Győzelemmel kezdtek a kosarasok

Elkezdődött a küzdelemsorozat a kosárlabda NBI/A csoportjában is, ahol a jászberényi csapat az első mérkőzésen a paksiakat fogadta.

Az első pontokat mindjárt egy hármassal a vendégek szerezték, majd egy darabig vezettek is, ám 10-10-nél beérték őket a hazaiak és az első 10 perc már hárompontos (18-16) előnyükkel zárult. A második negyedben aztán még jobban felpörgött a berényi gárda és volt, amikor már 13 ponttal (36-23) is vezettek. Ám Szrecsko Szekulovics mester „fiai” pontosabban kezdtek célozni és szép lassan zárkózni kezdtek, de csak hat pontra tudták megközelíteni a berényi gárdát, így 44-38-as állásnál mentek pihenni a csapatok.

Úgy tűnik, hogy a nagyszünet a vendégeknek tett jót, hiszen gyorsan egy egységnyire (48-47) csökkentették hátrányukat, majd később ki is egyenlítettek (58-58), sőt átvették a vezetést is, a negyed végére pedig hatpontos (61-67) előnyre tettek szert. A zárószakasz aztán elképesztő izgalmakat hozott. Kezdődött azzal, hogy a jól játszó berényi center Pantelics kipontozódott. Szerencsére azonban ez nem okozott törést a hazai csapat védekezésében, mert a csereként beállt Czirbus József szenzációs védekezése többször is tapsra ragadtatta a lelkes publikumot. Így 73-73-nál már egyenlő volt a találatok aránya. Innentől kezdve fej-fej mellett haladt a két alakulat. 80-79-s JKSE vezetésnél az atomvárosiak megtorpantak egy kicsit, Cseh Györgyék pedig a 6. „emberük”, azaz a szurkolótábor hathatós segítségével nyolc pontra (87-79) növelték előnyüket. A vendégeknek eszük ágában sem volt feladni a meccset. Sőt az utolsó támadásuk – egypontos JKSE előnynél – ha találattal végződik, ők nyernek. Szerencsére ez nem jött össze, mert Trajkovski az utolsó másodpercben 3-4 méterről elengedett dobása lecsorgott a gyűrűről.

JP Auto-Jászberényi KSE – Atomerőmű SE 91–90

JKSE: Nelson 22/3, Rakics 10/3, Coleman 19/3, Alekszandrov 20/12, Pantelics 10. Csere: Cseh 4, Kerpel-Fronius 4, Ruják B, Czirbus 2.
– Azért látszott, hogy a bajnokság elején vagyunk, mert mindkét csapat sok hibával játszott. Összességében azonban elégedett vagyok a fiúkkal fontos mérkőzést nyertünk egy jó Paks ellen. Nagyon köszönöm a berényi szurkolóknak a segítséget, akik végig mellettünk voltak. – nyilatkozta a mérkőzés után Nikola Lazics, a berényi csapat vezetőedzője. Két alkalommal idegenben játszik a JKSE, így legközelebb csak október 20-án játszik hazai pályán, amikor az Alba lesz a vendég Jászberényben.

Ács Tibor

Ács Tibor

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?