Mesés nap a suliban

A Szent István Sport Általános Iskola és Gimnáziumban 13. alkalommal emlékeztek meg a Magyar Népmese napjáról szeptember 28-án.

A rendezvénnyel az intézmény az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Családok Éve programsorozathoz és a Magyar Olvasás Társaság pályázatához csatlakozott, ennek egyik nyertese az iskola lett.
Az eseményt megelőzően az alsó tagozatosok két hetet kaptak, hogy a kihirdetett próbákat teljesítsék. Mesesarkok készültek a tantermekbe, illusztrációk és bábok kerültek ki az ügyes kezek közül, és a gyerekek a Városi Könyvtár Mesebirodalmába is látogatást tettek némi hamuban sült pogácsával a tarisznyájukban.

A jutalom – mint ahogy az a fabulákban is lenni szokott –, most sem maradt el. Az osztályonként járó, vödörnyi varázsmogyorós nápolyit ünnepélyes keretek között vehették át a diákok, a legjobb rajzok pedig az iskola faliújságján kaptak helyet.

A programok között volt drámajáték, bábelőadás, élőszavas mesemondás, de a könyvtár dolgozói sem várták üres kézzel a kicsiket. Kerekné Mihalik Judit alkotó és Farkas Edit, a Hamza Múzeum igazgatója a kézműves programok lebonyolításából vette ki a részét, míg Utasi Hajnalka író művészeti foglalkozásán a gyerekek tréfás befejezést adhattak a történeteknek, és a szereplők is megelevenedtek a színes papírlapokon.

A programokat több mint háromszáz alsó tagozatos tanuló látogatta meg a pedagógusok, a külsős szakemberek és a tanító szakos főiskolai hallgatók munkájának jóvoltából.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?