; szabad választások minden demokratikus párt indulásával; munkástanácsok alakítása a gyárakban; a beszolgáltatások eltörlése; az egyéni gazdálkodó parasztok támogatása. Követelték az igazi szabadságot, a függetlenség alapján épülő demokratikus Magyarországot, valamint Nagy Imre részvételét a kormányban.

A világ számára is óriási esemény volt ez a harc. Pesten a világon először ledöntötték a Sztálin szobrot és számos Szovjet emlékművet. Azonban olyan erővel kerültünk szembe, amely két hét után vérbe fojtotta a forradalmat, mert Kádár János elárulta hazáját és csapaterősítést kért, hogy leverjék a szabadságharcot. Ez hatalmas emberáldozatokkal végződött, így manapság november 4. nemzeti gyásznap.
Kádár új kormányt alakított, és megkezdődtek a koncepciós perek, Nagy Imrét, Maléter Pál honvédelmi minisztert, és még sokakat halálra ítéltek, másokat börtönbüntetésre ítéltek, százezrek pedig a megtorlás elől elmenekültek hazánkból.

A forradalom leverése, a véres hónapok után Kádár meghirdette a konszolidációt, a rettegés és nyílt elnyomás után a gulyáskommunizmus köszöntött be, amelyben a húzd meg – ereszd meg elve alapján valamivel könnyebb lett az emberek élete. A kormány lakótelepeket építtetett vidéki városokba, Jászberényben is. A lakosság egy része a mezőgazdaságot elhagyva az iparban kereste tovább a kenyerét. Akik a földeken maradtak, a kényszerrel létrehozott termelőszövetkezetekben dolgoztak, egy idő után kiegészítették jövedelmüket a háztáji gazdaságokból. Alacsony munkabérért falun és városban egyaránt sokat kellett dolgozni, az emberek így rendszeresen túlóráztak, hogy a családok meg tudjanak élni. Mindenkinek volt munkája, de milyen áron?

A kormány hitelekből finanszírozta a Kádár-rendszert, amiért magas kamatokkal fizetett. Ennek, és a rendszer logikáját kitanuló elvtelen talpnyaló pártmunkások tehetségtelenségének következménye volt, hogy a nyolcvanas évek végére gazdaságilag csődbe jutott a diktatúra. Demokratikus pártok alakultak, amelyeket ma rendszerváltó pártoknak hívunk. Ezek 1989-ben megalakítják az ellenzéki kerekasztalt, melyben együttműködésben dolgoztak a kommunista rendszer lebontásán. Még ezen a nyáron megállapodtak a hatalmon lévő MSZMP-vel a békés átmenet programjában, a többpárti szabad választások kiírásában.

A parlamenti választás után a győztes MDF az FKGP-vel, és a KDNP-vel alakított koalíciós kormányt, amelynek első lépése, hogy megszabaduljon az orosz megszállástól, ami Antal József sikeres tárgyalása után vált valóra. 1990-ben megkezdődnek az első viharos parlamenti ülések, melyek fő témája a termőföldek privatizálása volt. A viták kereszttüzében a termőföldhöz jutás igazságtalansága állt, ami szabályokhoz volt kötve.

Így a külföldiek nem szerezhettek földet és csak azok kaphattak területet, akik élethivatásszerűen űzték a szakmát. Egyesek azonban a meghatározott birtok nagyságától sokkal többet szereztek.
Befejezésül néhány rövid, ugyancsak szubjektív megjegyzés: Súlyos hibának tartom a cukorgyártás leépítését, avagy az ország vagyonának hibákkal teli privatizálását. Mai napig hiányolom a pártállami vezetők felelősségre vonását és elszámoltatását. Úgy érzem, ennek a következményei mai napig éreztetik hatásukat. Reménykedem, hogy unokáim egy összetartóbb világban, közös erővel sikeresen tudnak majd megbirkózni az előttük álló nehézségekkel.

id. Szűcs Kálmán
a jászberényi 56-os szervezet
alapító tagja