A gyermek a család tünete

Szalay Ádám riporterből lett kommunikációs szakértő hozta el számunkra a boldog gyermekhez szükséges receptet szeptember 19-én. Szórakoztató mini tréningjén kipróbálható, gyakorlatias tanácsokkal szolgált elsősorban szülőknek, másodsorban pedig mindenkinek, aki hajlamos arra, hogy elveszítse az irányítást az élete felett.

Mindenki boldog akar lenni, de talán még ennél is jobban szeretnénk, hogy szeretteink, gyermekeink önfeledt, teljes életet éljenek. Szalay Ádám előadása többek között arról szólt, hogyan érhetjük ezt el, valamint arról, hogy mi köze van mindehhez annak a pedálos moszkvicsnak, melynek kivetített képe az Ifjúsági Házba belépve fogadta a közönséget.

Mielőtt sorra vettük volna a további kulcsfontosságú kérdésköröket, arra kerestük a választ, hogy mi is az elsődleges feladatunk szülőként. Talán erre gondolnánk legutoljára, de Ádám szerint az a leglényegesebb, hogy mire a gyerekünk négy éves lesz, addig közösségi szempontból vonzóvá tegyük őt. Megtanítsuk neki, hogyan kezelje az érzelmeit, mit jelentenek a keretek és a fegyelem, hogy befogadják a társai, és a szomszéd homokozóban ülő Pistikét csak annyiszor náspángolja el, amennyiszer valóban szükséges. Senki sem szeretné, hogy a gyermekét visszautasítsák, de mit lehet tenni azért, hogy ezt elkerüljük, pontosabban szülőként mik a legfontosabb teendőink?

Az önbecsülés, a képes vagyok rá szemlélet átadásának témája már talán közelebb áll ahhoz az elképzeléshez, melyet a szülőség feladatairól dédelgetünk. Szalay Ádám a megóvom vagy felkészítem az életre hozzáállások közti különbséget szemléltette egy negyven éves ügyfele példáján keresztül, aki még mindig otthon lakik, és azon morfondírozik, mihez is akar kezdeni.

A gyermekem élete az én álmaimról szól, vagy az ő álmairól? Ki ne töprengett volna már el azon, hogy az ötödik generációs ügyvédbojtár vajon tényleg arról ábrándozott-e kiskorában, hogy egykor ő is ezt a pályát választja majd. Andre Agassi világhírű profi teniszezővel készített riportjában Ádám megkérdezte, milyen rutint követ a versenynapokon, mire a sportoló két választ is adott: zuhanyzás közben elképzeli, hogy megnyeri az aznapi meccset, és emlékezteti magát arra, hogy legalább egy kicsit élvezze közben a játékot. Kevesen tudják Agassiról, hogy mindig is utált teniszezni, csak volt egy apja, annak pedig egy nagy álma, miszerint ha gyermeke születik, az minden Grand Slam-tornán győzedelmeskedik. Szülőként a gyermekünk boldogsága érdekében ideje korán meg kell értenünk, hogy a siker nem egyenlő a boldogsággal, márpedig mi azt szeretnénk, ha a gyermekünk – aki nem mindig foglalkozik azzal, amit mi akarunk – boldog lenne.

A következő lecke az volt, hogy megvizsgáljuk, a mindennapi nevelés során kereteket szabunk, vagy csak várunk a keretekre. Hogy érezzük a téma súlyosságát, Ádám beavatott bennünket unokaöccse életébe, aki bár ma már elvetemült Fradi-szurkoló, még mindig javában várja azt a rosszalkodáskor oly sokszor emlegetett rendőr bácsit, aki majd leborotválja a szőrt a hátáról, vagyis keretet ad neki. Valószínűleg azóta sikeresebb életutat járt volna be, ha valaki megtanította volna neki, mi az, ami még tolerálható.

Az oligarchia szó után manapság sokszor használatos kindergarchia, vagyis gyerekuralom kifejezést kivesézve arra jutottunk, hogyha a játszótéren Juliska homokot szór a mellette játszó Eszterke szemébe, akkor anya nem pusztán szomorú lesz, hanem irtó dühös. Abban a korban, amikor igyekszünk megfelelni a gyermeknevelés elvárásainak, és már semmit sem merünk kimondani, sokszor elfelejtjük, hogy attól nem leszünk rossz szülők, ha felfedjük valós érzelmeinket, hiszen ezáltal megmutatjuk a helyes és az elfogadhatatlan között húzódó határvonalat.

Annak szemléltetésére, mi akadályoz ebben bennünket egy humoros videót elemeztünk, melynek főszereplője nem az a strandon zuhanyozó férfi volt, aki nem értette, miért habos folyton a szeme, hanem az a csínytevő, aki miután meglátta, hogy a férfinak sikerült lemosni a sampont, rejtekhelyéről előbújt, hogy titokban még egy adagot öntsön a tusoló fejére. De hogy jön ehhez a gyermeknevelés? Emögött az egész mögött nem más áll, mint a működési modellünk, a magunkkal hozott program, mely olyan apróságokból tevődik össze, mint az otthon elhangzott tipikus mondások, a látott minta és az átélt események. Ezek a tanult magatartásformák jövőnket meghatározó üzeneteket hordoznak, melyeket aztán saját gyermekünknek adunk tovább észrevétlenül. Van azonban pozitív oldaluk is, mégpedig az, hogy tudatosíthatók. Nem kell megállás nélkül a saját szemünkbe mosni a sampont, választhatunk, lehetünk jobb anyukák és apukák, ki lehet lépni az emléknyomokból, és ki is kell, mert a gyermek a család tünete és továbbviszi magával a nem működő mintázatokat.

Megoldásként Ádám megosztotta felelősségvállalás képletét, mellyel visszakanyarodtunk az előadás kezdő szavához. Az egyenlet a következő: esemény+reakció= végeredmény. Mikor a gyermek az iskolából hazajőve a tanárnő bűnlajstromát ismerteti, azzal egyúttal saját magát áldozatként tünteti fel. A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy tisztázzuk, mi volt az esemény, mi volt rá a reakció, az milyen eredményt hozott, és mit lehetne legközelebb másként csinálni, hogy jól alakuljanak a dolgok.

Ez a módszer egyébként fordítva is bevethető, csak azt már – a közgazdaságtan után szabadon –, marginális fejlesztésekként véstük be az előadásra kapott jegyzetfüzetbe. Ennek segítségével jobb szülővé válni már nem is tűnik annyira nehéznek, csak olyan apró változtatásokat kell tennünk a fantasztikus áttörés érdekében, mint utólagos veszekedések helyett szabályokat lefektetni, vagy kikérdezés helyett a tanulást oktatni.
És hogy mi köze ennek az egésznek a pedálos moszkvicshoz? A struktúra kialakítása mellett a másik elengedhetetlen szülői küldetés, hogy élményt adjunk a gyermeknek. Szalay Ádám legszebb gyermekkori élménye ehhez a régi kiskocsihoz kötődik, amikor édesapjával közösen felültek rá, és legurultak vele a Rózsadombon. Ebből ő csupán annyira emlékszik, hogy abban a percben tudta, az édesapja szereti, mert fontos neki, hogy érte csináljanak valamit, az ő boldogságáért.

A riporter a legfontosabb tanáccsal zárta mulattató, mégis komoly témát feszegető előadását, mégpedig azzal, hogy igyekezzünk minden nap kapcsolódási pontot keresni gyermekünkkel, amikor egy percre úgy érezheti, ő a legfontosabb. Ez a legelső hozzávaló a boldog gyermek recepttúrájához.