Lendületben a triatlonosok

Eseményekben és eredményekben gazdag másfél hónapot tudhatnak maguk mögött a fiatal jászberényi triatlonosok. A három sportágat (futás, úszás, kerékpár) ötvöző versenyforma mellett duatlonban (futás és kerékpár), valamint futónapon is megmérettették tudásukat.

Az őszi szezon nyitányaként az ózdi triatlon versenyen Balla Fanni, Notheisz Csongor és Vincze Ákos révén három kategóriában is sikerült aranyérmet szerezni, és ezeken kívül is sok értékes helyezés született. Örvendetes módon többen is ekkor teljesítették első hivatalos versenyüket, az 1. korcsoportban Budai Eszter, Varga Boglárka, Rómer Levente és Malahovszki Miksa is szép eredménnyel mutatkozott be.

Az Újszászi futónapon összesen három távon álltak rajthoz a sportolók, Vincze Ákos két és fél, valamint öt kilométeren nemcsak saját korosztályában lett a legjobb, hanem a teljes mezőnyt megelőzte, míg Notheisz Csongor 2,5 és 10 kilométeren győzött korosztályában. Vincze Szabolcs a legrövidebb távon második, míg 5 kilométeren első lett.

Nágocson és Ajkán duatlon ranglistaversenyeken szerezhettek értékes pontokat a fiatal tehetségek. Vincze Ákos legjobb jászberényiként az ifik között mindkét alkalommal ezüstérmes lett a sprinttávon. Ugyancsak jól teljesített Balla Fanni, Vincze Szabolcs, Bakki Zsombor, Nyekeczki Bence és Notheisz Csongor is. Kiemelkedő eredménnyel nyerte meg a megyei amatőr duatlonviadalt a VI. korcsoportban Nagy Krisztián.

Szerző: Szőrös Zoltán

 

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?