Síppal, dobbal, receficével

2018-10-062018-10-05 Kazsimér Nóra 0 Comments

Egy igazi polihisztor látogatott el a Pájer Antal Művelődési Házba szeptember 19-én, szerdán, és nem akármilyen poggyász lapult a csomagtartójában. Birinyi József közel hetven értékes és még talán sosem látott hangszert jött bemutatni a szerencsés megjelenteknek.

Birinyi József elképesztő hosszú méltatásokat és változatos területeket felölelő tisztségeket, díjakat, elismeréseket tudhat magáénak. Ötven országban turnézó zenész, szólista, a Néprajzi Múzeum Népzenei Osztályának egykori vezetője, a Duna Tv alapító főszerkesztője, népzenekutató, gyűjtő, hangszerkészítő, tanár, néprajzi filmes rendező, operatőr és a sor itt még korántsem ér véget. De szeptember 19-én, nem akart ő ezek közül csak egyvalaki lenni, méghozzá az, aki bemutatja a művelődési házba becsődült alsósoknak, hogy a zenei eszközök formája végtelen, a hangok pedig hihetetlen sokfélék lehetnek, és ami a legjobb, hogy ennek felismeréséhez nem kell feltétlen Stradivari tulajdonosnak lennünk, elég egy levegőben forgatott, recés fűtéscső is.

A népzene szeretetét átadni kívánó zenész egy mindenki által ismert dallal, a Gólya, gólya gilicével bizonyította, hogy a hangszereket eredetileg nem mulatozásra, hanem gyógyításra használták elődeink. Bár a kisiskolásokból álló, izgága közönség nem igen szorult rá az orvoslásra, annál szívesebben vették ki részüket abból a rögtönzött parasztzenekarból, melynek maga az előadó volt a karmestere. Birinyi József, akár Gombóc Artúr, csak épp zeneszerszámokkal, percenként kapta fel az új és új eszközöket. Lyukas, kerek, hosszú és még vagy számtalan változatos formát öltött hangszer került elő kincsesládájából.

A gyerekeket elvarázsolták a különféle hanghatások, és csak úgy remegett a PAM padlózata az apró lábak ütemet adó dobogásától. Láthattunk kutyatestből kialakított magyar dudát, kecses nádfurulyát, sejtelmes, mély dallamot árasztó táltos dobot, de előkerültek meséinkből, népdalainkból ismeretes tárgyaink is. A kuructárogatóhoz erős tüdő kellett, nem irigyeltük a felmenőket, akik lóháton ülve is fújták. Néhány moldvai ének szólalt meg a fúvós kavalnak köszönhetően, de a recefice is nagy érdeklődést váltott ki, mely leginkább egy kiterített fogaskerékre hasonlított pánsíppal a végén. Jól búgott a pergődob, ahogy a sámánok kedvelt beszédtorzító hangszere, a vietnámi és az észak-afrikai bambusz dorong is.

A barokk korban népszerűvé vált mini szerkezetek bemutatása sem maradhatott el, mégpedig annak az alig 4 centiméteres hegedűnek a példáján, ami helyett – mivel azon természetesen játszani nem lehet – 17 centiméteres „nagytestvére” bizonyított.

Az osztatlan sikert arató előadás a diákok vizsgáztatásával ért véget, akik egymást túlharsogva ismételték az elhangzott zenei tárgyak cifra neveit. Minden bizonnyal célba talált Birinyi József gyűjteménye darabjai iránt érzett tisztelete, szeretete, és talán akadt a fiatalok között olyan, akinek meghozta a kedvét a zenetanuláshoz ez a játékos, interaktív hangszertárlat.