Mozgalmas testületi ülés

Jászapáti Város Képviselő-testülete szeptember 20-án, csütörtökön tartotta soron következő tanácskozását a Polgármesteri Hivatal emeleti termében.

Az egy fő híján teljes létszámban megjelent képviselő-testületet Farkas Ferenc polgármester köszöntötte, aki két pontban is javasolta módosítani a napirendet. A tájékoztató az Önkormányzat 2018. évi pénzügyi tervének első féléves teljesítéséről elnevezésű előterjesztést most nem tárgyalták, helyét a Leader-Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása című anyag vette át, mely pályázatban az önkormányzat is részt vesz.

A továbbiakban két ülés között történt fontosabb eseményekről, átruházott hatáskörben hozott döntésekről, valamint lejárt határidejű határozatokról adott tájékoztatót a polgármester. Ezzel kapcsolatban Birkás képviselő a sportöltöző átadásának határidejéről érdeklődött. Móczó Zsófia, a Jászapáti Gazdaságfejlesztő Kft. ügyvezetője válaszában elmondta, hogyha minden jól megy, akkor várhatóan december 31-re fejeződnek be az építési munkálatok.

A kérdések, bejelentések napirendi pontban elsőként a Honvéd utcában tartott lovakra érkezett panasz hangzott el, majd szó esett a körforgalomnál lévő korlát létesítéséről, a Damjanich úti parkoló beruházásáról, a bank mellett lévő gyalogátkelőhely megvalósításáról, és a temető területrendezéséről is. Birkás Ferenc képviselő az útfejlesztések folytatásáról, a megsüllyedt aknatetők javításának megkezdéséről érdeklődött, valamint kamera elhelyezésére tett javaslatot a szelektív kukák rendeltetésszerű használata érdekében.

A polgármester megerősítette, hogy a Honvéd utcai helyzetet a Műszaki, illetve a Hatósági Osztály vizsgálja, és folyamatban van az eljárás az ottani állapotok megszüntetésére. A szelektívgyűjtők ellenőrzésére vonatkozóan már érkezett fix árajánlat, a megfigyelés 450 000 forintnyi befektetést igényel. A körforgalomnál – amíg a tulajdonviszonyok nem rendezettek –, nem tudják elkészíteni a korlátot. A Damjanich út tervei engedélyeztetés alatt állnak, várhatóan tíz parkoló kialakítására nyílik lehetőség. Ezzel párhuzamosan elkészíthető lesz a gyalogátkelő is, ahol az útszakaszok teljes javítása történik, ott mindenképpen sort kerítenek az aknák megemelésére – tette hozzá Farkas Ferenc. A kátyúzást és a temetőt érintő kérdésekről Tótin Lóránt, a Városüzemeltető Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az útfejlesztésekre szánt keret a végét járja, a Pénzügyi Iroda osztályvezetőjével az elkövetkezendő hétre terveztek egyeztetést.

A temető munkálataira ebben az évben 8,9 millió forint+áfa volt a ráfordítás.

Berente Éva képviselő asszony egy félreértés miatt jelezte, hogy bár a korábbi soron kívüli ülésről távoznia kellett, ez nem jelenti azt, hogy ne lenne továbbra is a képviselő-testület tagja. A folytatásban a Városüzemeltetőhöz fordult, a temető fűvel benőtt, járhatatlan útjáról beérkezett panaszokat tolmácsolta Tótin Lórántnak, aki ígéretet tett a szakasz megvizsgálására.

Borics László képviselő a vállalkozók és vállalkozást igénybevevők kérését továbbította, miszerint a posta, a cukrászda, valamint a pékség területe előtt lévő parkolók helyett az iskola pedagógusai használják a belső parkolót, így nem hagyva helyet a vásárlók számára.

Pádár Lászlóné képviselő asszony kérdésére Tótin Lóránt válaszolt, miszerint a teniszpályát a szakosztály tagjain kívül más is használhatja megfelelő bérleti díj megfizetése mellett, és teniszütő bérlésére is van lehetőség, amennyiben felkeresik a Városüzemeltető Kft irodáját.

Az előterjesztések sora a Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Kft. 2018. I féléves gazdasági tevékenységét tartalmazó anyaggal folytatódott. A beszámoló szerint ez volt az első év, amikor hulladékszállítási tevékenységet már nem végzett a cég. A Tölgyes Strand esetében elsősorban karbantartásra, és a nagyszabású rendezvényekre koncentráltak, a kemping esetében kisebb önerős fejlesztéseket hajtottak végre. A minimálbér, a garantált bérminimum, valamint a hazai átlagbér növekedése bértömegnövekedést okozott, ami kihatással volt az igénybevett szolgáltatások árára is. A bevételek növelését eltérő mértékben, de minden ágazatnál sikerült megvalósítani.

Következőként a Jászapáti város hatályos településrendezési eszközeinek módosításáról című anyagról szavazott a testület. Farkas Ferenc hozzátette, hogy a későbbi, napelem parkkal kapcsolatos fejlesztések érdekében szükséges a terület megosztása.

A Földgáz-kereskedelmi szerződéskötés 2019. 01. 01. és 2021. 01. 01. közötti időszakra vonatkozóan elnevezésű anyag is tárgyalásra került, melyben az árajánlatok alapján a legkedvezőbb javaslatot adó céget bízták meg a szolgáltatással.

A Jászapáti Ipari és Logisztikai Park fejlesztése című projekt kapcsán közbeszerzési eljárás módosítására került sor. Farkas Ferenc javítási hozzászólást tett, így a Jászapáti Városi Önkormányzat által elnyert beruházás közbeszerzési eljárásának becsült értéke a nettó 453 milliós érték helyett 455 539 392 forintra módosult.

A Jászapáti, István király út 20. szám (74 hrsz.) alatt található, 521 m2 alapterületű, önkormányzati tulajdonú, nem lakás céljára szolgáló ingatlan használatba adásáról szóló előterjesztésben foglaltak szerint a Jászapáti Rendőrörs épületében jelentős állagromlás következett be, így mára veszélyessé vált és a gyarapodó létszám miatt szűkös is lett az épület a rendőrök számára. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrkapitányság kezdeményezte az épület lebontását és azt követően ugyanazon telekre az új felépítését. Az önkormányzat tulajdonában álló, lstván király út 20. szám alatti épület helye, mérete alkalmas arra, hogy a Jászapáti Rendőrörs személyzetének átmenetileg helyet biztosítson. A határozat megszavazásával a helyiséget térítésmentesen, a rezsiköltség megfizetésével határozatlan időre rendelkezésre bocsátotta a testület.

A Jászapáti, Petőfi Sándor út 4-6. szám (2805/3 hrsz.) alatt található, önkormányzati tulajdonú, orvosi rendelőben lévő 18 m’ alapterületű iskolaorvosi rendelő bérleti szerződésének I. számú módosításában Bozsó Mónika, az Ortocenter Kft. ügyvezetője fordult kérelemmel az önkormányzathoz. A fenti ingatlanban rendelésüket nem havi rendszerességgel, hanem alkalomszerűen tartják, ezért a bérleti díjat is ennek megfelelően kérték megszabni, melyet a testület egyöntetűen elfogadott.

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2019. évi fordulójához is csatlakozott az önkormányzat. Az ehhez szükséges előterjesztést elfogadták, így biztosított a lehetőség arra, hogy megfelelő támogatásban részesüljenek a tanulni vágyó, de hátrányos szociális helyzetű, rászoruló fiatalok. Farkas Ferenc polgármester mindenkit biztatott, hogy, aki csak teheti, vegye igénybe ezt az ösztöndíj lehetőséget.

A „Szem előtt” – komplex hálózati projekthez történő csatlakozásról szóló előterjesztést tárgyalták a következőkben. A Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete kereste meg a hivatalt a pályázathoz történő bekapcsolódás kérelmével, melynek elfogadásával a fogyatékkal élőknek is megteremthetik az egészséges emberek számára már adott körülményeket, lehetőségeket.

A Leader Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása című anyag zárta a megtárgyalandó napirendi pontok sorát. Borbás Zoltán, a Pénzügyi, Tulajdonosi és Vagyonkezelői Bizottság elnöke, egyben a Leader akciócsoport munkaszervezet vezetője foglalta össze a pályázati lehetőségeket, melyek többek között parkosítást, közösségi terek kialakítását, szabadtéri színpad megvalósítását, a kemping színvonalának emelését, valamint gyermekek táboroztatását is magában foglalja. Az előterjesztéseket kivétel nélkül, nyolc igen szavazattal elfogadta a tanácskozást zárt ajtók mögött folytató testület.

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Latest posts by Munkatársunk (see all)

Munkatársunk

A jászberényi Jászkürt Újság, a Jászapáti Hírmondó, valamint a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?