Bulival búcsúztatták a nyarat

Hamarosan búcsúzunk a nyártól és a jó időtől, éppen ezért kihasználva a kánikula utolsó napjait augusztus 25-én, szombaton Nyárzáró Party-t rendeztek a Tölgyes Gyógyfürdőben. A strand életében először volt ilyen volumenű buli, melyre számos zenekart meghívtak, és bőven lehetett válogatni a szabadidős, illetve sportprogramok közül is.

A Tölgyes Strand és Kemping árnyékot adó fái és a kellemes gyógyvizek jótékony hatása minden nyáron vonzza a pihenni vágyókat. Idén ezt igyekeztek megspékelni különböző strand programokkal, illetve fellépőkkel, akik zenéjükkel emelik a fürdőzés élményét.

A Nyárzáró Party első előadója a kicsiknek kedvezett, hiszen fellépett Szép Bence, a világ legügyetlenebb bűvésze, aki mókás kétbalkezesként csalt mosolyt az arcokra. A medencében ülőket Bója Gréta fitneszedző jó hangulatú vízi zumbával mozgatta meg, a könnyed lépésekre pedig többen kaphatóak voltak. Emellett bőven akadtak olyanok is, akik inkább a medencében ülve hallgatták a délutáni fellépőket, többek között az ismert slágereket játszó Sarkifény zenekart.

Az éjszakába nyúló party sztárvendége a New Level Empire volt. Az öttagú zenekar a „Belédfulladnék” és a „Valahol” című legismertebb számaikkal már meghódították a hazai rádiókat, így nem is csoda, hogy élőben éneklésre behangolva és csápoló kezekkel várta őket a közönség. Szintén nagy érdeklődés övezte a Jetlag, valamint az Experience együttes előadását, mellyel főként a fiatalabb generációnak kedveztek.

– A rendezvénnyel szeretnénk egy új irányt megmutatni, hogy a strandon ne csak fürdőzést, hanem komplex szabadidős szolgáltatást tudjunk nyújtani, ahova a látogatók szerint érdemes eljönni – erről már Nyitrai Kitti programszervezővel beszélgettem, aki a továbbiakban azt is elmondta, hogy igyekeznek a jövőben is ilyen rendezvényekkel színesíteni a strandolás örömét.

Tehát nem ez volt az utolsó buli, legalább is a strand életében biztosan nem, ám az idénre méltó búcsúztatása volt a nyárnak, hiszen hamarosan az árnyékot adó fák lombkoronái őszi színekbe öltöznek, majd kibújnak díszes ruháikból.

Szabó Lilla

Szabó Lilla

A jászberényi Jászkürt Újság és a BerényCafé újságírója.

Vélemény, hozzászólás?