Az igazi érték az emlék

Szeptember 28-án, délután a szép­korúak világnapja alkalmából ünnepi műsorral köszöntötték városunk időseit az Ifjúsági Házban.

A szép számmal összegyűlt, elismerésre méltó kort megért vendégeket virággal, valamint bögrét és csokoládét tartalmazó csomaggal lepte meg a város Önkormányzata és Pócs János országgyűlési képviselő. Természetesen a valódi meglepetés a Szerelmem, Sárdy című egyfelvonásos operett volt, mely felidézte a teremben ülők fiatalkorának legmeghatóbb pillanatait.

Szatmári Antalné alpolgármester asszony a rendezvény céljára hívta fel a figyelmet, továbbá a világnap által közvetített legfőbb üzenetre, a szeretet fontosságára. Beszédében igyekezett kifejezni, mennyire hálás azért az óriási odaadásért, törődésért, munkáért, mellyel a székeken ülők életüket végigélték és mely törekvés most már továbbél gyermekeikben, unokáikban, dédunokáikban is. Kiemelte azt a gondoskodást, és szeretetet, mellyel nem pusztán családtagjaikhoz fordultak, hanem amit barátaiknak, szomszédaiknak, vagy olykor ismeretlen embereknek adtak, ezzel is tanítva bennünket, akik manapság hajlamosak vagyunk elmenni az elesettek mellett.

Pócs János beszédében egy személyes élményt osztott meg a vendégekkel: „Annak idején, amikor házat építettünk, a szüleim állták a jelentős részét, aztán az első autómat és a nászutunk költségét is ők biztosították. Ahogy múlik az idő, ezeknek az ajándékoknak az értéke egyre inkább lecsökken és rájövünk, hogy az igazi érték az emlék, ami eszünkbe jut. Amikor beteg voltam, édesanyám mindig bejött a szobámba, behozta a gyógyszert és még el nem aludtam, így imádkozott: bárcsak én lennék beteg, nem pedig ő. Ez a gondolat kitéphetetlenül ottmaradt a szívemben, és sokkal fontosabb, mint a ház vagy az autó, amit kaptunk.”

A köszöntőket követően a Harangi Mária rendezte Szerelmem, Sárdy című egyszereplős darabot tekinthették meg a szépkorúak Derzsi György színművész előadásában. Sárdy János 20. századi híres bonviván életének nagyobb állomásait és legszebb dalait egy nagymama titkos naplója dokumentálta. Az egykor szépséges, szerelmes nő érzékeny írásaiból – köszönhetően az unoka által felolvasott részleteknek – a múlt század asszonyainak sorsáról is képet alkothattunk. A Sárdy által fémjelzett dalok nem voltak ismeretlenek az akkoriban szintén ifjú éveiket töltő köszöntöttek számára, így az értük megszervezett rendezvénynek hála egyszerre sikerült feleleveníteni a múltat és egy kicsit szebbé varázsolni a jelent.

Kazsimér Nóra

Kazsimér Nóra

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?