Darázsirtás szakemberrel

Augusztus elején adtunk hírt a mintegy ötvenezres lódarázsfészek felszámolásáról, amely egy jászberényi háznál történt. Az eset tanulságának kapcsán lapunk felkereste Gyóni Péter jászárokszállási darázsirtót, aki készségesen tájékoztatott, hogyan járjunk el hasonló helyzetekben.

A fiatal darázsirtó közel hat éve foglalkozik méhbefogással és darázsirtással ez idő alatt pedig már több száz veszélyes helyzettel találkozott. Széleskörű szakmai tudását is rutinjának köszönheti, hiszen naponta akár 5-6 esethez riasztják.

Lapunknak elmondta, hogy nemcsak a Jászságban, hanem országszerte nagyon gyakori a darázsfészkek kialakulása. Általában üreges, sötét helyekben bújnak meg a fullánkosok, sokszor tetőszerkezetek alá vagy épp redőnytokba. Sajnos megelőzni nem lehet a fészekrakást, azonban odafigyeléssel könnyen észrevehetjük. Ilyen előjelekként észlelhetjük, a házon egy bizonyos nyílásnál berepkedő darazsakat, illetve a vakolaton megjelenő halvány barna folt is jó eséllyel darázsfészekre utal.

Egy átlagos fészek focilabda nagyságú, melyben több ezer fullánkos él. Beszélgetésünk során Péter elmondta, hogy az irtás a fészek megbontásával kezdődik, majd darázsirtó szerrel fújja le, míg minden élősködő elpusztul. A sikeres felszámolás a királynő elpusztításával történik, megakadályozva újabb peték lerakását. Továbbá szükség van a darázsfészek lerombolására is, így a később visszatérő darazsak, fészek hiányában továbbállnak.

Az irtást nem érdemes házilag végezni, mivel a felbőszített darazsak nagyon veszélyesek. Csípésük allergiás reakciót válthat ki, ami akár halált is okozhat. Gyóni Péter azt javasolta darázsfészek észlelése esetén célszerű felkeresni az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság honlapját, ahol a Méhraj befogók országos listáján számos szakember elérhetőségét megyénkénti bontásban feltüntették. Darázsirtó beavatkozásával veszély nélkül, biztonságosan meg tudjuk szüntetni a problémát.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?